Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Új vizesblokkok a győri Fekete-iskolában

Több felújítás is megvalósult a győri Fekete István Általános Iskolában. A beruházás csütörtöki átadásán Borkai Zsolt polgármester azt mondta: bár az iskolák fenntartói rendszere megváltozott, az önkormányzat továbbra sem engedi el a város intézményeinek kezét.
Az intézmény B jelű épületében három szinten történt meg a vizesblokk-felújítás és a hozzá kapcsolódó tetőszigetelés is, amelyhez a győri önkormányzat közel 12 millió forinttal járult hozzá, Szabó Erik önkormányzati képviselő pedig további 1,1 millió forintot biztosított a munkálatokhoz. A mozgássérülteknek készült akadálymentesített vizesblokkok kialakítását az önkormányzat és a Kantharosz-gála civil szervezői közel két-két millió forinttal támogatták. Megvalósult a lépcsőház és az aula meszelése is.

Az iskola tanulói és dolgozói nevében Kaszás Lászlóné az intézmény igazgatója mondott köszönetet, a mozgássérült diákok szülei nevében pedig Csongrádi Zoltán hangsúlyozta a fejlesztés jelentősségét. Mint mondta, az intézményben már három osztályban foglalkoznak a mozgáskorlátozottak fejlesztésével, ezért is volt nagy szükség a számukra is könnyen használható mellékhelyiségekre.

Olvasóink írták

  • 1. ekkenekepen 2013. november 08. 00:04
    „akkor 20 év után ismét lesz szappan és esetleg melegvíz is abban a kócerájban?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás 2014: Fábián György az MSZP jelöltje Győr 1. számú körzetében

Egyhangúlag szavazták meg Fábián Györgyöt az MSZP Győr és Környéke Szervezetének taggyűlésén. Tovább olvasom