Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Új aszfaltozás után tilos utat bontani Győrben

A közmű-üzemeltetők egyre többször kértek frissen aszfaltozott utak bontására engedélyt Győrben az utóbbi években. Elméletileg mostantól ez nem fordulhat elő.

A csütörtök esti győri közgyűlésen tárgyalt és egyhangúan elfogadott, Borkai Zsolt jegyezte előterjesztés szerint az "új útburkolat elkészültétől számított 5 éven belül közterület-bontási hozzájárulás nem adható.

Ennek a szabálynak a betartása érdekében az Útkezelő Szervezet az egyes beruházások előkészítése során felhívja a közmű-üzemeltetőket, hogy gondoskodjanak a meglévő gerincvezeték cseréjéről, illetve új vezetékek elhelyezéséről.

A gyakorlatban azonban a közmű-üzemeltetők nem mindig tesznek eleget ennek a kötelezettségüknek, illetve arról nyilatkoznak, hogy a közművezetékek megfelelő állapotúak és nem szükséges cseréjük.

Ennek ellenére egyre több esetben fordul elő, hogy az új útburkolat építését követő 5 éven belül `vis maior´ eseményre hivatkozva mégis elvégzik a vezetékek cseréjét.

Bár ez esetben is helyreállítási kötelezettség terheli a közmű üzemeltetőjét, az ily módon megbontott és javított burkolat minősége és értéke nyilvánvalóan már nem éri el az eredeti burkolat minőségét és értékét, így ezzel vagyonvesztés történik az önkormányzati tulajdonban".

Röviden arról van szó, hogyha leaszfaltoznak egy utat, akkor utána alig pár héttel később mostantól ne lehessen azt felbontani - mint amire az utóbbi időkben nem egyszer volt példa Győrben.

Portálunkat is érinti kicsit a szóban forgó előterjesztés, hisz Olvasóinktól csak az utóbbi hónapokban kaptunk 4-5 olyan fotót, mely nemrég elkészült út újbóli felbontását mutatta be.

A legutolsó eset például szeptember elején a Petőfi-híd új körforgalmánál fordult elő - legalábbis ami nyilvánosságra került -, mivel a kivitelezők több fedlapot súlyosan megsértettek, s így veszélybe került Révfalu és Sziget fűtése a hideg idő beköszönte előtt.

2.0-ás próbálkozás a Petőfi-híd új körforgalmánál - fotó: Tudósító.
2.0-ás próbálkozás a Petőfi-híd új körforgalmánál - fotó: Tudósító.


Neupor Zsolt azt feszegető kérdésére, hogy melyik közszolgáltatók nem tudtak figyelni erre a múltban, Borkai Zsolt nem válaszolt konkrétan a csütörtök esti közgyűlésen, de Győr polgármestere azt leszögezte: "a közüzemi szolgáltatókat egyértelműen jobb és pontosabb egyeztetésre szeretnénk kötelezni a rendelet elfogadásával".

Olvasóink írták

  • 19. Dwatson 2011. október 02. 11:05
    „Csőtörés esetén majd a víz kimossa,gázszivárgás meg kirobbantja,nem is kell bontani.”
  • 18. kisem 2011. október 01. 01:15
    „Nem történt más, mint a már évtizedek óta hatályban lévő útburkolat bontási önkormányzati előírás megismétlése.
    Lett volna legalább egy valaki, aki felhívhatta volna az előterjesztő, no meg az előterjesztést megszavazók figyelmét arra, hogy van hatályos rendelet az új útburkolat 5 éven belüli bontási tilalmára.

    Nem túl egyszerű a különböző tulajdonban, üzemeltetésben lévő közművek és utak felújítását, fejlesztését összehangolni. Ha az egyik közműcég rekonstrukciót akar végrehajtani, akkor nagy valószínűséggel az út kezelőjének nem akaródzik a teljes burkolatot felújítani, erre marad a sávos, ilyen-olyan minőségű helyreállítás. Fordítva is igaz a dolog: ha utat akarnak felújítani, nem biztos, hogy az alatta lévő közművek cseréjére éppen arra az időpontra van betervezve fedezet.
    Szóval, nem volt marhaság, hogy hajdan minden városi közmű a város kezelésében volt.”
  • 17. Tabornok 2011. szeptember 30. 18:07
    „"urbaniastapista 2011.09.30. 14:48
    csak rendelettel tudja akaratát érvényesíteni a saját cégében?"
    A kiskirály alkirályai azt csinálnak, amit akarnak. Nem érdekli őket, mit mond nekik a Borkai, mert más a pártfőnök.
    Visszatért a közéletbe a régi sablom, hogy megint a pártemberek mondják meg, hogy mi a helyes és helytelen.”
  • 16. elemér 2011. szeptember 30. 14:59
    „Mellesleg órákon bellül lehet használlni az utat a forgalomban, ezzel az EZ Street-el.”
  • 15. urbaniastapista 2011. szeptember 30. 14:48
    „Az ott a képen egy Győrhő brigád. :)
    Ott tartunk, hogy a városháza csak rendelettel tudja akaratát érvényesíteni a saját cégében?”
  • 14. elemér 2011. szeptember 30. 13:12
    „Valóban bármikor lehet javittani és aszfaltozni. EZ STREET, épp olyan erös és tartós, mint az eredeti forró aszfalt. Persze kell követni a procedurát. Ámerikában ezt már régóta használlják és nem várrnak ha valami sürgös. Ilyesmi bent kell hogy legyen a szerzödésben. Tudnillik azt jó tudni hogy ki fizet mit és miért, meg meddig. Nem ugy megy az hogy a haver kapja a munkát, megcsinállja és végeztünk. http://tinyurl.com/5socoxa”
  • 13. elemér 2011. szeptember 30. 12:39
    „Nincsenek meg a rajzok hogy hol mivan. Sokáig tart mire kapnak engedélyt. Megoldás egy brigád vagy cég aki térképez és modern felszerelés, mint Ámerikában. Nemugy van az hogy, na akkor csinállunk egy uj törvényt. Elöbb azt kell tudni hogy miujság.

    "Mert azért az nem járja, hogy sok esetben új aszfaltozáskor sem bírják szintbe hozni a csatornafedelet az útszinttel. De egy év múlva minden féle bontás nálkül is lesz 2cm szintkülönbség."

    Igen ez egy probléma és igy néz ki a modern megoldás Ámerikában, ahol nagyobb a tapasztalat. http://tinyurl.com/652zf6j”
  • 12. Nanu 2011. szeptember 30. 12:12
    „elméletileg nem fordulhat elő, de gyakorlatilag igen...:)”
  • 11. Accra 2011. szeptember 30. 11:48
    „Az útépítőknek nem ártana betartani azt a szabályt, hogy vezeték környezetében nem lehet ész nélkül tömöríteni. Volt rá példa, hogy akkor törött a vezeték. Egyébként meg egyszerűbb lenne az egész, ha időben tudná minden érintett, mikor-hol akarnak útfelújítást. De még mindig ott van a pénz kérdés, amikor egyszerre ennyi helyen kellene vezetéket cserélni, van-e rá fedezet?”
  • 10. Karlos 2011. szeptember 30. 11:27
    „Aszfaltozás után utat bontani Hungarikum ! nem szabad megszüntetni ! :-)”
  • 9. stop 2011. szeptember 30. 11:05
    „Meg tilos a közlekedési rendet a városban elszabni.”
  • 8. vitez_laszlo 2011. szeptember 30. 09:41
    „Szerintem meg elsőként aszfaltozni kéne megtanulni.

    Mert azért az nem járja, hogy sok esetben új aszfaltozáskor sem bírják szintbe hozni a csatornafedelet az útszinttel. De egy év múlva minden féle bontás nálkül is lesz 2cm szintkülönbség.”
  • 7. bojtár 2011. szeptember 30. 09:13
    „elméletileg ,lehet,talán,akár hát igen ezeket a szavakat sokat halljuk mert nincs mögöttük semmi konkrét”
  • 6. Hunicum 2011. szeptember 30. 09:03
    „Ha probléma lesz, ugyanúgy feltörik mert muszáj. Mint írták "vis major".”
  • 5. pappe 2011. szeptember 30. 08:40
    „"Új aszfaltozás után tilos utat bontani" Meg "tilos a megengedett legnagyobb sebességet túllépni", aztán: "tilos a játszótereken kutyát sétáltatni és dohányozni", továbbá: "tilos 18 év alatt alkoholt vásárolni" és így tovább. SZóval ezek is tilosak. De mindenki betartja őket???”
  • 4. astra1 2011. szeptember 30. 08:28
    „Izzanak a vörösök.”
  • 3. ktl 2011. szeptember 30. 08:03
    „Elméletileg...”
  • 2. sziszifusz 2011. szeptember 30. 06:32
    „Vihar és válasz a semmibe- nevetséges a tiltás és botor aki aszfaltozás után-mert előtte nem egyeztetett-bont!
    Mert mi van ha mégis bontani kell!?Ezt úgy hívják eufémia és látszatcselekvés.Hajrá megújult és átszervezett Magyarország!”
  • 1. pamutzokni 2011. szeptember 30. 05:37
    „Haha, szabály a semmiért.
    A mosoni piac miért csúszott majd egy évet? Mert nekiálltak fejleszteni, oszt utána meg csővezetéket cserélni.
    Bakker, egy épületben vannak, egy szinten és nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb :)
    Ja hogy társalogni kellett volna, hogy mi új piacot akarunk, nekünk meg muszáj kicserélni a több mint 100 éves csatornarendszert...
    Árpád utcán is: ment a telefon-beton, ment a gáz-beton feltör,lerak,beton, közműcsere-betontörlerak...
    Tessék kiírni:teszem azt 2013.jan elsején lehet utat törni, cuccokat lerakni 2013. márc31-ig. Ha addig nem megy, vársz min 2 évet, mert addig nem nyúlhatsz az aszfalthoz.
    Ennyi”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

II. Győri Babahordozó Napok

A tavalyihoz hasonlóan idén is csatlakoznak a Nemzetközi Babahordozó Hét (The International… Tovább olvasom