Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Tolvajbecsület: a két elfogott rabló után a harmadik társ feladta magát Győrben

Rendőrök zavarták meg azt a három betörőt, akik villanymotorokat akartak egy cég zárt telephelyéről ellopni Győr belvárosában, a nyári rendezvénysorozat ideje alatt. Elfogásukat követően mindhárman beismerő vallomást tettek.

A kapitányság ügyeletére péntek este érkezett a bejelentés arról, hogy illetéktelenek vannak a Kft. telephelyén.

A kiérkező rendőrök a helyszínen találták a három férfit, amint gondosan pakolgattak autójukba. Miután kérdőre vonták őket, azok villám gyorsan futásnak eredetek, a szélrózsa minden irányába.

Kettejüket még a telephelyen sikerült elfognia a járőröknek, míg harmadik társuk egérutat nyert. Bizonyítékként szolgált az autójukban megtalált három, "útrakész" villanymotor.

31 éves társuk sem nélkülözte sokáig a rendőrök vendégszeretetét, ugyanis hajnalban feladta magát, s részletes beismerő vallomást tett.

A Győri Rendőrkapitányság betöréses lopás miatt folytatja a vizsgálatot a rendőri berkekben is jól ismert győri trió ellen. 

Olvasóink írták

  • 12. Primax 2010. szeptember 01. 10:27
    „" Tolvajbecsület..." ?
    Egy fenét : enyhítő körülmény.”
  • 11. SC 2010. augusztus 31. 23:01
    „Mindenki szabadon elmondhatja a véleményét,aztán jön a moderátor... :-)
    Az,hogy önként feladta magát és beismerő vallomást tett az emberke,enyhítő körülmény.Ezt ő is tudta.Nem a becsülete vezette be a rendőrségre...:-)”
  • 10. OldSpice 2010. augusztus 31. 21:58
    „ohhh sorry tényleg, egy szót kihagytam mikor elolvastam. sokat jelent. ezért elnézést. ettől független tényleg vicc, hogy ti itt akármilyen hírt nyomathattok összevesztek... rég letiltottam volna a fenébe a komment lehetőséget az oldalról mert botrányos ami megy. még jó hogy a reggeli újságba nem lehet kommentelni, bár nem is jár hálisten semilyen.”
  • 9. sturmtiger 2010. augusztus 31. 19:34
    „Ebben mi volt a becsületes jó hogy nem jutalmat nem adnak neki.”
  • 8. Raabimi 2010. augusztus 31. 17:33
    „Kedves OldSpice!

    Köszönöm, hogy megtisztelő hangnemben tetszett írni nekem, rólam.
    Szerintem elég érthetően fejeztem ki magam a soraimban. Tessék újra elolvasni, és talán eljut a tudatáig, hogy miről is szól a hozzászólásom.
    Természetesen nem veszem sértésnek a sorait, hiszen tévedni emberi dolog.”
  • 7. Csetneky 2010. augusztus 31. 16:43
    „Mikor sikerül már végre megtanulni, hogy a rabláshoz személy elleni erőszak szükségeltetik, az pedig itten ugye nincsen, ergo nem foghattak el két rablót, legfeljebb 2 tolvajt. Sok ész nem kell hozzá, csak meg kellene kérdezni a sünöket.”
  • 6. kolombela 2010. augusztus 31. 16:41
    „Talán szentté kellene avatni!”
  • 5. Misztertejfel 2010. augusztus 31. 16:31
    „OLdSpcie, olvasd el újra Raabimit, szerintem félreértetted őt: nagyon becsületes rasszista duma volt ez, hidd el, pajtás. Annyit jelent, hogy miért nem írja meg az újság, hogy romák voltak, bezzeg, amikor negatívum történik velük, lásd meggyilkolják őket, akkor aztán hajajj.
    Istenem, de unalmas, de unalmas!”
  • 4. OldSpice 2010. augusztus 31. 13:53
    „eddig csak nevettem a sok buta emberen aki képes egy hírportálon hozzászólásban vitatkozni politikáról, emberekről, stb de Raabimi te késztettél arra, hogy regisztráljak, mert már nem bírom komolyan, kénytelen vagyok lesüllyedni a szintedre és vitatkozni veled. Egy dolgot mondjál kérlek amit a cigányoknak győrbe pozitivumként lehetne felróni!CSAK EGYET KÉREK, NEM TÖBBET! Azt nem venném annak, hogy szlovák rendszámú S8-ssal leparkolnak a baross-árpád utca sarki rokkant parkolóhelyre.Persze nekik van kártyájuk is. De honnan? mire fel ? Vagy említhenénk az egykor virágzó Kossuth utca mostani állapotát.Tisztán kéne látni, nézz ki a vörös szegfű mögül. Mondom ezt úgy, hogy a Jobbik abszolúte távol áll tőlem.”
  • 3. Raabimi 2010. augusztus 31. 12:58
    „Nem értem... Most miért nem dobálóznak azzal, hogy ROMÁK voltak? Csak akkor van kiemelve, hogy ha negatívum történik velük? Na neeeeee...”
  • 2. imre1964 2010. augusztus 31. 12:19
    „Vajon melyik népcsoporthoz tartozhatnak ?
    Nemhinném hogy cigányok, ök ilyet nem tesznek,tiszteségesen dolgoznak az éjszakába.”
  • 1. tricse 2010. augusztus 31. 12:19
    „Na most nem értem! Hol van itt a tolvajbecsület? Tudta,hogy a másik kettő köpni fog,ezért ment be!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven gyerekkel indul a győri Audi Hungaria Iskola

Szeptember elsején 46 magyar és 4 német diák kezdi meg tanulmányait az idén tavasszal alapított Audi… Tovább olvasom