Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Törnek a kishajócsavarok a Mosoni-Dunán

Másfél méterrel lehetne magasabb a Mosoni-Duna Győrnél, ha már megépült volna a gönyűi torkolati műtárgy.
A betonozott part építése – a 6,5 milliárdos beruházás részeként – lassan kész, de hetek óta olyan kicsi a víz, hogy már a vízi sport és a közlekedés is ellehetetlenült. A vízszint emelését három éve 82 ezer olvasónk támogatta a Vizet a Dunába kampányunkban.

Százas vízszint – vízügyesek így beszélnek most a Mosoni-Dunáról, mely hetek óta megint csak „csörgedezik". A partépítési munkákat ez segíti, ám azokon a részeken, ahol már elkészültek a betonos sétányok, még jobban hangsúlyozza, mennyire szükség volna a gönyűi torkolati műtárgy megépítésére. Az ugyanis megtartaná a vizet Győrben is.

„A gönyűi torkolati műtárgy megépítésével a hetek óta tartó kisvizes időszakban is a mostaninál közel másfél méterrel magasabb lenne a folyó szintje, nagyjából 230 centiméteres magasságban állna" – mondta Németh József regionális vízügyi igazgató. Ebben az esetben a sétányok, a padkák közelében maradhatna a Mosoni-Duna.



„A mostani kisvizes időszak, az alacsony vízállás mindenkinek probléma, aki hajózik a Mosoni-Dunán" – mondta Templa Attila, aki kishajókat működtet a folyón. A révfalui kikötőből hétvégenként az állatkertbe is indít „vízi járatokat", ám úgy tűnik, ettől a héttől ezt szüneteltetnie kell.

„A Rábca torkolatában az összes stégünk a parton van, sajnos ebben a kisvizes időszakban a versenyzőink felkészülése szinte ellehetetlenül. Katasztrofális a helyzet" – mondta Kadler Gusztáv, a Győri Graboplast VSE szakosztályvezetője.

Rengeteg helyen fennakadnak a hajók, a motoros kísérő propellerje törik a víz alatti akadályok miatt, utánpótlás-versenyzőket küldtek edzeni Velencére, Sukoróra és Dunavarsány mellé. „Lassan már a szeptemberi győri maratoni kajak-kenu vb miatt is aggódom, ráadásul előtte még itt válogatóverseny is lesz. Nemrégiben szembesültünk az Aranypart iszaptengerével, amit most kotorni kezdtek, hogy legalább vízre lehessen szállni" – folytatta. Úgy látja, a mederszűkítés is „öngól", hisz ott a víz felgyorsul, s még mélyebb medret ás. „Egyetlen megoldás van, a gönyűi torkolati megépítése, enélkül Győrben megszűnik a vízi sport" – mondta Kadler.

Szűk kanyar – Készül a betonos part a Rába mentén is, ám a folyóból hetek óta kifutott a víz. Fotók: Mészáros Mátyás
Szűk kanyar – Készül a betonos part a Rába mentén is, ám a folyóból hetek óta kifutott a víz. Fotók: Mészáros Mátyás


Nemrégiben kiemelt projektként nevesítette a kormány a Mosoni-Duna 19,3 milliárdos gönyűi torkolati művének megépítését. Sikeres pályázat esetén 2022-ig megépülhet, s nemcsak Győrben, hanem a Rábaközben is éreztetné hatását. A Mosoni-Dunából ugyanis a Nagy-Duna, a Rábából pedig a mélyebben fekvő Mosoni-Duna szívja el a vizet, miközben mindhárom medersüllyedéssel küzd.

„Normális vízszinteknek mindenki örülne Győrben, mi, horgászok is. Remélem, megérem ezt" – mondta Kelemen Imre, a győri Rábatext Horgász Egyesület elnöke. Úgy látja, ők szenvedő alanyai a partépítésnek is. „Valóban kicsi a víz, de nekünk most nagyobb gond, hogy alig van hal – másfél éve munkagépek dolgoznak a Mosoni-Duna és a Rába mellett is, kotornak, betöltenek. Így nehéz horgászni, elzavarták innen a halakat."
Figyelmeztetés – Bár a Mosoni-Dunán vannak mélyebb részek is, a mostani alacsony vízállás széles parttal jár.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyomtatót lopott egy férfi Győrben - felismeri? Fotó a tolvajról

Tavaszi nap volt, amikor a férfi úgy döntött, szerez egy nyomtatót. Tovább olvasom