Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Túlterhelt magyar diákok

Lexikális tudás helyett problémamegoldó gondolkodásra kellene nevelni a diákokat, de ehhez szükséges a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata is – hangsúlyozta Magyar Bálint oktatási miniszter Győrben.
Magyar Bálint oktatási miniszter
„ Hatvanezer forintot vonhatnak le éves adójukból a pedagógusok, illetve a köz- és felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló diákok szülei, ha az Oktatási Minisztérium pályázatán számítógépet vásárolnak vagy lízingelnek"– jelentette be Magyar Bálint. Az oktatási miniszter kijelentette: tudomásul kell venni, aki az elektronikus írásbeliség képességét nem sajátítja el az iskolában, az analfabétának számít majd a jövőben.
A miniszter A XXI. század kihívásai az oktatás számára címet viselő konferenciára érkezett tegnap Győrbe, majd sajtótájékoztatón mondta el a minisztérium terveit.

Magyar Bálint utalt többek között a harmincegy fejlett ország tanulóinak tudásszintjét feldolgozó PISA-jelentésre, amelyből ismét kiderült, a magyar diákok az olvasás-szövegértés területén az utolsók között vannak. A miniszter hangsúlyozta, a lexikális tudás helyett problémamegoldó gondolkodásra kellene nevelni a diákokat. „Nincs értelme ennek a rohanásnak – hívta fel a figyelmet Magyar Bálint. – A diákoknak felesleges tizennégy éves korukig megtanítani azt, amit az érettségire újratanulnak. Felül kell vizsgálni a Nemzeti alaptantervet és figyelmet kell fordítani arra, hogy az érettségi követelmények ne egyetemi szintűek legyenek. A diákok túlterheltek."
A miniszter elismerte azt is, a magyar iskolarendszer konzerválja a hátrányos szociális helyzetet. Az iskolák közötti különbségek nagyok – többek között ez az oka annak, hogy már az általános iskolákba járó diákok előtt ott a kényszer: sokat kell tanulniuk, ha jó középiskolába akarnak kerülni, mert ha nem teszik, nem jutnak be valamelyik főiskolára/egyetemre. „Pedig ma már tudjuk, hogy szinte mindenki bejut."

Hatvanezer forint leírható

Magyar Bálint bejelentette: hatvanezer forintot vonhatnak le éves adójukból a pedagógusok, illetve a köz- és felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló diákok szülei, ha az Oktatási Minisztérium pályázatán számítógépet vásárolnak vagy lízingelnek. A politikus kijelentette: pályázatokat írnak ki oktatási adatbázisok létrehozására is. Említette továbbá az idegennyelv-tanítás reformját, a cél az, hogy az Európai Unióba legalább egy idegen nyelv biztos ismeretével kerüljenek be a fiatalok. Az iskolák felújítására 2003-ban 6,7 milliárd forintot tud fordítani az OM, ez mintegy 100 intézmény rekonstrukcióját jelenti. A Kisalföld kérdésére, miszerint a Győr-Moson-Sopron megyei települések – az ehhez hasonló országos pályázatoknál már tapasztalt módon – a régió kedvező mutatói miatt kimaradnak-e, Magyar Bálint azt válaszolta: nem. A pályázat ugyanis nem megyei, hanem települési, illetve iskolai szinten mérlegel, tudomásul véve azt, hogy fejlett régiókban is vannak hátrányos helyzetű iskolák.

Mi a diákok érdeke?

Lapunk rákérdezett arra is, hogy a minisztérium felkészült-e arra, hogy azok az önkormányzatok, amelyek valamilyen oknál fogva megszorításokra kényszerülnek – lásd Győr –, várhatóan iskola-összevonásokhoz, illetve -bezárásokhoz is nyúlnak. A miniszter azt mondta, nem a pénzügyi korlátozásoknak, hanem a diákok érdekének kellene megszabnia az intézménybezárásokat. Hozzátette azonban, vannak olyan kistelepülések, amelyek még ma is 15–20 diákkal tartják fenn iskoláikat, s ez nem feltétlenül szolgálja a tanulók érdekét. „Az önkormányzatok helyzetét nem ismerem, ezért törekvéseiket sem tudom megítélni" – fejezte be a miniszter.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anyukönyv: levelek Eszterhez

Anyu, vagyis kollégánk, Harcsás Judit az elmúlt bő egy esztendőben kislányához, Eszterhez írott… Tovább olvasom