Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Trapéz alakú volt a gönyűi focipálya - videó, fotók

A Google Térkép mutatta meg, hogy a gönyűi focipálya egyik oldalvonala méterekkel rövidebb, mint a másik. A hibás kimérést nyáron javították, sőt, a gyepet pálya alá telepített öntözőberendezés is gondozza.

A Google Térkép világított rá Gönyűn arra a pályakimérési hibára, mely évtizedeken keresztül sem a helyi játékosoknak, sem az ellenfeleknek nem tűnt fel - jelesül, hogy az egyik oldalvonal méterekkel rövidebb, mint a másik.

"Újból kimértük a pályát, melynek során az egyik kaput át is kellett helyezni"

"Az internetes térkép műholdas verziójának segítségével vettük észre, hogy a pályánk méretei valóban hibásak.

Tekintettel, hogy idén nyáron több felújítást is el szerettünk volna végezni, természetesen újból kimértük a pályát, melynek során az egyik kaput át is kellett helyezni" - mondta a kisalfold.hu-nak Vígh Tibor, a Gönyű SE elnöke.

A megyei másodosztály győri csoportjában idén bajnoki címet szerző, a megyei első osztályban az őszi forduló után kilencedik helyen álló csapat pályája alá öntözőberendezést telepítettek, a gyepet pedig az ETO-stadion szakembereinek segítségével "frissítettek" fel a nyári korszerűsítések során.


Ha Olvasóink tudnak olyan megyei futballpályáról, melynek méretei nem szabványosak, esetleg lejtőn vagy emelkedőn helyezkednek el, írják meg az online@kisalfold.hu e-mailre. A levél tárgyában kérjük, tüntessék fel: "focipálya". 



Videó: Cseh Róbert.


A fiatal játékosoké a jövő, érdemes a pályába invesztálni

"Több mint 10 millió forintos költségvetésből egy műfüves focipályát is sikerült építenünk, amire nagy szükség volt, hisz a múltban csapataink nehezen tudtak edzeni egyetlen pályán.

Ezen kívül jövőre tervezzük a pálya világításának korszerűsítését is.

A felnőtt csapatban több fiatal, 18-20 éves játékos jut egyre meghatározóbb szerephez, ezért is gondolom: érdemes a pálya korszerűsítésébe invesztálni" - tette hozzá Vígh Tibor.


Vígh Tibor a felújított gönyűi pálya kapufája mellett - fotók: Cseh Róbert.

A keresőóriás is hibázik


A trapéz alakú pályának akad másik vetülete is. A világ legnagyobb keresőóriása, a Google jelenleg is hibázik, hisz a pályát már hónapok óta jól felfestették, a Google Térkép mégis idejétmúlt műholdfelvételt mutat.

Erre szintén bizonyíték, hogy az 1-es és 85-ös főút találkozásánál a repülőgép még a régi helyén van a Google felületén, noha 2011 novemberében kiemelték onnan.


Nagyobb térképre váltás
A pálya a Google Mapsen.

A szóban forgó rossz felvételek annak ellenére aktuálisak, hogy az Index Tech rovatában napokban megjelent hír szerint a Google bejelentette: "a legutóbbi frissítés után Magyarország kórházai, egyetemi campusai, idegenforgalmi célpontjai, de az ország legnagyobb temetői is korábban nem látott részletességgel kerültek fel a Google Térképre.

A térkép intelligensebbé is vált, miután a Google autói bejárták az országot - tavaly év végén megyénkben is köröztek a Google-kocsik -, s így pontosították az utcaneveket, közlekedési jeleket".

Köztudott ugyanakkor, hogy a Google műholdfelvételeit elsősorban az amerikai nagyvárosok esetében frissíti a keresőóriás: ha fáj, ha nem, a Los Angeles-i Staples Centerről előbb tekinthetünk meg új képeket, mint szűkebb pátriánk focipályáiról.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. Mankapunka 2012. december 13. 11:25
    „Tibi

    2 mérőszalag,pár vasrúd,rá madzag,hogy tudj egyenest festeni,és a 12 focista,és egy írnok,aki írja a paramétereket.
    Ebben mi olyan nehéz? Egy kis agytorna sem tett volna rosszat a focistáknak két pohár sör között annó.”
  • 29. SPS 2012. december 13. 11:19
    „Igaza van Tibinek!

    És akkor én most meg is kérdezném a megyei szövetség illetékesétől.
    Menyiért is hitelesítik a sportpályákat?”
  • 28. Tapmancs 2012. december 13. 09:31
    „26. sorok_közt

    Az a 2012 nem a térképadatk dátuma, csak a közreműködő cégek neveinél van valamiért.

    Google Earth-ben kiírja a műholdkép készítésének dátumát, ez Gönyű esetében 2011. 05. 02.

    (Imagery date, alul jelenik meg ha "eléggé" rázoomolsz.)”
  • 27. Tibitibor 2012. december 12. 23:56
    „A sok "nagyon okosnak" !
    Lehetett volna számolni,viszonyítani,de valószínűleg nem tették!Valószínű mérni sem mértek!Egyszerű lett volna annak idején szakemberre bízni a kijelölést (biztos találtak volna a faluban olyat aki pénzt sem kért volna érte) de ezt sem tették meg!
    Viszont! A pályát hitelesítenie kellett a megyei szövetségnek!
    Előfordulhat az is,hogy a szóban forgó tudományokban nem vagyok professzor (olyan nagyon hülye sem,mert közepesre érettségiztem anno )de felhívom a nagyonműveltdefőlegnagyonokosok figyelmét,hogy valószínű az életnek és a tudomámyoknak vannak olyan részei ahol szerintem én oktathatnám a nagyérdeműt!”
  • 26. sorok_közt 2012. december 12. 20:46
    „Az rendben van, hogy a gugli nem frissíti havonta a képeit, de akkor miért írja a jobb alsó sarokba, hogy műholdképek, térképadatok: 2012 , mikor pl az enesei elkerülő még építés közben van lefényképezve? A Kóny felőli régi-új 85-ös műholdas csatlakozásnál jól látható, hogy a műholdképen a valóságban még nincs rákötve a régi útra az új, mesterségesen van felülírva a csatlakozás.Vagy : az új úton egyetlen jármű sem látható, a régin meg kamionok is. Ez még a 2010-es állapot.”
  • 25. orbison 2012. december 12. 20:29
    „Szülői mivoltom okán a Megye II-es bajnokságok minden idegenben játszott hétvégéjén előre megnézem a meccsek helyszínét térképen.... Mivel a normál útvonaltervezők a falvakról nem mutatnak komolyabb információt, én is a G.... Föld-et használom, hogy eltaláljunk a meccsek helyszínére.
    Nos, nem csak a gönyűi pálya ilyen érdekes alakú.....
    Az meg hogy lejt??!! Ha viszonylag sima, már jó....
    :)”
  • 24. Sünöcske 2012. december 12. 19:06
    „15. Patriot 2012.12.12. 12:19
    Biztosan nem 4. 5. általánosban tanítják a Püthagorasz (jó i-vel is) tételét.

    18. Tibitibor 2012.12.12. 13:21
    Ember! Te hol láttál kockás füzetet?”
  • 23. polgar79 2012. december 12. 19:00
    „Akkor ezért nem ment nekem a foci, mondtam én mindig, hogy nem velem van a baj de senki nem hitte el.:D.”
  • 22. SPS 2012. december 12. 16:22
    „A http://www.nemzetisport.hu/sportszelep_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2199531 oldalon "drusza76" a gönyűi pályát ábrázoló Google képhez ezt írta, (Érdemes megnézni! :D) idézem:

    "Szülőfalum futball pályája sem különb, ráadásul egy erősebb passz vagy lövés, és Szlovákiából kell visszahozni a labdát."
    https://maps.google.com/maps?q=N%C3%B3gr%C3%A1dszak%C3%A1l,+Magyarorsz%C3%A1g&hl=hu&ie=UTF8&ll=48.182613,19.518285&spn=0.002168,0.003449&sll=37.0625,-95.677068&sspn=42.03917,56.513672&oq=N%C3%B3gr%C3%A1d&t=h&hnear=N%C3%B3gr%C3%A1dszak%C3%A1l,+Magyarorsz%C3%A1g&z=18”
  • 21. Mankapunka 2012. december 12. 15:58
    „Ebben igaza van Patriotnak Tibi. Nem hirdetném a helyedben,hogy analfabéta vagyok.

    Tudod,lehet dolgokat egymáshoz viszonyítani is. Annak ez biztos furcsa,aki csak számítógépen nevelkedett.”
  • 20. latakacs 2012. december 12. 14:31
    „Sokorópátkán pedig lejt a pálya.:) Ez fentről nem látszik, ne is keressétek, el kell menni oda.”
  • 19. Patriot 2012. december 12. 14:03
    „Tibitibor, képzeld el anno még nem voltak GPS és mérőállomások akkor az épületek kitűzési pontjait egyszerű számításokkal kellett elvégezni.
    Sok esetben nagyobb és összetettebb alakzatokat mint egy focipálya, úgyhogy ennek még gönyüi viszonylatban sem szabadna ekkora kihívásnak lennie.

    Amúgy keresd fel a matektanárodat egy kis korrepetálás végett.”
  • 18. Tibitibor 2012. december 12. 13:21
    „15. Patriot 2012.12.12. 12:19
    Itt focipályáról van szó ember! Nem téglalapról a kockás füzetben amit házi feladatnak adnak az említett osztályokban!
    Kíváncsi lennék hasontó esetben te hogy mérnéd meg?”
  • 17. tradermike 2012. december 12. 12:49
    „A gyömörei focipályát is eldeformálta a sok becsúszó szerelés: http://goo.gl/maps/TYGkB
    (Köszi a linket Ernő! :o) )”
  • 16. SPS 2012. december 12. 12:43
    „Nálunk Gönyűn nem a méret, hanem a játék a fontos! :D (Még az után is, hogy a pályát méretre hozták.)
    HAJRÁ GÖNYŰ!!!”
  • 15. Patriot 2012. december 12. 12:19
    „. és nem volt az egész faluban egy olyan ember aki kitudta volna számolni a téglalap átlóját.
    Szerintem ehhez nem kell műholdfelvételt készíteni, ezt általános iskola 4-5 osztályába tanítják.
    Hihetetlen.”
  • 14. Swing-heil 2012. december 12. 12:12
    „Vajon ki hitelesítette a pályát a bajnokság megkezdése előtt?”
  • 13. arrabonem 2012. december 12. 12:10
    „7. vigaszsag
    Egy konkrét példa, ilet fognak építeni a svéd gyerekeknek:
    http://www.vaxjo.se/upload/66372/Fotbollillustration%20100413.pdf”
  • 12. élőállatszállito 2012. december 12. 12:05
    „25 évvel ezelőtt jeleztem,de nem hitt nekem senki.Játékvezetőként működtem itt többször is.Rengeteg vita volt a leseknél,mert nem volt mindegy melyik oldalról nézték a meccset.”
  • 11. Tapmancs 2012. december 12. 11:38
    „Előbb utóbb lehet hogy az az idő is elérkezik amikor magunkat látjuk az utcán a google térképén, amint éppen magunkat nézzük, élőben. :)”
30 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fel kell készülni a télre - videó

Előzzük meg a baleseteket, s készüljünk fel arra is, hogy adott, esetben órákat kell várakoznunk a… Tovább olvasom