Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Töltésenként 400 forintból 120 kilométert megtesznek az elektromos autók városban

Információink szerint a győri önkormányzat vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az elektromos autók mentességet kapjanak a parkolási díjak fizetése alól, s erről akár a május végi közgyűlésen rendelet születhet.

Az utóbbi hetekben többször is foglalkozott portálunk az elektromos autókkal.

Előbb arról írtunk április elején, hogy a győri Jókai úti parkolóházban átadták hazánk elektromos töltőállomás-hálózatának legújabb töltőit, s ezt jelenleg ingyen használhatják az elektromos autók tulajdonosai.

Múlt pénteken pedig arról adtunk hírt, hogy a kisalföldi megyeszékhely - többek közt Róma és Torinó mellett - az elektromos járművek mindennapi alkalmazására, tesztelésére vállalkozna uniós pályázat keretein belül.

A vagány elektromos járgányok nagyon `harapni´ azért nem tudnak

Hétórás töltés után 120 kilométernyi távolságra képesek az elektromos autók

Most a vámosszabadi Bita Istvánt kérdeztük az elektromos autók létjogosultságáról, aki közel húsz éve gyűjti az információkat az elektromos meghajtású kocsikról, s már 1994-ben Németországban kipróbálta utcai forgalomban az akkor még az újdonság erejével ható konstrukciót.

"Ismerünk olyan Távol-Keleten gyártott, négyüléses elektromos kisautót, mellyel hétórás akkumulátor töltés után - hagyományos 220 voltos konnektorba kell bedugni a töltőkábelt - 120 kilométernyi távolságot meg lehet tenni.

Ezek az autók elsősorban a belvárosi közlekedésben hatékonyak, hisz legfeljebb 65 km/órás sebességgel tudnak haladni" - kezdte Bita István.


Galéria kép

Nikkel-fém hibrid vagy lítium-ion akkuk adják az autók szívét

"A kereskedelmi forgalomban kapható járművek közül egyedül az elektromos autók nem bocsátanak ki káros anyagot.

Ezeket az autókat villanymotor hajtja, amely az akkumulátorból, az autó energiatároló egységéből nyeri az energiát.

Általában nikkel-fém hibrid, vagy lítium-ion akkukról van szó, amelyeket áramforrásra csatlakoztatva tölthetünk fel - a legtöbb típusnál egész éjszaka szükséges a teljes töltöttségi állapot eléréséhez.

Mivel az elektromos autókkal naponta átlagosan megtett távolság még a 48 kilométert sem éri el, a sofőrök nem érezték szükségességét a napi szintű töltésnek, sőt valójában, átlagosan egy hét alatt 2,9 alkalommal töltötték az autókat a felhasználók - ezt mutatják a külföldi tapasztalatok" - folytatta a vámosszabadi emelőgép és targonca szakértő.

Örül a robotok gyors elterjedésének?

Szavazok!

Szavazás állása















Benzines vs. elektromos autók: nagyjából 400 forintba kerül az éjszakai töltés  

"Összességében 400 forint körüli összegből feltölthetjük az elektromos autónkat éjszakánként.

Ezzel a feltöltéssel elmehetünk a munkahelyre és a bevásárló központokba, a gyermekeket óvodába-iskolába elvihetjük.

Háziasszonyoknak, nyugdíjasoknak, kiskeresetűeknek ajánlott elsősorban az elektromos autó, persze az ő számukra elérhető áron. Számoljunk csak utána, mennyit spórolunk az üzemeltetésen.

100 km-re a jelenlegi árakon körülbelül 1 liter benzinnek megfelelő összeget - körülbelül 400-450 forint - lehet fogyasztásként bekalkulálni használati stílustól, illetve az áramdíjaktól függően.

Ez tetemes előny a benzines autókhoz képest.

Aki itthon elektromos autó vásárlására szánja el magát, a jelenleg érvényben lévő törvény szerint mentességet élvez a gépjárműadó fizetési kötelezettség alól" - zárta szavait Bita István.

Aki hozzátette: "mostanáig az elektromos autók terjedését az is gátolta, hogy nagyon magas áron voltak kaphatók, de e téren is folyamatosan javul a helyzet". 

Ingyen parkolhatnak Győrben az elektromos autók?

Információink szerint a győri önkormányzat vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az elektromos autók mentességet kapjanak a parkolási díjak fizetése alól, s erről akár a május végi közgyűlésen rendelet születhet.
 

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. pista42 2012. május 20. 07:37
    „oPTiKa
    levegőt sem szabad venni,mert rengeteg hátránya van. Lehet így is nézni a világot.”
  • 41. oPTiKa 2012. május 19. 06:53
    „Alajos, pista42 15000 km-ről írt, nem 150000-ről ;)
    Viszont a számai nagyon elrugaszkodnak a valóságtól és teljesen életszerűtlen dolgokat feltételeznek - ráadásul nem veszik figyelembe a jelenlegi és a pár évtizeden belül fennálló keretfeltételeket sem.”
  • 40. oPTiKa 2012. május 19. 06:50
    „Még egy apróság: Az autósok többségének nem az a fő célja, hogy hétköznap bemenjen a munkahelyére az autójával dolgozni, hanem egyszerűen mobil akar lenni. Néha el szeretne menni a Balcsira fürdeni, a Mecsekbe kirándulni, vagy a pesti rokonokhoz. Nos, mint a leírtakból kitűnik, erre ez az elektroautó nem megfelelő. Ennek örömére ha megveszi valaki ezt az elektroautót, akkor vagy kell mellette tartani egy "hagyományos" autót is (két autó = dupla költség), vagy taxival menni (ez sem olcsó), vagy bérelni egy másik autót (macerás és nem túl olcsó), vagy kihasználni a kedves politikusaink által eltolt tömegközlekedést és busszal vagy vonattal drágán és legfőképp lassan utazni. (Abda - Tihany tömegközlekedéssel 4 óra 40 perc, autóval 1 óra 45 perc.)”
  • 39. oPTiKa 2012. május 18. 22:39
    „pista42, azért érdekelne, hogy jött ki az évi 150000 szervízköltség egy 1400 köbcentis autóra? Az én 1900 köbcentis autóm most 4 éves, a jövö héten megyek másodszor szervizbe olajcserére. Ezen kívül csak a nyári/téli gumicserén látta szerelö.Egy olajcsere meg mintha nem kerülne 300000-be. Vagy sikerült megint összehasonlítani egy új elektroautót és egy 20 éves 1400-as keleti csodát?”
  • 38. oPTiKa 2012. május 18. 22:30
    „pista42, persze, meg a spenótban is rengeteg vas van. Vagy itt is sikerült elnézni egy tizedesvesszöt?

    Nem lenne rossz két összehasonlítható autót számolni. (Nem egy sárkányrepülö - vadászrepülö összehasonlítást kellene eröltetni.) Ha ugyanolyan minöségü és menettulajdonságú autót akarok venni, mint amit a cikkben említettek, akkor nem veszek 1400 köbcentis autót, hanem a kegkisebb tatát - és a számok egyböl máshogy néznek ki... A másik dolog, hogy mindent illene beleszámítani a végösszegbe.
    Csak egy apróság, ami kimaradt a számításból: Egy elektroautóhoz kell egy konnektor - vagyis egy garázst is kell venni hozzá. Amit ugye egy dízelhez nem feltétlen kell. (Persze, elektroautóhoz sem, de hülyén néz ki a hetedikröl lelógó elektromos kábel, amit a kettövel alatta lakó ügyesen megcsapol. Vagy hogy képzeli el pl. az Adyváros, vagy Marcalváros elektroautóinak ellátását?)

    Ami a környezetszennyezést illeti, érdemes elolvasni a témában a svájci környezetvédelmi hatóságok tanulmányát, amely szerint egy dízel Golf Green Line kb. 18%-kal kevesebb nem megújuló energiát használ fel, mint egy elektroautó. Az összesített környezetterhelés vizsgálatánál egy új elektroautó átlagban 32%-kal nagyobb mértékben szennyezi a környezetet, mint egy új dízel... Pedig ha valaki ért a témához, akkor ök biztosan...

    Az elektroautókhoz csak annyit értek, hogy a solo-duo (www.solo-duo.hu) prototípusának gyártásakor én konzultáltam a napelemek gyártójával a lehetséges beépítési módokról, technikai háttérröl és a többi nyalánkságról. Meg persze figyelemmel kísérem az egyéb hajtási módokat is - pl. az audi kísérleteit a "zöld" elektromos energia kémiai úton való tárolásáról.

    Mindenesetre egy tipp: Elöször le kellene venni a szemellenzöt és valóban minden szempontból meg kellene vizsgálni a témát és csak azután nyilatkozni...

    Utoljára még egyszer: Györött a tömegközlekedést kellene támogatni. Miattam akár elektromos üzemü buszokkal, amiket akár a megállókban is lehetne automatikusan tölteni. De itt ilyen kis elektroautóknak egyelöre nincs semmi értelme - és mint talán Elemér írta, 2030-ig nem is nagyon lesz.”
  • 37. pista42 2012. május 17. 16:24
    „Alajos
    Az írásához már nem fűzök semmit. Reménytelen. Aki ennyire nem tud olvasni,nem akarja megérteni hogy nem Pécsre kell menni ezekkel az autókkal.Éppen a lényeget nem akarja megérteni. Erről ennyit.”
  • 36. Alajos 2012. május 17. 15:17
    „Aztán van egy másik apró gond is.
    Számoljunk csak:
    Az évi 150.000 km megtételéhez 150.000/120=1250 ciklus (kb.1,5 óra autózás + 7 óra töltés ) szükséges.
    1250 ciklus/365 nap =3,42ciklus naponta. Ennek időszükséglete 3,42 x 8,5 óra =kereken 29 óra. Az én napom 24 órából áll +1 éjszaka.”
  • 35. Alajos 2012. május 17. 14:41
    „Ezek a számok a vásárlás utáni évre talán helytállóak lehetnek. De egy autó élettartama ennél több !
    Próbálja meg kiszámolni mondjuk az első 10 évet! legalább 2, de inkább három garnitúra akkuteleppel, stb.
    És a sorvégi adatokat tessék kozmetikázni az autók 10 éves kori értékével!
    Aztán arról az apró kényelmetlenségről már nem is beszélek, hogy hogyan lehet egy elektromos autóval mondjuk Pécsre lemenni egy családnak? Mert ugye az akkut nem cserélik még, hanem 7 órán át töltik. Jelen esetben mondjuk Fehérvár után, aztán Szekszárd után. Átlagsebesség?
    A 400 forintnyi villamos energia, amit betöltünk az akkuba, kb. 10 kWh. Ennyi energiával csak akkor megy el 120 km-t egy négyszemélyes autó, ha viharos hátszéllel és erős lejtőn halad. Szóval felteszem a költői kérdést:
    Kinek és milyen célra akarják MA Magyarországon eladni ezeket a gépeket?”
  • 34. pista42 2012. május 17. 11:43
    „Akkor számoljunk csak: Benzines autó 1400cm3 Elektromos autó

    Évi 15000km költsége: 390.000.-ft 75.000.-ft
    Biztosítás és Casco /átlagosan 180.000.- 45.000.-
    Gépjárműadó 19.800.- 3.900.-
    Szervíz költség 150.000.- 30.000.-
    Őssz. éves költség 739.000.- 154.000.-
    Azt hiszem ehhez nem kell kommentár, nem beszélve a levegő szennyezésről.
    Aki nem érti, hogy kinek ajánlott az autó, az olvassa el mégegyszer értelem szerűen a cikket.”
  • 33. pista42 2012. május 17. 11:30
    „oPTiKa -nak üzenem
    Ha nem ért a témához, akkor miért szól hozzá?
    Az ilyen emberek miatt maradunk a kőbaltánál.....”
  • 32. oPTiKa 2012. május 16. 23:26
    „Számoljunk egyet... 7 óra töltés, 2 óra autózás, 120 km-re jutottam el. Ez kb. 13 km/h átlagsebesség. Szerintem biciklivel hamarabb megtennénk ezt a távot, nem használnánk földgázból származó elektromos áramot és még egészségesebbek is lennénk. Akkor miért is nem bicikliutakat és bicikliparkolót épít Györ? Kicsit hasznosabb lenne...”
  • 31. oPTiKa 2012. május 16. 23:20
    „elemér, az általad leírt megoldás (akkucserélö a benzinkút helyett) egy kicsit régebbi ötlet. Amerikát még fel sem fedezték, amikor Európában már így müködtek a postakocsik: A kocsisok a fogadóknál egyszerüen kifogták a fáradt lovakat, befogtak helyettük pihent, zabbal és vízzel frissen töltött lovakat és mentek tovább. A fáradt lovakat meg megtöltötték vízzel és zabbal, meg pihentették egy kicsit a következö postakocsi érkezéséig.
    Szóval az óriási találmány az igazából nem is az. Viszont nem fog müködni, mert minden autógyártó a saját áramforrását fogja preferálni és olyan helyre fogja beépiteni az akkumlátorokat, hogy csak szakszervíz tudja cserélni...”
  • 30. oPTiKa 2012. május 16. 23:10
    „Rbar, itt van a Tesla 14 amperos töltöje: http://www.teslamotors.com/goelectric/charging/spare-mobile-connector
    Vicces a megadott idö: Teljes töltés 30 óráTÓL felfele.”
  • 29. oPTiKa 2012. május 16. 23:05
    „Egy mai elektromos autóban kb. 70-100ezer km-enként cserélni kell a nagyon drága akkumulátorokat. Ez azt jelenti, hogy normális futásteljesítménnyel egy elektromos autónak a beszerzési költségen kívül az üzemeltetési költségei is magasabbak. A 400 forint / 100 km egyszerüen badarság. Ennyibe csak az áram kerül - ha az autóban nincs bekapcsolva a fütés és a világítás.

    Városban ezek az autók feleslegesnek tünnek (tessék tömegközlekedést támogatni és használni), de próbáljon meg valaki velük átugrani Münchenbe ;) (Tudom, pl. egy Teslával menne, ha átlag 100-zal mennél, de...)

    Rbar, a Teslának 3 töltési opciója van. A standard, ami otthon is müködik, 1 óra töltéssel 5 mérföldnyi energiát tölt, de ha mellette bekapcsolod a mikrohullámú sütöt, akkor lecsapja a biztosítékot.
    A leggyorsabb töltö egy óra alatt 56 mérföldnyi energiát visz át, viszont ekkor 70 ampert kell átnyomnod a vezetékeken. Ha jól emlékszem, a magyar átlagháztartásba kb. 16 amper megy, szóval az áramszolgáltatód örülne Neked...

    Vannak érdekes, valóban használható alternatívát ígérö kutatások, de a jelenlegi hibrid és elektromos autók szinte biztosan zsákutcába értnek 1-2 éven belül.”
  • 28. Rbar 2012. május 16. 18:59
    „A 23-ban megírtam, de látom már a látás sem a régi :-D
    Az okfejtésed pedig picit sántít, javaslom nézz utána picikét...
    Ja! Sima 230 Voltos aljzatról tölthető a kocsi.
    Akkor most kinek is van igazsága????????????????????”
  • 27. Dwatson 2012. május 16. 17:33
    „25. Rbar 2012.05.16. 08:24
    A kilowatt az 40 éve is ugyanannyi volt mint ma.Nézz meg egy benzines autót hány kilowattos a motorja és az hány kilométeres sebességre képes.Elektromos autóból is ugyanannyi kilowattos kell!
    A 3,9 másodperces gyorsulás 100-ra igencsak kétséges.A ma ismert leggyorsabb forma 1 autó gyorsulása 1,9 másodperc százra,de csak 550 kiló,a fele sincs az általad említettnek,de 500kW-nál is erősebb motorja 70 liter üzemanyagot eszik!
    Kérdés:milyen autóban ülhettél?”
  • 26. pista42 2012. május 16. 09:45
    „Tisztelt Alajos!
    Szívesen válaszolok kérdéseire, ha megad egy elérhetést.
    Itt nem tudom megfelelően megadni a választ.
    Üdv pista 42”
  • 25. Rbar 2012. május 16. 08:24
    „Miért is ne gondolnám komolyan? Volt a cikkben olyan utalás, hogy "olcsó, lassú, kevés km-t megtenni képes" elektromos autó? NEM! Elektromos autókról volt szó azt hiszem.
    Dwatson meg gondolom korosabb annál, hogy el tudjon képzelni olyant, amit nem tanítottak 40 évvel ezelőtt :-D”
  • 24. b.a 2012. május 16. 08:04
    „23: Remélem nem gondolod komolyan, hogy egy Teslát hasonlítasz ezekhez az autókhoz? Kb. annyira egy kategória, mint egy fapad régi swift és egy 911 turbo.”
  • 23. Rbar 2012. május 15. 23:53
    „22
    Egy Tesla roadsterben, van egy itt a megyében.
    http://www.origo.hu/auto/teszt/20100419-tesla-roadster-teszt-budapesten.html”
42 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A technológia fejlődésének hatása az internetre

A győri Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszéke és az intézmény nagy tradíciójú TAI-s Önképző… Tovább olvasom