Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Tűz után Táplánypusztán

Táplánypuszta - Mintha kísértene a sors: nyáron egyszer már kigyulladt egy hétlakásos szalagház Táplánypusztán, de akkor időben eloltották a tüzet, s az ijedségen kívül nagyobb kár nem esett. Nagy valószínűséggel most egy ember felelőtlensége miatt hat család otthona vált a tűz martalékává.
A kirendelt statikus ottjártunkkor azt vizsgálta, milyen állapotban maradtak a gerendák. Az elmúlt napokban a megyeházától a civil szervezetekig sokan a bajba jutott családok segítségére siettek.
Mint arról lapunk múlt szombati számában beszámoltunk, a mentálhigiénés otthon szomszédságában lévő szalagház tetőszerkezete negyedórán belül leégett. Voltak, akiket a szomszédos intézményben helyeztek el, másokat – ideiglenesen – rokonok fogadtak be. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete a helyi önkormányzattal együtt meleg takarókkal, ruhaneművel, édességgel és tartós élelmiszerrel az elsők között sietett a bajba jutott családok segítségére.

Hédli Jánosné, Czikkart Regina és Lengyelné Petrovicz Krisztina még nem tudják, mi jelenthet számukra végleges lakásmegoldást.


– Most hoztuk épp az ebédet, ezt a megyei önkormányzat fizeti – tudtuk meg a helyszínen Hédli Jánosné Jutkától, aki itt született, s most még nem tudja, 73 évesen mi lesz vele.

Lengyelné Petrovicz Krisztina elmondta, tragikus ez az „örökség", a Töltéstava külterületének számító helyre (papíron legalábbis) nincs építési engedély, így kérdéses: ha újra is építhetnék a házakat, megtehetik-e.
– Jelenleg tizenketten alszunk másfél szobában – szögezte le a háromcsaládos anyuka. – A testvérem fogadott be bennünket, nem volt hova mennünk. Megoldás lehet egy, a faluban lévő ház bérlése, majdani megvásárlása, ehhez megigényelnénk a szocpolt. A tönkrement életben jelenleg ez az egyetlen reménysugár, talán jutunk valamire. Új helyen új életet tervezünk.

Sándor Károly, Töltéstava polgármestere is kint járt a helyszínen, ám mint mondta, a statikai vizsgálat eredményére még
várni kell.

A polgármester hozzátette, a gyerekeket pszichológus is megvizsgálta, a trauma feldolgozásában így is próbálnak jobbot nyújtani. A helyi önkormányzat a napokban számlát is nyit, ide várják az együtt érzők támogatását, a családok végleges elhelyezése azonban csak közös megoldással lehetséges.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szerdai sztrájkra készülnek

Győr-Moson-Sopron - Nem munkaadóik ellen, mégis nekik kárt okozva akarnak sztrájkolni megyénkben is… Tovább olvasom