Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Tűzoltók: életeket, vagyonokat mentettek

Tűzoltáshoz, életmentéshez, közlekedési balesetekhez és még számos helyre közel ezerszer vonultak a győri tűzoltók az előző évben, hogy segítsenek, életeket, vagyonokat mentsenek.
illusztráció
Vezetői körben értékelte az elmúlt évben végzett munkát a győri tűzoltóság parancsnoka, Hullámos László alezredes. Elmondta, hogy Győrből és a környező településekről tavaly 988 esetben kértek segítséget tőlük. A hívások döntő része tűzesettel kapcsolatos volt, de 286 alkalommal vízszívatáshoz, fakidőléshez, közlekedési balesethez kellett kivonulniuk. Életet mentettek folyóból, öngyilkosjelöltet a magasból, de a balesetveszélyes jégcsapok leverésére is őket hívták. A káresetek száma tavaly az azt megelőző évinek közel kétszeresére emelkedett.

Emlékezetes esetek

A kárfelszámolások során jelentős fizikai, pszichikai igénybevételnek vannak kitéve a tűzoltók. Tavaly a győri lánglovagoknak a legemlékezetesebb ilyen esete volt, amikor Győrben a Szigethy Attila és a Tihanyi Árpád utak kereszteződésében kamion és személygépkocsi ütközött, s a roncsokból a négy sérültet feszítő-vágó berendezések segítségével tudták csak kimenteni. Megrázó volt a bakonypéterdi sertéshizlalda tűzesetének felszámolása is, ahol közel 700 malac vált a tűz martalékává. Sikerrel járt Csete Károly főtörzsőrmester bátor önfeláldozása, amikor a jeges Rábából kimentette azt a gyereket, aki alatt beszakadt a jég.
Az évszázad árvizének nevezett nyári árhullám idején a győri tűzoltók rendkívüli készenléti szolgálatot láttak el, így naponta az állománynak közel a fele a laktanyában tartózkodott. Szükség esetén rakták a homokzsákokat, mentették az értékeket.
A tűz- és káresetek megelőzése érdekében 278 ellenőrzést tartottak a parancsnokság tűzmegelőzési munkatársai és 1098 szabálytalanságot tártak fel. Az elmúlt évben összesen 41 alkalommal éltek szankciók kiszabásával.

Megszorító intézkedések

A győri tűzoltóság az elmúlt évben félmilliárd forintból végezte el szakmai feladatait, s a második félévre már megszorító intézkedéseket kellett bevezetniük. Ennek ellenére jelentős eredményeket könyvelhettek el, hiszen megérkezett a parancsnokságra a régóta várt 120 millió forint értékű műszaki mentőbázis, ami 12 fős létszámbővítéssel is járt. Az önkormányzattól kapott támogatásból befejezték a szertárkapuk 22 millió forintot érő cseréjét és készenlétbe állították a legújabb, terepjáróból átalakított, közel 8 millió forint értékű gyorsbeavatkozó gépjárművet. Felszerelésük vízköddel oltó berendezéssel, légzésvédelmi palacktöltő kompresszorral, új védőeszközökkel, védőfelszerelésekkel bővült.
A parancsnok sajnálja, hogy az eszközparkjukból továbbra is hiányzik egy nagy teljesítményű daru, aminek beszerzésére ígéretük van az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól. Cserére szorul a magasból mentő és a vízszállító járművük is. Az idei feladatmeghatározások között Hullámos László kiemelte a takarékos gazdálkodás fontosságát, a felszerelések karbantartásának fokozott szerepét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázat a termál üzemeltetésére

Eseményekben kevésbé, ám tartalomban annál gazdagabb ez a hét a győri önkormányzat számára –… Tovább olvasom