Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Tüzes Barokk Bál

Idén is sokan öltöztek be korabeli ruhákba, és tettek időutazást a 15. győri Barokk Bálon szombaton éjszaka.
Az ország távoli városaiból is érkeztek vendégek, közöttük többen visszatérőként a győri Barokk Bálra. A Zichy-palotában ez évben 15. alkalommal megtartott farsangi mulatság a Tűz jegyét viselte. Ennek megfelelően a szervezők tüzes pálinkával fogadták a vendégeket, akiket tűzmadár-bemutató, majd tüzes bűvészmutatványok szórakoztattak, később tűzijáték emelte az est fényét.

Ez évben sem maradt el a közös tánc, majd a barokk táncok tanítása sem. Éppúgy, mint korábban, a ceremóniamester most is korabeli asztali társasjátékokat tanított a vendégeknek.
A bál főszervezője, Keglovich Ferencné elmondta lapunknak, hogy a szervezők a kezdetektől a hagyományok ápolását tűzték ki célul. A közönség egyre inkább hajlandó arra, hogy korabeli jelmezbe öltözve vegyen részt a mulatságon. A nők többsége barokk ruhába öltözik, a férfiak kicsit idegenkednek ettől. A szombati, jubileumi bálra Borkai Zsolt polgármester ugyan nem, de felesége és lánya jelmezben érkezett.

– Tervünk, hogy hamarosan nagy, utcai jelmezes karnevállá alakuljon át a Barokk Bál. Ezzel még nagyobb idegenforgalmi vonzerőt jelentsen a városnak. Nagyon örülünk annak, hogy a fiatalok is egyre többen vesznek részt a rendezvényen, s magukra öltik a korabeli ruhákat is – mondta el Keglovich Ferencné. Az éjszakai folytatásaként tegnap délután a szervezők megrendezték a Gyermek Barokk Bált is, ahol több mint félszázan farsangoltak beöltözve.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízelvezetési gondok Újvárosban

Az Újvárosban a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos lakossági panaszok javarészt nem tervezési és… Tovább olvasom