Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Trafik: ˝A döntés nem politikai˝

˝A nyertesek között mindenféle ember van, a nagy számok törvénye szerint nyilván jobboldali is, és van bőven több száz baloldali is˝- reagált a Fidesz megyei elnöksége.

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Beke Károly az MSZP megyei alelnöke. Bejelentette, hogy közérdekű bejelentéssel él a megyei főügyészség felé , a trafikpályázatokkal kapcsolatban.

A baloldal láthatóan nagy bajban van mert el kell terelni a figyelmet arról, hogy paktumot kötött az alvilággal a 2010-es választás előtt. Kiderült, hogy készek voltak az ördöggel is cimborálni a hatalomért. Ezért elemi érdekük a nyilvánosság figyelmének elterelése. Napról-napra omlik össze maradék hitelességük is. Ma már világossá vált , hogy egy hiteltelen, maffiabaloldal van Magyarországon. Ezt ők is tudják, érzik, ezért alaptalan lejárató hadjáratot indítottak a trafikpályázatokkal kapcsolatban. De nézzük a tényeket!

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kiírt és lebonyolított egy nyílt, törvényes pályázatot. Hónapok óta ismert, nyílt szempontok és feltételek szerint. A döntés nem politikai, a nyertesek között mindenféle ember van, a nagy számok törvénye szerint nyilván jobboldali is, és mint azóta fény derült rá ,van bőven több száz baloldali is. Olyan emberek, akik egyértelműen az MSZP-hez köthetőek. Köztük az Éhségmenetet szervező polgármester. Kétségtelenül sok a nem nyertes, csalódott pályázó. Az első pályázaton 5400 nyertest hirdettek, de közel 10 ezer pályázó nem nyert. Ez törvényszerű, hiszen a gyermekek és fiatalok védelmében éppen az a cél, hogy kevesebb helyen, nehezebben elérhető legyen a dohányáru. Ezért a korábbi 44 ezer helyett 5-6 ezer trafik lesz.

A profit eddig java részt a multiknál volt. Naná, hogy ez se tetszik a baloldalnak, ahogy a rezsicsökkentés se, a bankadó se, semmi, ami egy kicsit a nagytőke érdekeit sérti. A családi trafikok száma meg 10-szereződik, az eddigiekhez képest. Tízszer annyi családi vállalkozás jut így megélhetéshez, mint korábban. Az eddigi haszon nagyjából kétszerese lesz magyar kis- és közepes vállalkozásoké. A fideszes képviselők tiszta lelkiismerettel nézhetnek a vizsgálat elé. De vajon az MSZP képviselői ,hogy számolnak el lelkiismeretükkel a maffiával és az alvilággal kötött megállapodásuk után?

Fidesz Győr-Moson-Soproni Elnöksége

Olvasóink írták

  • 12. piroskaésabarkasz 2013. május 15. 20:56
    „Ami nem fér a bögyömbe!Volt cégemnél-dohány nagykereskedelem-még a raktáros,és az irodisták is trafikokat nyertek!!Hogy milyen pénzből,ergo jövedelemből,nyitják,az a másik nagy talány.Ja és hogy üzemeltetik,ha maradnak a munkahelyükön.....”
  • 11. Dwatson 2013. május 11. 18:40
    „"A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kiírt és lebonyolított egy nyílt, törvényes pályázatot. Hónapok óta ismert, nyílt szempontok és feltételek szerint."
    Ez a mondat úgy hazugság ahogy van.A pályázatok elbírálása titkos,vajon miért? Két nappal később a haszonkulcsot 2,5 szeresére emelték,és szélesítették az árusítható termékválasztékot,erről ki tudhatott előre,csakis a beterjesztők!”
  • 10. Vakkantó 2013. május 10. 21:16
    „...ez a reakció...... Demagóg elterelés...... Jobb lett volna, ha a konkrét felvetésre válaszolnak...... A tények azonban makacs dolgok.......egyértelmű, hogy miket rabolnak a fiúk......és még van képük morálról beszélni......”
  • 9. Lone_wolf.. 2013. május 10. 18:58
    „4.
    Az ilyet addig kell ütni míg maga alá piszkítva könyörög az életéért ,aztán végezni vele.”
  • 8. öröksoproni 2013. május 10. 18:43
    „Valaki
    A történetemben mit tudsz megcáfolni? Mert ha valamelyik állításomat meg tudod - ami elég érdekes, mert senkit nem ismerhetsz - nyugodtan nevezhetsz hazugnak. Addig meg moderáld magad, mert attól, hogy valamit sokszor elmondasz, még nem lesz igaz.”
  • 7. VargaP 2013. május 10. 14:56
    „Selmeczi Gabriellának küldöm, az alábbi dallamot: No Miss azt nem nem a trafikomért jöttem...”
  • 6. zgs 2013. május 10. 14:48
    „Szerintem érvényteleniteni kellene a trafik pályázatot .Ahol nem volt jelentkező automatikusan meg kell hagyni azoknak a lehetőséget akik eddig is árulták ezeken a helyeken,és nem a Magyar Postára bizni hiszen ott nem lehet kenyeret és egyebeket kapni és mellesleg az államnál jelenik meg az a szerény haszon ami egyébként segitené az életbemaradását a helyi kis boltoknak.Az árusitó helyek számát nem kellene ilyen nagymértékben lecsökenteni az lehetne legalább 20000 nagyjából az eddigi fele,ezzel eltüntetnék a kilógó lólábat, amivéleményem szerint 150-200 ezer szavazat vesztést fog eredményezni a Fidesznek.Csak gondoljunk bele pillanatnyilag 30 -35 ezer családot érint hátrányosan ez a botrány,a családtagok és a szimpatizáns emberek elfordulhatnak a fidesztől.Személy szerint sajnálnám.Itt az ideje ,hogy fidesz felsővezetéői,a nehéz feladataik mellett figyelmet forditsanak a "hátsó udvarra"is.”
  • 5. Valaki 2013. május 10. 14:07
    „megint hazucc ökörsoproni. :)))”
  • 4. öröksoproni 2013. május 10. 11:10
    „Van egy volt barátunk - nem tartja velünk a kapcsolatot, mert nem barom módjára megyünk a vezére után -, aki azért rúgta ki az egyik alkalmazottját, akinek a munkájával saját bevallása szerint is maximálisan meg volt elégedve, mert Népszabadságot olvasott. És ő erre büszke volt, hogy kirúgta. Ami a szörnyű, hogy ez nem most történt, hanem már 2006-ban, amikor a Fidesz kezdte a két Magyarország verzióját felépíteni. A végeredmény pedig itt játszódik a szemünk előtt.”
  • 3. urbaniastapista 2013. május 10. 10:01
    „Van egy kis különbség:
    A maszop lepaktált a maffiával (már ha igaz egyáltalán), a fidesz meg maga a maffia (ez viszont tény).”
  • 2. Tapmancs 2013. május 10. 09:59
    „Mocskos hazug politikusok. Ellenzékben mindegyik a becsület harcosa, kormányra kerülve ugyanolyan mutyizó tolvaj.

    "Hangfelvétel bizonyítja, hogy nem mondott igazat Horváth István szekszárdi polgármester, amikor letagadta a trafikmutyit: a hvg.hu birtokába került felvétel tanúsága szerint valóban volt egyeztetés a helyi fideszesekkel, amelyen egyenként vették végig, ki ismeri a dohányboltra pályázókat."

    http://index.hu/gazdasag/2013/05/09/hangfelvetel_bizonyitja_a_trafikmutyit/”
  • 1. szabadságharcos 2013. május 10. 09:14
    „Ó,igen.. Vannak véletlenek, mint a földbizniszben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsú az elhunyt romándi diáktól

˝Gáborka! Nagyon szeretted, ha Rád figyeltek. Nagyon igényelted a szeretetet, a törődést. Most Rólad szól itt minden. Rólad s a hiányodról.˝ Tovább olvasom