Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Újabb lépés a digitális város felé

Győr - Kellene mintegy nyolcszázmillió forint, de nem csak ezen múlik, hogy megvalósuljon a digitális Győr projekt. Az alapok mindenesetre már megvannak, a révfalui minta tapasztalattal szolgálhat.
A digitális város program Győrött lényegében már évekkel ezelőtt elkezdődött, s tulajdonképpen akkora horderejű kérdésről van szó, hogy még a számítástechnikai világcég, az Intel (majd a Cisco) is nevét adta hozzá. Látványos „utcai" dolgok eddig nem születtek, de ez azért nem jelenti azt, hogy a projekt megfeneklett.

Szeptember végén letelt egy határidő – emlékeztet rá Józsa Anita stratégiai tervező, a polgármesteri hivatal stratégiai városfejlesztési osztályának munkatársa. Eddig kellett ugyanis elkészíteni a megvalósíthatósági tanulmányt és a későbbi fejlesztések alapjául szolgáló mintaprojektet. Az önkormányzat, illetve a Széchenyi-egyetem Innoreg-támogatásból 23 millió forintot kapott erre a célra.

Az egyetemen kidolgozták a tanulmányt, benne egyebek között azt, milyen technikákat érdemes alkalmazni a digitális város kiépítésében. A vezeték nélküli hálózati rendszer bizonyult a legpraktikusabbnak. A kísérletre kijelölt területnek pedig Révfalut választották, elsősorban érthetően az egyetem közelsége miatt. De itt volt nemrégiben a kajak-kenu maratoni világbajnokság, amelyen a sajtót már ez a rendszer látta el információval. (Az óvatosságból kiépített vezetékes rendszerre nem volt szükség.)

Kísérletképpen a révfalui, 16-os buszjáraton elhelyeztek egy olyan nyomkövetőt, amelynek a segítségével a Volán diszpécserközpontjában figyelhető, merre jár a busz, tudja-e tartani a menetidőt vagy éppen dugóban várakozik.

A busz vonala mentén 17 helyen szereltek fel jelsugárzókat – amelyek alkalmasint internetezésre is alkalmasak. Meg később majd sok egyébre. Például vízórák leolvasására, közmű-infrastruktúra megfigyelésére, közbiztonságra, ügyfélszolgáltatásokra...

Rövidesen elkészül a digitális város projekt ismertető honlapja a megvalósulás lépéseivel, eddigi eredményeivel, lehetőségeivel (erről majd beszámolunk olvasóinknak). De aki például Győr sokféle térképére, mondjuk a közlekedési hálózatra, a buszmegállók helyére kíváncsi, megtalálja most is a www.contructor.hu/wan címre kattintva.

A megvalósítás elméleti alapjai ha adottak is, pénz nélkül természetesen nem megy semmi. A városi méretű program szakértők szerint 800 millió vagy 1 milliárd forintból használhatóvá tehető. A kiépítéshez keresni kell a pályázati lehetőségeket, s meg kell győzni például intézményeket, cégeket, szolgáltatókat, hogy nekik is érdekük lehet, ha „beszállnak"...

Jutasi Ferenc
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakópark, ahol minden a kényelemé

Győrújfalu - Élénk visszhangra talált az a nemzetközi kiadvány, amely – győri… Tovább olvasom