Kisalföld logö

2018. 10. 19. péntek - Nándor 9°C | 21°C Még több cikk.

Tűzoltóautó és egy Mercedes ütközött a győri Szent István úton - fotók!

Úgy tudjuk, a Mercedes sofőrje nem észlelte a Szent István úton szirénázva érkező tűzoltóautót és elé hajtott. A balesetnek két sérültje van.
Befejeződött a műszaki mentés és a helyszínelés csütörtökön 12 óra 20 perckor Győr belvárosában annál a balesetnél, ahol korábban egy teher- és egy személygépjármű ütközött.

Az érintett útszakaszon ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

Korábban:

A Szent István út, Újlak utca kereszteződésében - közvetlenül a Kisalföld szerkesztősége előtt - baleset történt csütörtök délelőtt.

Helyszíni információink szerint egy Mercedes a Szent István útra akart kihajtani, de közben érkezett egy szirénázó tűzoltóautó, amit a személyautó sofőrje vélhetően nem észlelt és elé hajtott.
Tűzoltóautó és egy Mercedes ütközött a győri Szent István úton. Fotók: Bertleff András


A balesetben az autó fiatal sofőrje és a tűzoltóautó vezetője is megsérült, úgy tudjuk, szerencsére könnyebben. A mentők a helyszínen látják el őket, majd kórházba is szállítják a sérülteket. 

Mint megtudtuk, a Dunacenter felé ment a szirénázó jármű, mert a bejelentés szerint vasúti sínre borult egy fa.

Az ütközés után nemcsak a Mercedes, de a tűzoltóautó is totálkáros lett.

A Szent István úton jelenleg útzár van, akik Bécs felől mennek Budapest irányába, a Shell kútnál le tudnak kanyarodni, emiatt egyelőre nincs nagyobb torlódás. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áradás - Lezárják az Aranypartot és a parkolót a Petőfi hídnál Győrben


Tovább olvasom