Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Tűzoltó szakvéleménye kell a panelpályázathoz

Győr-Moson-Sopron - Az illetékes önkormányzati tűzoltóság véleményét is ki kell kérni ezentúl, ha egy ház közössége a panelprogramra eredményesen akar pályázni. Ez vonatkozik a lépcsőházi nyílászárók felújítására, a homlokzat hőszigetelésére s egyes gépészeti felújításokra is.
A tűzvédelmet érintő pályázatok hatósági normakontrollját írja elő a szaktárca az „iparosított technológiával" épült lakóépületek – panelházak – energiakorszerűsítésére, felújítására kiírt pályázatok feltételeként.

A változásokról a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon tartott tájékoztatót Pesztenlehrer Lajos ezredes igazgató és Szüts György alezredes, megelőzési osztályvezető a napokban.

– A korábbiaktól eltérő követelményt a közelmúltban történt paneltüzek indokolják, ugyanis a régi technológiával épült épületek nem felelnek meg a mai tűzvédelmi követelményeknek. A tűzoltóságok fel vannak készülve, a szakemberek előre egyeztetett időpontban fogadják a pályázni szándékozó lakóközösségek képviselőit konzultációra. Az eredményes pályázathoz fontos, hogy a tűzoltóság véleményezze a beadott kérelmet – mondta elöljáróban Pesztenlehrer Lajos.

A tűzvédelmi követelményt érintő támogatott tevékenységekről Szüts György elmondta:
– A lépcsőházi nyílászárók felújítása, cseréje esetén a lépcsőházi hő- és füstelvezető rendszerek hatékonnyá tételét, korszerűsítését is el kell végezni. Ez tartalmazza az elvezetés ötven százalékkal növelt felületű kialakítását a meglévő bukóablakok kiváltásával, az ablakok nyitásának-zárásának gépesített megoldását.

A homlokzat hőszigetelése során is meg kell felelni a tűzvédelmi követelményeknek.
– Egyes épületszerkezetek – különösen a gépészeti vezetékek aknafalai – nem elégítik ki az éghetőségi és tűzállósági határérték-követelményeket. Az aknák szintenként nincsenek leválasztva, így lehetővé teszik a tűz függőleges terjedését. A gépészeti aknák lakások felőli határoló elemei helyenként könnyen éghetők. A pályázat keretében lehetőség nyílik új szellőzőrendszerek kialakítására. Ehhez kapcsolódóan az aknák szakaszolását, tűzálló csappantyúk beépítését, a szellőzőcsatorna tisztítását kötelezően el kell végezni – mondta többek között Szüts György.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri fűvészkert?

Szemétlerakó helyett fűvészkertől álmodnaka győriek Kisbácsán, ahol annyi a szemét, hogy a rágcsálók… Tovább olvasom