Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Új színház Győrben

A győri BBMMK új vezetői többek között egy új színház beindulását ígérik az intézményben.

Réczei Tamás
A Bartók Béla Megyei Művelődési Központ az átépítés után a megyeszékhely talán legimpozánsabb színháztermével rendelkező művelődési intézményévé vált. Az átépítés után pár évvel az új igazgató, Tóthné Hajmási Izabella és a közvetlenül mellette működő, a színházi rész művészeti vezetőjének kinevezett Réczei Tamás változásokat ígér. Nem is kis változásokat. Többek között egy új színház beindulását.

– Jól emlékszem, hogy rendezőként dolgozott már Győrben?

– Igen, még 1999-ben a Padlásszínházban rendezhettem meg Aiszkhülosz Elektráját, ez volt életem első színházi rendezése főiskolásként. Ez mind a végeredményben, mind a munkában meglátszódott.

– Nem volt jó?

– Nem figyeltem a színészekre, csak magamra, mert nem tudtam, hogy rájuk is lehet. Az előadás pedig egy lett a sok közül, teljesítettem a feladatot valódi invenció és olvasat híján. Minden akkori hiányosságom tetten érhető benne, emberi, szakmai, de lement.

– Akkor feltételezhetően nem ezért nevezték most ki a művelődési ház színháztermének művészeti vezetőjévé...

– Mondjuk ki a nevét végre: Exínház, így hívják. Egyébként nem feltételezem, hogy arra az előadásra emlékeztek a megyei vezetők, gondolom, nem is látták. A megkeresés valószínűleg abból eredeztethető inkább, hogy tavaly januárban én is részt vettem a Győri Nemzeti Színház igazgatói székéért kiírt pályázaton a futottak még kategóriában. Ám úgy látszik, a pályázatom túlélt engem, hiszen hónapok eltelte után érkezett egy felkérés hozzám a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ színhá-
zára vonatkozólag, hogy ezt az elterjedt elnevezését használjuk, hiszen az ex is azt jelenti, hogy volt.

– Mi lesz ebben a „volt színházban"? Végre megvalósítja a pályázatában leírtakat?

– Nem. Az a Győri Nemzeti Színházra szólt, és nem lehet összehasonlítani egy nemzeti színházi működést a leendő Exínházzal. Sem támogatásában nem összevethető, sem beágyazottságában Győr életére tekintve. Ugyanakkor az én szándékaim sem adnak majd, remélem, alkalmat az összevetésre, annyira eltérő működést képzelek el. Van egy nagy színház a szó összes értelmében, amely megteremti a konzervatív hagyományokra alapuló repertoárját és bérletrendszerét. Lesz egy új teátrum, amely a meglévő színházi hagyományokra épít, de elsősorban az foglalkoztatja majd, miképpen lehet megújulni a színházi formákban, hogyan lehetne másképpen, izgalmasabban, szokatlanabbul, kicsit a mai világhoz közelítve elmesélni a történeteket, figyelembe véve, hogy ez már a XXI. század, s nem a XX. vagy a XIX.

– Ez olyan lesz, amikor mai ruhákban sokat kiabálva, artikulátlanul, káromkodásokkal tarkítva nagyon modernek vagyunk és kiürül a nézőtér?

– Ez olyan lesz, hogy az előadásokat kizárólag azok az alkotók készíthetik majd, akiknek van valamilyen szándékuk az adott szöveggel, s nem csak azért rendeznek, mert meg kell élniük, s máshoz sajnos nem értenek. Ugyanígy a színészeknél csak olyanokat kérünk fel, akik meg akarnak folyamatosan újulni, s nem az eddig bejáratott és sikerre vitt eszközeikkel próbálnak visszaélni megint egy újabb színdarab sorait felhasználva. Olyan lesz, hogy majd oda kell figyelni, mert megfogja az embert, hatni fog, de nem elsősorban a díszlet méreteivel vagy a tánckar létszámával, hanem a színészek maximális őszinteségével és a rendező megjelenített szándékával. Olyan lesz, mint egy színház, szeretni való, édes, emberi és alkalmat ad a felismerésekre.

– Kell Győrnek még egy színház?

– Nem tudom. Kétféle reakciót tudok elképzelni: „Mi ragaszkodunk a megszokotthoz, az ismerthez, nincs szükségünk ilyesmire, menjenek ezekkel a produkciókkal Pestre vagy Bécsbe!", vagy: „De jó, hogy nem kell Pestre utazni vagy Bécsbe, hanem itt is lehet már látni ilyesmiket!" Az első esetben eltűnünk. A másodikban pedig megpróbálunk valami olyasmit nyújtani, amire a város, a megye s talán a színházi szakma is büszke lehet majd.

– Ezek eléggé nagyszabású tervek. Megkapja a támogatást is?

– A bizalom adott. Ha a közönség támogatását megkapom, akkor a politikusokét is ki lehet érdemelni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balogh nem adott dugipénzt

Az év talán legfontosabb napirendi pontját, az önkormányzat idei költségvetését több mint négy órán át tárgyalta csütörtök este a város közgyűlése. A győri képviselők 325 millió forintnyi pluszpénzt kértek fejlesztésekre, de a polgármester azt mondta: nincs dugipénz. A testület baloldali többsége jóváhagyta a költségvetést, míg a jobboldal nemmel szavazott. Tovább olvasom