Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

Több vállalkozástól kevesebb adóbevétel

Ha folytatódott volna az előző évek tendenciája, a tavalyi adóbevétel meghaladja a 400 milliárd forintot régiónkban.

Azonban a válság hatására a vállalkozások száma ugyan nőtt, üzleti forgalmuk viszont csökkent.

Az idei januári adóbevételek pedig még az elmúlt év elejitől is elmaradnak.

– Az adóbevételekben a gazdasági visszaesés hatásait tapasztaljuk – szögezte le hétfőn sajtótájékoztatóján Umenhoffer Ferenc, az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője. A válság hatására tavaly régiónkban csökkent a foglalkoztatottak száma, de az adóalanyok száma kismértékben (1,8 százalék) nőtt. A cégektől elbocsátottak vállalkozóként igyekeztek bevételhez jutni, így az adószámos magánszemélyek, a gazdálkodók száma emelkedett.


A gazdasági visszaesés tetten érhető a felszámolások, a végelszámolások, a csődeljárások növekedésében (20 százalék). A decemberi adat szerint megyénkben 68.522, a régióban 154.752 adóalany volt. A vállalkozások tavalyi üzleti forgalma (2545 milliárd forint) több mint 10 százalékkal elmaradt az azt megelőző évitől. Ebből következően minden adónemben csökkent a bevétel. A régióban összességében 361,1 milliárd forint bevételt realizált tavaly az APEH, ami 8,8 százalékkal, 34,8 milliárd forinttal elmarad a bázisévitől.
Régiónkban nőtt az adózók hátralékállománya, de azon belül csökkent a működő vállalkozások hátraléka.

A régió adóbevételei alatta maradnak az országos teljesítési szintnek, a fejlett Nyugat-Dunántúlt jobban érintette a válság. Országosan az általános forgalmi adó (áfa) növekedett, a többi adónemben kisebb a csökkenés, mint vidékünkön. (Részletek a hírgrafikán.) Nálunk leginkább a társasági adó (tao) csökkent és az üzleti eredménynél is rosszabb a pénzügyi az árfolyamváltozás okán. Az is jelzi a recessziót, hogy az illetékbevételek csökkentek, leginkább a gépjárművel kapcsolatosak, adásvételük elenyésző arányú. Az APEH viszont nagyobb értékben érvényesített inkasszót és ingatlan-végrehajtást. Régiónkban nőtt az adózók hátralékállománya, de azon belül csökkent a működő vállalkozások hátraléka. A regionális igazgatóság mindemiatt a szankciók megállapításakor és a fizetési könnyítési kérelmek elbírálásánál méltányosan járt el. Ellenőrzéseiknek azonban továbbra is kiemelt célja az adóelkerülés formái elleni eredményes fellépés.


Adónemenkénti bevételek

A régió nettó személyi jövedelemadó (szja) bevételei 2009-ben 85,7 milliárd forintot tettek ki, a 2008-asnál 11 százalékkal, 10,6 milliárddal kevesebbet. Az szja-bevételek 65 százaléka Győr-Moson-Sopron megyében keletkezett. A nettó áfabevétel Nyugat-Dunántúlon 61,9 milliárd forint, amely 1,6 milliárddal, 2,5 százalékkal elmarad a 2008-astól. A nettó bevétel több mint felét megyénk adta. 2009-ben 17 milliárd forint, az előző évihez képest 26,7 százalékkal, 6,2 milliárddal kevesebb nettó társaságiadó-befizetés keletkezett a régióban.

Olvasóink írták

  • 1. gyugyu1 2010. február 11. 12:09
    „Hát még csodálkoznak az illetékesek ?? Tessék megnézni csak a legnagyobb adósok listáját és mindenki látni fogja, hogy az apeh orra előtt történtek a legnagyobb adócsalások !! / olyan ami 250 millió és már kiszabtak 270 millió büntetést / de egy huncut vasat sem látunk belőle !! Volt olyan családi ház ahol 272 vállalkozás telephelye volt bejelentve ? És ez nem tünt fel senkinek ? Azonnal kirugni az ilyen tisztviselőket !!! Az adótartozásokat meg végrehajtani !! Ne fogadják el az apeh-tól hogy mennyi "papiron" a behajtásra váró adó hanem csak azt,amennyit behajtott és befolyt az állam kasszába / akkor lehet hogy nem is lessz alap a különprémiumra !!/ Ha valakit korrupción kapnak azt pedig tiltsák el örrökké a közszférától,ne legyen ujra lehetősége a lopásra !!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Vagy betörtek, vagy be fognak...˝

Nincsenek nyitott ajtók, nincsenek sötét szobák, mert még éjszaka is megy a tévé a besurranók miatt… Tovább olvasom