Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Több pénzt kérnek a töltésekre

A leghosszabb vitát a töltések helyzetéről szóló tájékoztatóról folytatták a képviselők a győri közgyűlésen.
AA leghosszabb vitát a töltések helyzetéről szóló tájékoztatóról folytatták a képviselők a csütörtöki győri közgyűlésen. Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kifejtette: Győrben a töltések az ezerévenként előforduló árvizek szintjére kiépítettek, szemben az országos 60–65 százalékos aránnyal. Közölte azt is, hogy a Duna vízlevezető képessége 20 százalékkal csökkent az elmúlt ötven évben, ezért a hullámterekre nagyobb figyelmet kell fordítani. Erről a kormány egyébként jogszabályt készít elő.

Bárány István (Pro Urbe) és Horváth László (Fidesz) a héten sajtótájékoztatón kifejtett véleményüket ismertette (Kisalföld, 2005. október 4., 5. oldal), miszerint vannak veszélyes pontok a győri védművekben. Sághy Zsolt (MSZP) érdemi intézkedést kért Győr-

szentiván védelmében. Elmondta: a városrész az M1-es autópálya megépülése óta minden másodpercben veszélyben van, mert jelentős csapadék esetén percek alatt víz alá kerülhet jó néhány utca. A közgyűlés végül elfogadta, hogy a használaton kívüli töltések elbontásáról csak lakossági és szakmai vélemények birtokában dönt, illetve kéri az illetékes szerveket, hogy elegendő pénzt biztosítsanak a védművek fenntartására.
A testület a kerékbilincs bevezetése és 63 belvárosi parkolóhely megszüntetése miatt arról határozott, megkönnyíti a Munkácsy Mihály utca–Szent István út–Újlak utca–Révai Miklós utca–Gárdonyi Géza utca–Szent István út–14. számú főút–Móricz Zsigmond rakpart–Káptalandomb–Bécsi kapu tér–Zechmeister utca által határolt területen élők parkolását.

Az általuk megvásárolható rendszámhoz kötött, kedvezményes (1700 forintos) engedély az eddigiekkel ellentétben nem csupán három utcára, hanem jóval nagyobb területre lesz érvényes. A belvárosi gyalogoszónában lakóké a centrális zónába, az I. és a II. övezetbe, a centrális zónában és az I. övezetben lakóké a centrális zónába és az I. övezetbe, a II. övezetben lakóké a II. és részben a III., a III. övezetben lakóké a III. övezetbe szól.

A távhődíj emeléséről szóló napirendi pontot nem tárgyalta meg a győri a közgyűlés. Balogh József polgármester indokként az időközben bejelentett gázáremelést, valamint a jogszabályváltozásokat nevezte meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Győr jobb esélyekkel indul''

A 2007–2013 közötti időszakra szóló második Nemzeti Fejlesztési Terv alapvető váltást jelenthet, amelynek Győr egyértelműen haszonélvezője lehet, jobb esélyekkel indul, mint eddig. Győr szekere jól fut, a magyar városok között irigylésre méltó helyzetben van, de amikor kevesen sajnálnak bennünket, és sokan irigykednek, az kártékony lehet - mondta lapunknak Balogh József polgármester. Tovább olvasom