Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Új vezetés a győri MSZP-nél

Új vezetés a győri MSZP-nél

Az MSZP Győr és Környéke szervezetének vezetőit pályázatok alapján választotta meg a tagság szerdán.

Tóth Gyula - 2012.02.03. 15:46
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Erről számolt be sajtótájékoztatóján a szervezet új elnöke, Karcagi Mészáros Zsolt – aki korábban már képviselőkent tevékenykedő ügyvéd – tegnap. Az elnök hangsúlyozta, nagy tapasztalattal rendelkező, de a párt megújítását szem előtt tartó vezetőséget választott. Alelnöknek a tagság képviselői Balogh Imrét és Németh Árpádot választották.

Az elnökség munkájának megújításában Szabó Sándorné, Balogh József, Eredics Imre, Takács István, Szigeti Roland és az önkormányzati frakciócsoport vezetőjeként Neupor Zsolt vállalhatnak aktív szerepet.

A célokról a politikus elmondta, szeretné vonzóvá, színessé tenni a pártot a választók előtt, s megszólítani az elkedvetlenedetteket. Fontos, hogy újrafogalmazzák a kapcsolatokat a szakszervezetekkel, értelmiségiekkel, s a vállalkozói szférával. Sokkal intenzívebben kívánnak a helyi közvélemény problémáival foglalkozni, aktív kiállással.

A célt úgy szeretnék elérni, hogy a tagságot újra a „zászló alá" rendezzék.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 7. Hadvezér 2012.02.07. 21:56

A Neupor Zsolton csodálkozom, hogy ehhez a nevét adja, sajnálom őt, ehhez <moderálva> ő túl értékes ember!

Moderálásra küldöm 6. kiskukta 2012.02.04. 15:48

Na ezt az embert se informálták le rendesen!"érdekes"a magánélete.Dehát politikusnak jó lesz.
Egyébként van még tagság???

Moderálásra küldöm 5. Kriszi71 2012.02.04. 14:34

A N.Á. szerintem pont, hogy jó arc, egy gimibe jártunk. 2002-ben meg 2006-ban épp miatta szavaztam az MSZP-re.

Moderálásra küldöm 4. toto72 2012.02.04. 00:14

"Balogh Imrét és Németh Árpádot választották. "
Ez komoly csapat :)

Moderálásra küldöm 3. BudaiKr 2012.02.03. 18:35

Győr az Győr. Hol van Kun elvtárs?

Moderálásra küldöm 2. sx486 2012.02.03. 17:28

Vezetés már ezek szerint van.
Dolgozók is lesznek?

Moderálásra küldöm 1. zsukov 2012.02.03. 17:02

Kár inkább zánák be....



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...