Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Új ügyfélszolgálati irodát nyit a vízmű

Győr - Új ügyfélszolgálati irodát nyit tavasszal Győrött a Pannon-Víz zrt., a helye már megvan, még be kell rendezni. A városfejlesztési terveknek „útjukban van" a Pannon-Víz zrt. jelenlegi ügyfélszolgálati irodája, a győri központ mellett, Sziget egy régi épületében.
Az épület elbontásra vár. A vízmű az önkormányzattól új irodát vásárolt – tudtuk meg Tőke László elnök-vezérigazgatótól. Jó helyet sikerült találni, a Bartók Béla út elején, a Kristály étterem melletti élelmiszerüzlettel szemben.

Nincs távol a városközponttól, könnyen elérhető a városi buszjáratokról, s nagy előny az is (a vízmű működési területét tekintve), hogy közel van a vidéki buszpályaudvar. Jelenleg tárgyalások folynak arról, hogy a leendő új iroda mellett a gépkocsiparkolást hogyan oldják meg.

A berendezés után az új ügyfélszolgálati iroda áprilisban nyílik meg.

Lesz egyéb változás is, hiszen az önkormányzati szolgáltató cégek, köztük a Pannon-Víz, közös ügyfélszolgálati irodát (saját ügyintézőkkel) nyitnak május elején a Jókai utcai parkolóházban.

Már most is lehetőség van arra, hogy a cégek ügyfélszolgálatain más szolgáltatók számláit is befizethessék az ügyfelek. Eddig csupán néhány olyan eset volt, hogy vízműves számlát másutt fizettek be, talán azért is, mert még nem eléggé közismert az új szolgáltatás.

Olvasóink írták

  • 1. valaki 2008. január 23. 04:06
    „És mennyi plusszköltséget jelent ez nekük ?????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rákapcsoltak a győri autófeltörők

Győr - Elszaporodtak Győrben és körzetében az autófeltörések, a bűnözők „előszeretettel" ütik… Tovább olvasom