Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Turistacsalogatás barokk falusi mulatságokkal

Felpéc - A Barokk Nosztalgiák Művészeti Fesztivál programjaiba Győrhöz közeli falvak is bekapcsolódtak. Felpéc – műemléki barokk templomával – kitűnő helyszín a parasztbarokk bemutatására.

Barokk templom, orgonahangverseny, citerakoncert, barokk festmények, lovas kocsikázás, barokk vacsora: ezek a felpéci barokk hétvége hozzávalói.

A fesztivál bővítésére a Nemzeti Kulturális Alap pályázata miatt került sor: pozitívabb az elbírálás, ha a programokba a falvakat is bevonják. Emiatt hirdették meg a ˝Főúri vigasságok, falusi mulatságok˝ című programot, melyre azok a vidéki települések jelentkezhettek, ahol barokk épület található – tájékoztatott Keglovich Ferencné, a Zichy-palota igazgatója.

Az alkotótábor résztvevői, balról jobbra: Huszárné Hargitai Beáta, Antal Éva, Harangozó Miklós és Baranyai Márta.
Az alkotótábor résztvevői, balról jobbra: Huszárné Hargitai Beáta, Antal Éva, Harangozó Miklós és Baranyai Márta.

Ennek a feltételnek Felpéc megfelelt, hisz a falu központjában gyönyörű barokk templom áll. A csatlakozási lehetőségről a Falusi Turizmus Egyesülettől értesültek, akik később a programszervezésben is segítséget nyújtottak – mesélte Dombi Alajosné, a Felpécért Alapítvány elnöke, majd hozzátette: a fesztivállal szeretnék turisztikailag vonzóbbá tenni a falut.

A falusi mulatságra minden érdeklődőt szeretettel várnak szombaton Felpécen.
A programokat három helyszínen rendezik meg. Az evangélikus templomban Oláh Gyöngyvér és Finta Gergely orgonahangversenyét, valamint az Európa Koncert Szalonegyüttes műsorát élvezheti a közönség. A tájház ad otthont a játszóháznak, a citerazenekar fellépésének, valamint a gasztronómiai programoknak: kemencében sült kenyeret, valamint barokk vacsorát fogyaszthatnak és felpéci borokat kóstolhatnak a látogatók. Az eseményt színesíti a napokban megrendezett Felpéci Nemzetközi Alkotótáborban készült festmények kiállítása, melyet a művelődési házban lehet megtekinteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megye szolgálatáért díj

Győr-Moson-Sopron - Győr- Moson-Sopron megye közgyűlése 2002-ben alapította a ˝Megye szolgálatáért˝… Tovább olvasom