Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Törvényjavaslatok a szabad vasárnapért

Győr - A Munka Törvénykönyvét és a kereskedelemről szóló törvényt kívánja módosítani a Kereszténydemokrata Néppárt, az arról szóló javaslatokat január 29-én benyújtották a parlamentben, az országgyűlés várhatóan a tavaszi időszakban tárgyal róla – hangzott el a KDNP győri szervezetének csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján, amelyen az előzményekről és a részletekről Firtl Mátyás, a szervezet megyei elnöke, valamint Lanczendorfer Erzsébet és Medgyasszay László országgyúlési képviselők beszéltek.


A KDNP 2007. augusztusában mutatta be a Szabad Vasárnapért Chartát, amelyhez két hét múlva a győri szervezet a Tesco hipermarket előtt hatvan autóval, félpályás útlezárással tartott demonstrációval csatlakozott, s tavaly egyebek között konferenciát is szervezett.
Mint egyebek között elhangzott a sajtótájékoztatón: a módosítások nem csak a kereskedelemben dolgozókat érintik, hanem általában a vasárnapi munkavégzést szabályoznák, a jelenlegi törvények ugyanis meglehetősen „fellazultak" ezügyben. A lényeg, hogy vasárnapi munkára csak nagyon indokolt esetben (pl. folyamatos műszak, nyári turistaszezon) kötelezhessék a dolgozókat, akkor is csak megfelelő térítés ellenében, s a cserében járó pihenőnapon egy hónapban legalább egyszer vasárnapra tegyék.

A Szabad Vasárnapért Chartát, illetve a törvénymódosító javaslatokat nagyon sokan támogatják, egyebek között az MSZOSZ, a Munkástanácsok Szövetsége, az Audi független szakszervezete, a kereskedelemből például a CBA, a Real és a Coop üzlethálózat.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. miracle 2009. február 11. 22:16
    „Elkéstél.
    7 éven keresztül dolgoztam folyamatos munkarendben. Éjszaka is. Szo, Va, időnként ünnepnap is. Hétköznap meg sokszor otthon voltam és szabadság nélkül el tudtam mindent intézni.
    Végül is KONKRÉTAN mi is baj ezzel a vasárnappal, azon kívül, hogy V-vel kezdődik? Főleg úgy mi a baj, hogy, aki ilyen helyen dolgozik, tudja, mit vállal, egyetlen perccel sem több ettől a munkaideje és még pótlékokat is kap, aki meg nem dolgozik vasárnap kap plusz egy-két-sok lehetőséget arra, hogy vásároljon kényelmesen, vagy hogy egy kanyarral több boltot is felkeressen, mert nem csak félórája van erre.”
  • 55. bunda 2009. február 11. 20:02
    „Miracle.
    Nem tudom Te mit és hol dolgozol, de szeretném ha vasárnap délután és este Te is dolgoznál.”
  • 54. miracle 2009. február 09. 18:36
    „Goldmund
    Te este is petróleumlámpával világítasz? Bár árammal kényelmesebb, de nálad ez nem szempont ezek szerint.”
  • 53. Goldmund 2009. február 09. 14:02
    „Röviden az én véleményem:
    Ha jövő héttől minden bolt bezárna szombat délben, nem hinném, hogy bárki is ettől éhen halna, vagy cipő, ruha nélkül járna az utcán.

    A vasárnapi nyitvatartás nyilván kényelmesebb (és kényelmesítő), de kb. annyira van rá szükség, mint a pattogatott kukoricára mozinézés közben.”
  • 52. joco 2009. február 09. 06:11
    „söt -"miracle"-51- senki nem javasolja azoknak- az egyre gyérülö létszámu -templomba jároknak, akik vasárnap mennek misére, hogy maradjanak otthon vasárnap.
    Különbern is miért akarják megmondani a -fidesz után szabadon -a CSUHÁSOK , hogy vasárnap mit is csináljunk????”
  • 51. miracle 2009. február 08. 19:59
    „Azt meg hogy ki mit vesz meg és miből egyáltalán nem tartozik a nyitvatartás témájához.
    Részemről nem óhajtok munka után 20 perc alatt bútort venni, mert a KDNP szerint vasárnap tilos nyitvatartani, amikor van időm kényelmesen körülnézni. A boltoknak akkor kell nyitva tartaniuk, amikor az embereknek van idejük vásárolni. Vasárnap például van. Mondjuk erre a kereskedők már rég rájöttek, kérdés, hogy a KDNP minek üti bele az orrát abba, ami nem rá tartozik? Én sem óbégatok, hogy szűnjön meg a vasárnapi mise, van hétköznap reggel vagy este is, intézze mindenki akkor.”
  • 50. miracle 2009. február 08. 19:51
    „bunda
    Érdekes logika. Ha továbbvisszük az jön ki, hogy minden elég ha hetente hétfőn meg csütörtökön van nyitva összesen, aztán mindent megveszünk akkor. Ha szerdán is nyitva lenne, biztosan akkor is mennének, de mivel csak Hé+Csü vannak nyitva, mindenki elintézi akkor...”
  • 49. bunda 2009. február 08. 18:25
    „Amit meg kell venni azt meglehet hétköznap is. Tehát a forgalom nem csökken, csak időben máskor jelentkezik .
    Ha a fodrász , műkörmös is dolgozna éjjel -nappal, hétvégén is , akkor biztosan lennének akik akkor mennének., de mivel csak hétköznap korlátozott időben vannak nyitva, mindenki elintézi akkor.
    A felesleges dolgokat meg nem kell megvenni. Szakértők szerint a jelenlegi válság oka a túlzott fogyasztás.”
  • 48. Primax 2009. február 08. 13:53
    „Kami45 !
    A kereskedelem az eladásból/forgalomból él. Ebből fizeti a cég az alkalmazottait. ( És persze az "egyebeket.")
    Kevesebb nyitvatartás=kevesebb vásárló=kevesebb forgalom=kevesebb haszon.
    Első körben tehát - valószínűleg - csökkentik a munkaidőt, ezzel máris csökken a dolgozók bére.
    Ezután pedig "simán" kirúgják azokat, akikre - a kisebb forgalom miatt - már nincs szükség.
    Ez a kapitalizmus - egyik - alapvető törvényszerűsége.
    Gondolj csak bele :
    Ha Neked alkalmazottaid lennének, de a forgalmad 15-20 %-kal csökkenne, mit csinálnál ?
    Ugye nem a családodtól vennéd el a pénzt, hogy erőnek erejével - "humánumból" - ugyanannyi embert foglalkoztass ?
    Persze meg lehet tenni, csak akkor rövid időn belül becsődöl a bolt.
    Egyébként most mentem el a győri Hyper TESCO előtt és 150-200 autót láttam.
    Lehet azon agyalgatni, hogy "illik-e" vasárnap délben bevásárolni, de ez a mai világ nem erről szól, hanem az eladásról ! ! !
    Még valami :
    A KDNP azt gondolja, hogy ha vasárnap nem lesznek nyitva boltok, akkor az emberek - helytte - templomba járnak majd ?
    Nem szeretnék senkit sem vallási meggyőződésében megbántani, de attől nem leszünk "keresztényebbek", hogy vasárnap nem megyünk boltba.”
  • 47. nyusz 2009. február 07. 21:00
    „21pancser.14orákat kell ledolgoznunk,mindennap,(bele értve a vasárnapot is)mi sajnos nem kapunk ebédszűnetet(abszolut),nem űlhetűnk le még5percre se.ez mind azért h.kielégitsűk vágyaitokat.Kedves 25pmfc.egyet értek veled,csak az a baj h.mai világba senki nemtud hállát adni istenek”
  • 46. Goldman 2009. február 07. 14:51
    „Nem olvastam végig a hozzászólásokat, mert a magam véleményét akarom írni: Igenis joga van mindenkinek ahhoz, hogy a vasárnap legyen mindenkinek pihenőnap. Ez alól természetesen vannak kivételek. Anno vasárnap zárva voltak a boltok mégis mindenki túlélte a hétvégét. Javaslom továbbá, hogy bizonyos decibel felüli értéken senki ne végezhessen sehol semminemű tevékenységet a ház körül és a szabadban....vasárnap. Annak idején tiszteletben tartották azt, hogy a vasárnap a pihenés ideje. Most meg?....”
  • 45. todoer 2009. február 07. 12:17
    „osztógép !
    Tudod : Stílus maga az ember ! Nem tudom te hányszor jársz templomba egy évben de a hozzászólásod alapján nem sokszor vagy ha igen nem sok látszatja van. Tudod keresztényi szeretet és megértés .”
  • 44. sailor 2009. február 07. 10:43
    „http://www.youtube.com/watch?v=0spnt6zFxEY”
  • 43. joco 2009. február 07. 09:59
    „PMFC(25) tudod a világ több mint 3/4 része ne katolikus, meg különben is mindenkinek joga van a pihenéshez. és sok ember- köztük az Eü.dolgozok, vasutasok, rendörök bolti eladok stb- azért dolgoznak hétvégén is , hogy Neked és nekem vagyis nekünk a pihenésünk teljes legyen.érted.?”
  • 42. Lovasbandi 2009. február 07. 06:02
    „Én évi 330 napot dolgozom legalább, amikor nem dolgozom, akkor is hívnak telefonon a munkával kapcsolatban. Mindenki dolgozzon annyit, amennyit szeretne, akkor mikor lehet, annyiért amennyit szeretne? Amikor elhelyezkedik valaki tisztában kell lennie a munkarenddel, ha nem tetszik, nem kell odamenni dolgozni! Akinek vasárnap is dolgozni kell, dolgozzon ne panaszkodjon, vagy pedig keressen másik munkahelyet, ha talál. Évek óta mondogattam, addig kell dolgozni, amíg van mit, van hol! Sajnos sokaknak már nincs hol, és egyre többen lesznek...! Ők szerintem vasárnap is dolgoznának, csak legyen hol!”
  • 41. tricse 2009. február 07. 00:39
    „Szerintem

    Én dolgoztam folyamatos munkarendben,tehát vasárnap is---így volt az állás meghirdetve és én így vállaltam!
    Most a gazdasági válság miatt nincs munkahelyem! Én vállalom a vasárnapi dolgozást csak nincs hol!

    Ja és a párom több mint 15 éve dolgozik minden vasárnap--sokszor pénteken is,tehát csak a szombatja szabad--azért,hogy hétfőn reggel friss pékárut vehessen az is aki vasárnap templomba jár és az is aki vasárnap dolgozik!

    Ne essetek egymásnak már megint!”
  • 40. miracle 2009. február 06. 22:52
    „De visszasírják itt egyesek, amikor anno a cuclizmusban rohanni kellett mindenhova, mert minden bezárt, hétvégén meg semmi nem volt nyitva. Hogy kibírtuk? Persze, ahogy azt is, mikor még boltok sem léteztek. Miért nem mindjárt az őskor a mérce?
    A pihenéssel érvelni is egy méretes csúsztatás, akinek időnként vasárnap is kell dolgoznia, annak teljesen pontosan ugyanannyi a munkaideje, mint akinek nem kell. 40 óra, csak máskor van a szabadnapja.
    Hogy miért a Tescoba jár a nép az erdő helyett, ezt is kitárgyaltuk már, lerágott csont NEM KÖTELEZŐ vasárnap vásárolgatni.
    Megint csak marad az, hogy dehát miért kell Józsinak vasárnap dolgoznia, amikor Pistának nem kell (persze azt a kérdést senki nem teszi fel, hogy Józsinak vajon jó-e, amikor hétfőn meg szabadnapja van és minden ügyét el tudja intézni a töketlen hivatalokban, amíg meg KIZÁRÓLAG a pórnép munkaidejében méltóztatnak nyitva lenni). Szóval, ha Józsinak nem tetszik, menjen olyen munkahelyre, amilyen Pistáé.
    Több (értelmes) ellenérvet meg nem hallottam.”
  • 39. bunda 2009. február 06. 22:20
    „anno.....friss tejet ittunk, friss zöldséget, gyümölcsöt és kenyeret ettünk.
    Ma mindez tartósított. Tehát hetekig , hónapokig eláll és nem kellene állandóan boltba menni.”
  • 38. bunda 2009. február 06. 22:17
    „"Pancser"
    A kórházban csak ügyelet van hétvégén és csak a sürgős eseteket látják el. (Ha ellátják)”
  • 37. sailor 2009. február 06. 22:17
    „anno....mégis volt otthon ennivaló,mégis volt a lábunkon cipő,vasárnap sétáltunk,és a kórházakban dolgoztak vasárnap.Ugyanis a kórház közintézmény,ahol betegeket,sérülteket látnak el.Eszünkbe se jutott elugrani vasárnap a tuscoba 2 zsemléért.Nekem ma sem jut.....”
56 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kisalföld első passzívháza Tényőn épült

Győr-Tényő - Itthon nem igazán ismert a passzív házak fogalma, miközben Ausztriában több ezer ilyen… Tovább olvasom