Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Újabb Inszol-bérházak épülnek

Újabb, tizenkilenc lakásos bérházat épít saját beruházásban a győri Inszol. Rövidesen közzéteszik a pályázat feltételeit is.
A győri Kálvária utcában romos, felújításra már nem érdemes házak helyén a múlt évben bérházat épített saját beruházásban az Inszol. A korszerű lakásokat pályázat útján, nem szociális, hanem piaci feltételek szerint adta bérbe. E formának is volt sikere, a kezdeti bérlők zöme változatlanul maradt, csupán néhányan költöztek el, jobbára azért, mert időközben saját tulajdonú lakásuk lett. A tapasztalatok alapján az Inszol úgy döntött, mert igény van rá, újabb bérházat épít a meglévő mögött, a Fészek utcában. Ez a 19 lakásos ház december elejére készül el, rövidesen közzéteszik a pályázati feltételeket is. Ennek az épületnek a földszintjét is a mozgáskorlátozottak igényeihez alkalmazkodva alakították ki, ezek a lakások azonban nagyobbak lesznek, olyan családok számára is megfelelők, amelyekben többen élnek.
A program tovább folytatódik, megkezdődik a harmadik ilyen bérház tervezése is. Ez a húszlakásos épület szintén a Kálvária utcában lesz, a 31. számú, nagyon rossz állapotú ház helyén. Az önkormányzattal történt megállapodás szerint itt kapnak majd megfelelő helyet az eddig a Babits Mihály utcában, egyetlen rendelőhelyiségbe kényszerült háziorvosok is. A harmadik épület elkészültével gyakorlatilag véglegesen új, méltó képet kap a teljes Kálvária utca.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állnak a menhely falai

Nyolcvan kutya találhat új otthonra azokban a fűtött kennelekben, amelyek építését végre elkezdhette az Emberek az Állatokért Alapítvány. Az építkezést a bürokrácia (is) nehezítette, mivel ugyanis a menhely önkormányzati telken épül, az építési engedélyt nem adhatta ki a győri hatóság. Most már azonban ninxs akadály: végre kiadták az építési engedélyt is. Tovább olvasom