Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Új halászati rend – már rapsicot is fogtak

Januártól új halászati rendet vezettek be a győri Előre Halászati Szövetkezetnél: hat hivatásos halászuknak azóta telefonon be kell jelenteniük, hol tevékenykednek.
Az ellenőrök nemrégiben tükörhálót találtak: az új rendszernek köszönhetően hamar kiderült, hogy az egy rapsicé.

"A vadászathoz hasonló rend év elején indult el nálunk: dokumentálhatóvá teszi a munkát, statisztikai szempontból is fontos, s az ellenőrök munkáját is megkönnyíti" – kezdte Szilágyi Gábor, az Előre ügyvezető elnöke. Az új szabály egyszerű: mielőtt egy halász kimegy a vízre, betelefonál, bejelenti, hová teszi a hálóját s mennyi időre. Erről folyamatos nyilvántartást vezet a szövetkezet. A cég hat hivatásos halászt foglalkoztat a kezelésében álló vízterületeken. Az Előre 2005-ben átalakult vezetése fontos szerepet szán az őrzésnek: hat éve még egyetlen hivatásos halászati ellenőr sem dolgozott náluk, most négy is figyeli a vizeket. "A horgászegyesületek is pozitívan állnak hozzánk: keressük a lehetőséget a megyei vizeken való őrzés összehangolására. Az elmúlt években eljutottunk odáig, hogy a horgászok el merik mondani nekünk, ha valami gyanúsat látnak: azt tapasztalták ugyanis, hogy utánajárunk bejelentésüknek, s ha szükséges, intézkedünk" – mondta Szilágyi.

Az új halászati rend bevezetése is segítette a halőröket a rapsicok mozgásának felderítésében. Két hete a Mosoni-Dunán Véneknél két, összesen ötvenméternyi tükörhálót találtak. Miután hamar kiderült, hogy halászaik nem dolgoztak arra, ezért kiszedték a vízből a rapsiceszközt.
A halászati szövetkezet vezetője kiemelte az őszi halmentő akciójuk fontosságát. Napokon át tíz civil segítette a leapadt kubikgödrökben visszamaradt halak élővízbe való áthelyezését. Szilágyi Gábor viszont szomorúan említette meg, hogy a tavaly telepített kétnyaras pontyaikat nem kímélték egyes horgászok. "A telepítés után napokig rájártak a halakra a kertek alatt folyó csatornákban – sok feljelentést tettünk ilyen ügyekben. Hatalmas szemléletváltásra lenne szükség részükről is az újabb eredmények elérése érdekében" – tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkára ösztönöznék a segélyből élőket

A nemzetgazdasági minisztérium államtitkára szerint minden eszközt meg kell mozgatni a… Tovább olvasom