Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Több mint ötven lószerető együtt

Hatodik alkalommal rendezték meg Dunaszegen a László Napi Lovas Baráti Találkozót hétvégén. Alsó-Szigetköz községeiből érkeztek amatőr lovasok: az állatot szerető vagy azzal dolgozó emberek fogatokkal és lóháton.
A versenyzők fogathajtásban, hordókerülésben, valamint a legjobb ügyességi lovas címért versengtek. Az idén először vezették be a szlalom versenyszámot.

– Ennek a napnak nem az a lényege, hogy ki ér el dobogós helyezést, sokkal inkább az, hogy a lószeretők – akik imádják az állatokat és a természetet – találkozhassanak, ismerkedjenek vagy egy jót beszélgessenek – nyilatkozott Pelczéder Zoltán, a bábolnai szakiskola igazgatója, aki ötletadója és kezdetben a szervezője volt a rendezvénynek.

A Karám Ranch tulajdonosa és a baráti találkozó szervezője, Nagy Henrietta elmondta, hogy évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a rendezvény iránt. Idén több mint ötven lovas vett részt a versenyben.

A találkozón a hédervári a tizenkét éves Fléner Szilárd és az ugyanannyi idős Pintér Ádám voltak a legfiatalabb versenyzők. Ügyességi versenyben Szilárd első, Ádám második helyezést ért el. Mindkettőjük szereti a lovakat, hetente többször is nyeregbe pattannak és kedvencükkel több órát vágtatnak.

Fogathajtásban felnőtt férfi kategóriában az első helyezett Szabó Miklós, a női versenyszámban Szabó Erika lett. Ügyességi felnőtt lovaglásban Újvári Zoltán, kezdő kategóriában Andorka Fanni volt a legjobb. Szlalomversenyben az első Győrfi Péter, hordókerülési versenyszámban pedig Dovánszky Imre végzett az első helyen.

A dunaszegi Karám Ranchen készült fotókat internet oldalunkon – www.kisalfold.hu – is megtalálják.

Kertics Dia
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az analóg mellett digitálisan is

Szeptember elejétől már Győr egész területén (így a Belvárosban is) elérhető lesz a KábelNET, sőt, ugyanattól a hónaptól már a mosonmagyaróváriak is a ViDaNet ugyanazon szolgáltatásait kapják, mint a megyeszékhelyen élők. Tovább olvasom