Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Túl olcsó a nyertes ajánlata?

Az egyik vesztes fellebbezése miatt elhalasztotta a szerződéskötést a győr–gönyűi kikötő fejlesztéséről a vízügyi igazgatóság. Az öt és fél milliárd forintos beruházás tovább csúszik – ha egy éven belül nem valósul meg, az EU nem ad rá pénzt.

Július 2-án, azaz tegnap tervezte aláírni a megállapodást az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövízig) a Colas 2007 konzorciummal, amely megnyerte a győr–gönyűi kikötő fejlesztésére negyedszer kiírt közbeszerzési eljárást. Erről lapunk június 23-i számában számoltunk be. Akkor megírtuk azt is, hogy a francia tulajdonú pályázó – amelynek a Colas Eger és a Colas Dunántúl a tagja – adta összességében a legjobb ajánlatot, és egyben a legalacsonyabb árat is: áfával együtt 5 milliárd 489 millió forintot.

Éppen az utóbbi szám az, ami miatt egyelőre nem kerül pecsét a szerződésre. Petrőcz Bálint, az Édukövízig beruházási osztályvezetője elmondta: az értékelésben a harmadik helyen végzett – a Közgép Gép- és Fémszerkezetgyártó Zrt.-ből, a Magyar Aszfalt Kft.-ből és Resonator-csoportból összeállt – KMR 2007 konzorcium fellebbezést nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Ebben arra hivatkozik, hogy az első két helyezett az előzetesen becsült nettó 6,5 milliárd forintos költségnél több mint 20 százalékkal kisebb összeget adott meg, ezért ki kellett volna zárni őket. A KMR 2007 egyébként áfával együtt 6 milliárd 240 millió forintot írt pályázatába.

Petrőcz Bálint kifejtette: előzetesen felhívták a pályázók figyelmét arra, hogy aki ilyen alacsony összegért vállalná a munkát, annak részletes indoklást kell csatolnia. Ezzel azt szerették volna elkerülni, hogy valaki a győzelem érdekében olyan alacsony árat mondjon, amiért aztán a beruházás nem végezhető el. Az osztályvezető hozzátette, hogy a Colas 2007 konzorcium 29,6, az Arrabona 2008 konzorcium 24,1 százalékkal ment a „listaár" alá, de az ehhez fűzött magyarázatot mindkét esetben megfelelőnek találták. A szakember megjegyezte azt is, hogy a legdrágább és a legolcsóbb ajánlat között 14,9 százalék volt a különbség, ami nem számít nagynak. (A beruházás egyébként valamennyi költséget – például a régészeti leletmentést, a területvásárlásokat, a lőszermentesítést, a tervek elkészíttetését – számolva 9,7 milliárd forintba kerül. Ennek háromnegyedét állja Brüsszel, a többit a magyar állam.)

Az ügyet jogi útra terelő cégcsoport a döntőbizottságtól ideiglenes intézkedésként azt is kérte, hogy tiltsák el a szerződéskötéstől a feleket, amit a testület végül nem rendelt el. Az Édukövízignél ennek ellenére olyan a döntés született, hogy jogkövető magatartással önként megteszik ezt. A döntőbizottság várhatóan júliusban határoz.

Petrőcz Bálint lapunk kérdésére elmondta: ha számukra kedvező ítélet születik, aláírják a szerződést, s számításaik szerint elegendő idő marad arra, hogy a fejlesztés befejeződjön 2008. július 30-ig. A határidő azért különösen fontos, mert ha nem tartják be, elúszik az Európai Unió 7,2 milliárd forintos támogatása.

Mi épülne a milliárdokból?

A pályázati kiírás szerint a nyertes feladata lesz csaknem 12 kilométer vasúti összeköttetés megépítése a kikötő és a Bécs–Budapest közötti vasútvonal között. Emellett meg kell építenie a vasút és az 1-es számú főút kereszteződésében egy közúti felüljárót és a hozzá tartozó mintegy 1,3 kilométer hosszú fel- és lehajtót. A kikötő 25 hektáros logisztikai parkja belső infrastruktúrájának kiépítése is rá vár, ami magába foglalja a kikötői főbejárat, a parkoló, a porta és mérlegelő, az úthálózat, az iparvágány-hálózat és a közművek kialakítását.

Hancz Gábor

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeresen szerepeltek a diákcsapatok

Sikeresen szerepeltek a győri diákcsapatok több, nemrégiben megrendezett biztonsági és honvédelmi… Tovább olvasom