Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Törnek-zúznak a német suhancok

˝Átnevelőtáborokban˝ itt elhelyezett német diákok kötöttek el nemrégiben Győrságról egy autót, s törték össze két hete a ménfőcsanaki betlehemet.

Megyénk több településén laknak ezek a 14–16 éves fiatalok, a javító-nevelő program részeként kerültek ide. A helyiek alig tudnak róluk valamit.

Crashkidsnek nevezik Németországban azokat a fiatalokat, akiknek agresszív, a normákat felrúgó viselkedésével nehezen tudnak mit kezdeni a szakemberek. Külföldre, eleinte Szibériába küldték ezeket a problémás fiatalokat. 2005 januárja óta különböző szervezetek Magyarországra, a román határhoz közeli tanyákra is küldtek ilyen német tinédzsereket. 

A ménfőcsanaki betlehemet január elsején törték darabokra.
A ménfőcsanaki betlehemet január elsején törték darabokra.

Egy ideje megyénk több pontjára is kerültek problémás fiatalok. Így Pérre is. „Úgy tudom, az őket idehozó szervezet a Rózsa utcában vett egy családi házat tavaly, itt laknak a fiatalok" – mondta Herold Ádám polgármester. Ők azok, akik december 5-én Győrságon, egy helyi férfi háza elől ellopták az autóját. A kocsi Pázmándfalunál lett meg, a sértett akkor fiatalokat látott Pér irányába elszaladni. A rendőrök egy 15 éves és két 14 éves német fiatalembert fogtak el, akik elismerték a bűncselekmény elkövetését.

„Alig tudunk valamit ezekről a fiatalokról s az őket idehozó szervezetről" – folytatta Herold. Egy magyar család áll kapcsolatban velük nevelőként. Napközben elviszik őket, s magántanárok segítségével tanítják a német fiatalokat. A helyi boltban szeszes italt nem kaphatnak, általában chipset vesznek, magyarul nem beszélnek. „Jó lenne többet tudni róluk, nem szeretnénk, ha az itt élő közösség számára még kellemetlen meglepetéseket okoznának" – mondta a polgármester. Információink szerint a suhancokat a német fiatalokat segítő szervezet (Jugendhilfe) hozta Magyarországra. Odamentünk a péri házhoz, bekopogtunk: az ajtóban egy magyarul beszélő hölgy fogadott. Kérésünkre felhívta a német fiatalok „nevelőjét", aki viszont nem kívánt nyilatkozni.
Egy ilyen „átnevelőtábor" Győr-Ménfőcsanakon, a Régiposta utcában is működik. Az itt lakó német fiatalok január 1-jén este nyolc körül estek neki a helyi betlehem műanyag figuráinak. Szinte mindegyiket összetörték.

„Nagy felháborodás volt az ügyből, mert a mi gyülekezetünk tagjai is adományokkal segítették a betlehem elkészültét" – kezdte Percze Sándor ménfőcsanaki evangélikus lelkész. „Sokan úgy érezték, kaphattunk volna valamilyen tájékoztatást a német fiatalok ittlé- téről. Az emberek egy része azt mondta, befogadóbbak lettek volna, másik részük meg nem értette, mit keresnek itt a problémás német fiatalok." A lelkész egyébként úgy tudja, a városrészben nem ez volt az első eset, hogy német fiatalok rongáltak meg valamit. „Az eset után tudtam meg én is, hogy problémás német fiatalok laknak itt. Azóta próbálunk utánanézni az őket idehozó szervezetnek, s felvenni velük a kapcsolatot" – mondta Takács Tímea, a városrész önkormányzati képviselője.

Információink szerint korábban Győrszemerén, a falu külső részén, egyik legmagasabb pontján is voltak ilyen német fiatalok. Azóta az „átnevelőtábort", s az őket idehozó Inter-Müller Nemzetközi Ifjúság Segítő és Nevelő Intézet Betéti Társaságot is felszámolták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbaérettségi ingyen a győri Deák Ferenc iskolában

A Studium Generale ingyenes írásbeli próbaérettségit szervez végzős diákok számára közép- és emelt… Tovább olvasom