Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Több a női cégvezető nálunk, mint az Unióban

Európai Unió - Egyre később kötnek házasságot és vállalnak gyermeket a magyar nők – de még mindig előbb, mint az uniós átlag. A hazai vállalati, vállalkozási vezetők több mint harmada hölgy.
A március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából összeállítást tett közzé az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat „A nők és a férfiak élete Európában" címmel. Ez mind a 27 tagállamban érvényes folyamatokra világított rá.

Az egyik ilyen, hogy a nők egyre későbbi életkorban kötnek házasságot valamennyi országban. Az európai uniós átlag 2000-ben még 26,8 év volt, hat évre rá pedig már 28,1. A tendencia igaz hazánkra is, csak kisebb számokkal: a korábbi 24,7 év helyett már 27,4 éves korukban kötik be a lányok fejét.



Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az EU-ban a vőlegények átlagosan mindössze 1,2–1,3 évvel idősebbek párjuknál, Magyarországon pedig a korkülönbség 2,7–2,8 év. Nem meglepetés, hogy első gyermeküket is mind később szülik meg a nők. Az unióban az átlag 2000 és 2005 között 27,4 évről 28,1-re nőtt, itthon pedig nagyobb ütemben, 25,1-ről 26,7-re.

Az összeállítás kitér a munkaügyi adatokra is. Magyarországon a 15–64 éves nők 51 százaléka dolgozik, ami az összevetésben kifejezetten alacsony aránynak számít. Ennél kisebb érték csupán Görögország, Olaszország és Málta neve mellett szerepel. A hazai női munkanélküliség 7,5 százalékos rátája szinte megegyezik az uniós átlaggal – Belgium, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Portugália és Szlovákia is rosszabbul áll.

A meghatározó, nagyobb presztízsű állások többségét még mindig a férfiak töltik be nálunk csakúgy, mint a közösségben. Erre példa, hogy míg hazánkban az általános és középiskolai pedagógusok több mint háromnegyede nő, addig arányuk a felsőoktatásban oktatók között már csak 39 százalékos. A vállalatok, vállalkozások vezetői 37 százalékban hölgyek Magyarországon – ez 4,5 százalékkal haladja meg az uniós átlagot. Hazánkban minden kilencedik országgyűlési képviselő és minden ötödik miniszter nő – az ebből a szempontból listavezető Dániában minden harmadik.

A vállalatok, vállalkozások vezetői 37 százalékban hölgyek hazánkban: ez 4,5 százalékkal haladja meg az uniós átlagot.


Ötből négy nő olvasott könyvet

Az összeállításban a szabadidős elfoglaltságokról is olvashatók adatok. Ezek szerint „az utóbbi tizenkét hónapban" a magyar nők egyharmada volt moziban és színházban, közel ennyien néztek meg valamilyen sporteseményt a helyszínen, és 82 százalékuk olvasott könyvet. A férfiak közül moziba és meccsre többen jártak, míg színházba kevesebben, ahogy valamilyen kötetet is kevesebben vettek a kezükbe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hete kerekítünk, gond nélkül

Győr-Moson-Sopron - Éppen ma van egy hete, hogy kivonták a forgalomból az egy- és kétforintosokat, s… Tovább olvasom