Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

Túl az ezredik új ablakon

Ezeregy panelos lakás ablakát cserélte műanyag nyílászárókra a megyeszékhelyen az Ablakcentrum. Az energiatakarékos programban országosan megvalósított ablakcserék egytizedét Győrben végezték el.
Ablakcsere
A győri Török István utcában lakó, négytagú Böröndi család már kedden ünnepelt, mestereik, akik hat óra alatt kicserélték ott honuk ablakait, csak szerda. A győri központú Ablakcentrum Kft. tavaly február óta ezeregy panelos lakás ablakait cserélte az általa gyártott műanyag szerkezetűekre. Az ezredik ablakcsere a Böröndi család lakásában volt, a munkát végző cég ajándékkosárral tette a háziak számára emlékezetessé a maga jubileumát. – Ez már csak ráadás a sok jóra – vélekedett a házigazda.

– A mesterek hat óra alatt végeztek, szinte nem kell takarítaniuk utá nuk, tapétázni semmiképpen, mondhatom, profi társaság. A sikeres ablakcserékről tegnap a Török István utcai tömbnél emlékeztek meg, akiknek közük volt hozzá: az érintett családok, a cserét támogató győri önkormányzat és a belügyi tárca képviselői.

Győr és a szaktárca egyharmad-egyharmad arányban támogatta a fej lesztéseket, a fennmaradó részt az Ablakcentrum pénzintézeti partneré nek közreműködésével öt éven át törleszthetik a családok. Ahogy Prohászka Rajmund, a kivitelező cég ügyvezetője mond ta, a havi 2–3 ezer forint közötti törlesztőösszegek elviselhetők. Ezért vált a kezdeti idegenkedés után nagyon is népszerűvé Győr ben az energiatakarékos fejlesztés. A műanyag ablakok bizonyítot tan jók, a cserét végzők nem fordítják fel a házat.

(Ma már egyet len nap 12–14 otthonban képesek kicserélni a nyílászárókat az összeszokott csoportok. A cég által kifejlesztett szellőzők mellett nem penészesedik a lakás, szerkezetüket országosan átvették. Győr városának mintegy negyedmilliárd forintjába kerül a műanyag ab lakok cseréje. Az 1001 lakás ablakainak cseréje után még további 582-re van meg egyelőre a forrás.

Juhász István, a belügyi tárca főosztályvezetője elmondta, az or szágban az idén még három új úgynevezett mintaprogramot indí tanak. Az egyiket teljes körű korszerűsítésre, amely egy lakótömb lakásainak felújítása mellett a lakókörnyezet szebbé, értékesebbé tételét is szolgálná.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Startvonalon az egészség roma őrei

Országosan is példaértékű az a képzési program, aminek eredményeként húsz győri és Győr környéki… Tovább olvasom