Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Újjászületik a bazilika hajdani egysége

Pannonhalma - Elkészültek a bazilika felújításának engedélytervei. A 800 millió forintos beruházást – a Norvég Alapnál pályázott forrásból – valószínűleg jövő év végén tudják elkezdeni, amely a főhajó liturgikus terét érinti a leglátványosabban.

Az átalakítás után a középső szint lesz a szerzetesközösség helye és jelenleg a főhajó közepén található szószék eltűnik, egységesebb lesz a templom liturgikus tere, miként ez a jobb oldali látványterven is látható. Fotó: Bertleff András 
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban várakoznak már azok az engedélytervek, amelyeket John Pawson angol építész és munkatársai készítettek a pannonhalmi bazilika felújításáról. Fehérváry Jákó, a Bazilika Műhely titkára lapunknak elmondta: a tervezést hosszú egyeztetés, párbeszéd előzte meg a szerzetesközösség, a műemlékvédelmi szakemberek, a tervezőcsoport vezetője és tagjai között.

– A változás a főhajó liturgikus terét érinti a leglátványosabban. Célunk, hogy olyan egységet hozzunk létre, amely részben a templom szerzetesi karakterét mutatja erőteljesebben, részben pedig megfelel a II. vatikáni zsinatot követő liturgikus reformnak is – hangsúlyozta a bencés szerzetes. – Az átalakítás után a középső szint, a planum lesz a közösség tere, ahol a mostani összehajtható székeket fából készült, stabil ülőhelyek váltják fel. Így az úgynevezett stallumban harminc-negyven fő kényelmesen elfér.

Fehérváry Jákó elmondta: a jelenlegi faoltár és  felolvasóállvány, az ambó helyett a hívekhez közel, a templom közepén található két oszlop között stabil kőoltárt építenek. A bazilika liturgikus terét egyetlen tengely mentén alakítják ki, használva a középkori épület kelet–nyugat irányú tájolását, a templom felfelé emelkedő dinamikáját.

Ezzel a hajdani szimbolikát is szeretnénk újjáéleszteni és egységbe vonni a templomban ünnepelt szentségeket.
Fehérváry Jákó

– Az új felolvasóállványt a szentély előtti lépcsőhöz helyezzük, amely kidolgozottságával, anyagával is hirdetné: Isten igéje központi helyet foglal el életünkben. A szentélyben a jelenleg használaton kívüli főoltárnak is új funkciót adunk azzal, hogy az oltáriszentséget – a Szent Benedek-kápolnából – oda áthelyezzük. A templom nyugati részén, a torony alatti teret két lépcsőfokkal a hívek szintjéig emeljük. Itt, a templom bejáratához közel kap helyet – az ókeresztény tradíciókra utalva – a keresztelőkút.

A Bazilika Műhely titkára megemlítette: a felújítási munkálatok fő pénzügyi forrását az  uniós Norvég Alaphoz, a világörökségi helyszínek megőrzésére beadott pályázat biztosítaná. Az elbírálás első körben a jelenlegi információ szerint februárban várható. 

A források remélhető elnyerése után  2008 végén tudják elkezdeni a munkálatokat, amelyek valószínűleg 2011 tavaszán fejeződnek be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pálinkával köszöntöttek a határon

Hegyeshalom - Egy-egy üveg pálinkát kaptak a hegyeshalmi határátkelőn csütörtökön belépő utazók az… Tovább olvasom