Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Trükköztek a csalók, drága lett a tűzifavásárlás

Hiába ítélt a bíróság börtönbüntetésre egy férfit, aki tűzifával csapott be vásárlókat Győr-Moson-Sopron megyében, a károsultak futnak a pénzük után.

Az utóbbi években egyre gyakoribbnak számító történet játszódott le 2012 júliusában Gyurics Árpádné udvarán. Az akkor még a győrszentiváni Barackos utcában lakó – azóta Öttevényre költöző – asszony telefonon 60 mázsa tűzifát rendelt, miután egy hirdetésben látta, hogy 1700 forintos mázsánkénti áron kínálják. Meggyőzték, hogy inkább 100 mázsa körül vegyen, mert ak- ciósan nagyon megéri.

„Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a mérés az udvarunkon történjen, de mindennel igyekeztek elterelni a figyelmünket, például kávét kértek. Gyanúsnak tűnt a mérleg is" – mesélte lapunknak Gyurics Árpádné.

Az öttevényi Gyurics Árpádné abban reménykedett, hogy az idei télre már a kártérítésből vesznek tüzelőt. Fotó: Bertleff András
Az öttevényi Gyurics Árpádné abban reménykedett, hogy az idei télre már a kártérítésből vesznek tüzelőt. Fotó: Bertleff András


Hibát követtek el: férjével együtt kifizették a megbeszélt összeget, noha úgy érezték, a fa mennyisége kevesebb. Erről aztán hamarosan meg is bizonyosodtak, megérkezett ugyanis a fiuk, aki mázsát hozott, és kiderült, hogy bő negyven mázsával becsapták őket.

Az idős házaspár előbb többször telefonon igyekezett elérni, hogy kiszállítsák a hiányzó mennyiséget, majd miután nem jártak eredménnyel, feljelentést tettek a rendőrségen. Az ügy végül a Győri Járásbíróságig jutott, ahol rajtuk kívül még két károsult szerepelt, a győrszentiváni Bolla Józsefné és egy dunaremetei férfi.

A büntetőperben tavaly ősszel meghozott ítéletben a 34 éves, egy másik ügy miatt már akkor rácsok mögött ülő N. Zsoltot többszörös visszaesőként
jogerősen egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélték üzletszerűen elkövetett csalásért. A bíróság kártérítés megfizetésére is kötelezte: Gyuricséknak csaknem 80 ezer, Bollánénak 30 ezer, a harmadik férfinak kis híján 157 ezer forintot kellene kapnia.

„Az összeghez azóta sem jutottunk hozzá, pedig arra számítottunk, hogy a következő télre már ebből veszünk tüzelőt" – panaszolta lapunknak Gyurics Árpádné. A fizetésre megszabott határidő már januárban lejárt.

A Kisalföld dr. Takács Józsefet, a Győri Törvényszék elnökét kérdezte arról, hogy a károsultaknak milyen lehetőségük van ilyen esetben. Az általa elmondottak másoknak is segítséget jelenthetnek.

„Ha az adós nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, végrehajtási eljárást lehet kezdeményezni ellene a bíróságokon" – hangsúlyozta. A végrehajtó ennek alapján megkísérli megszerezni a jogosan járó pénzt, erre többek között ingatlan vagy autó értékesítéséből van lehetőség, de élni lehet például a munkabérből való letiltással is. Dr. Takács József szerint nem kizárt, hogy ilyen módon azzal is megtéríttethető a kár, aki szabadságvesztés büntetését tölti, mert ha a börtönben dolgozik, akkor van jövedelme.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

TOP lányok és Sterbinszky, mutatjuk a hétvége tuti bulifotóit!

Július második hétvégéje sem telt el bulik nélkül. Fotósaink három helyen jártak. Tovább olvasom