Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Túl magas az út a dombra

A győri Káptalandombra hiába kaptak ingyenes belépőkártyát a mozgáskorlátozottak, a vezérlőoszlop túl magas, így nem tudnak áthaladni a kapun. 

A mozgáskorlátozottaknak még mindig gyakran meg kell küzdeniük az esélyegyenlőségért, bár kétségkívül sok előrelépés is történt a törvény megszületése óta ez ügyben. Érthető örömmel veszik, ha eredményre vezetnek jelzéseik.

Győrben nemrégiben például arról tárgyaltak, hogy a mozgáskorlátozottak nem tudnak feljutni gépkocsival a Káptalandombra, hiába kapnak ingyenes belépőkártyát. A rendszer „intelligens" ugyan, csak éppen számukra szó szerint elérhetetlen, hiába nyújtózkodnak, ahogy bírnak, nem lehet közelebb állni a vezérlőoszlophoz.

A franciák elfelejtették

Szabó János, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke nemcsak a helybeliek, hanem az ország más részeiből vagy külföldről ide látogatók nevében is mondta el panaszát Bartha Gusztávnak, a polgármesteri hivatal útkezelő szervezete vezetőjének és helyettesének, Prédl Antalnak.

Jogos az észrevétel, valóban komoly tornászmutatvány kell ahhoz, hogy valaki a kocsiból elérje az oszlopot kártyájával vagy megnyomja a „kaputelefon" gombját. Egyébként tulajdonképpen szándékosan készült úgy a rendszer, hogy a Káptalandombra ki-be hajtáskor ki kelljen szállni a kocsiból, úgy, mintha ott valóban kapu lenne. Ez a rendszer ugyan nem a forgalom gyorsításáért, éppen ellenkezőleg, a lassításért született.
Csakhogy a mozgásukban erősen korlátozott embereket alaposan kihagyták a számításból. A gyártó francia cég – amelynek Európában sok helyen működik már ilyen rendszere – bizony elfelejtette átadni üzemeltetési tapasztalatait. A győri Káptalandomb persze kisebb, mint mondjuk Athén belvárosa, ahol 83 utcát zár körbe ugyanilyen beléptetőrendszer...

Megoldást keresnek

A megoldás nem egyszerű, bár nem is lehetetlen, ígérték az útkezelő szervezet vezetői. Nyilván valahogyan meg lehet találni a módját, hogy az elektronikával telezsúfolt oszlop kezelőszervei elérhető magasságba kerüljenek, s valamelyest a kocsik is közelebb járhassanak. Anélkül persze, hogy egy átalakítás miatt ki lehessen kerülni az elzáróoszlopot. A belépőkártyával nem rendelkező, ide látogató mozgássérült turistákat az oszlopon matrica tájékoztathatja, hogyan kezeljék a kaputelefont.
Ez a megbeszélés tehát megnyugtató módon ért véget. Közben szóba került az is, Győrben az utóbbi években sok olyan út, járda épült, amely megfelel a tolókocsis mozgáskorlátozottaknak, vagy akár a gyerekkocsit toló kismamáknak, a kerékpárosoknak is. Az útkezelő szervezet költségvetésében évente 5–6 millió forint szerepel kifejezetten ilyen célra.

Figyelmeztetés nélkül is...

A mozgáskorlátozottaknak azonban más gondjuk is akad Győrben. A megbeszélésen felmerült például, hogy a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ átépítése során csak félig-meddig gondoltak a mozgáskorlátozottakra. A földszintre be tudnak majd jutni ugyan, ám az épületbe nem terveztek liftet – pedig az emeleten kiállító- és konferenciatermek lesznek. Az egyesület már most, még jó időben figyelmeztet arra is: jó lenne, ha a termálfürdő építésekor róluk sem feledkeznének meg. S úgy általában: a tervezők, építők külön figyelmeztetés nélkül is észben tarthatnák a törvényi előírásokat...

Korábban:

Intelligens belépés a Káptalandombon (2002-06-12) >>
Káptalandomb: intelligens beléptetőrendszer (2002-05-02) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arculatváltás a Revita tévénél

Információink szerint a győri Revita Televízió a kor kihívásainak engedve arculatváltásra készül.… Tovább olvasom