Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Ugye hihetünk még a csodákban?

„ Ugye” – másfél évvel súlyos balesete után ez volt az első szó, amelyet a 28 éves Sipos Zoltán kimondott. A fiatal férfi, aki kómában küzdött a túlélésért hónapokon át, most hazatérhetett otthonába, s ezzel a szóval a legszebb ajándékot adta karácsonyra a családjának.
Megnyugodhat a család: Zoltán csak néhány szóval ugyan, de minden kérdésre válaszol, érti a mondatokat és emlékezik.
„Sipos Zoltán történetének nincs, valószínűleg soha nem is lehet csattanója, de itt él közöttünk ez a fiú, aki már csak sírással tudja jelezni fájdalmát és örömét. És mindig ott van mellette, aki letörli a könnyeit" – mikor július 17-én ezekkel a mondatokkal zártuk a súlyos balesetet szenvedett Zoltán történetét, sem mi, sem a szülők nem hitték, hogy a csoda – amely azt jelentette, fiuk él – tovább folytatódhat.

Szülei hitének hála

Röviden a 28 éves pannonhalmi férfiről: 2002. június 8-án motorbalesetet szenvedett, amely után úgynevezett éber kómában küzdött az életben maradásért. Sokadik győztes harcán volt túl, ebben nem kis része volt a családjának, az édesanyjának, aki nap mint nap reggelente megfőzte az ebédet, amelyet néma, magatehetetlen fiának vitt be a kórházba. Az a cikk akkor nem is feltétlenül Zoltánról, inkább az anyáról szólt. A fiú nem beszélhetett, most viszont a szülei hitének és kitartásának, s persze az ő küzdeni tudásának hála, a baleset utáni első karácsonyt otthon ünnepelheti. Felébredt a kómából, egy-egy szóval válaszol, ha kérdezik, s egyetlen pillantásával újra hitet önt szüleibe: a csoda ezzel még nem ért véget.

Hosszú volt az út

„ Sokat fizettünk ezért a pillanatért" – emlékezett tegnap a pannonhalmi családi házban az édesapa. A cikk megjelenése után ugyanis Zoltán még egyszer életveszélyes állapotba került, soha annyira nem volt közel a halálhoz, mint akkor nyáron.

Az eldugult és fertőzést okozó söntöt azonban kicserélték, azóta folyamatosan javult Zoltán állapota. Még nem tudott beszélni, amikor kiengedték a kórházból – ezt otthon tette meg: érthetően mondta, „ugye". Azóta csak néhány szóval ugyan, de minden kérdésre válaszol, érti a mondatokat és megismeri a barátokat, a volt kollégákat. „Mindenre emlékezik, ezt válaszolta, kivéve arra az egy napra, amikor a baleset történt – mondta Sipos Józsefné, az édesanya. – Mikor hazahozhattuk és a régi szobájában lefektettük, bekapcsolta a tévéjét. Sokat nézi, szeret rádiót is hallgatni, a gyógytornásszal pedig azt reméljük, tovább javulhat az állapota."

Vehettek ajándékot

Nehéz leírni azt a pillanatot, amikor az anya a fiával zokogott, így enyhítve gyermeke kimondatlan fájdalmát. Ez az anya most ismét a fiával mosolyog. Utoljára 2002 júniusában volt erre alkalom, néhány nappal a baleset előtt. Akkor tartották az unoka, Dóra keresztelőjét. A keresztapa Zoltán volt, s a három Sipos fiú mindegyike ott volt a pannonhalmi házban. Felköszöntötték a szülőket is, akik harmincadik házassági évfordulójukat ünnepelték. Nem tudhatták, mi vár rájuk, ahogy most sem.

Azt érzik csak, hogy ez a boldog pillanat még egyszer megismétlődhet. Végre tudtak Zoltánnak is ajándékot venni karácsonyra, végre neki is díszíthetik a fát. A kis Dóra pedig a legjobb szövetségesére talált Zoliban, akihez naponta többször is beoson a labdájáért. P nem tudja, a keresztapja milyen csodát vitt végbe, jó lenne hinni, egyszer a nagybátyja elmesélheti neki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan születnek Győrött az utcanevek?

Van olyan győri, aki több utcában lakott már – miközben egy métert se költözött –,… Tovább olvasom