Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Több a gyerek, kevés lesz az óvoda

A növekedés idén érte el az óvodákat: ősztől három új csoportot kell indítani, de hogy melyek a legfelkapottabb óvodák, sok mindentől függ.
Hét éve csaknem egyenletesen nő a született gyerekek száma a megyeszékhelyen, mindössze két évben volt egy pici visszaesés. Míg 1998-ban 1033 baba született, 2002-ben 1167, tavaly pedig már 1338, s bár a júliustól júliusig számított statisztikai időszakot nézve idén 22-vel visszaesett az örvendetes növekedés, az elmúlt évtizedet nézve van ok az optimizmusra. Az óvodáknál most kezd igazán érzékelhetővé válni a változás: ősszel negyven gyerekkel több kezdi meg ovis éveit, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy az óvodák lassan telítetté válnak. Némelyik már most is az; akadnak csoportok, amelyek 120 százalékos kihasználtsággal működnek, s az előírt 25 fős csoportlétszám helyett 30 kisgyereket fogadnak nap mint nap.

Hogy melyek a legfelkapottabb óvodák, sok mindentől függ és évről évre változik. A változékony szülői hangulat mellett a közlekedés esik leggyakrabban a latba az óvodaválasztásnál. Gyakran elég egy új csomópont, hogy megváltozzon az óvodai helyzet. Amikor például a vízivárosi lakótelephez vezető utat bekötötték a 14-es útra, a szigetközi falvak Győrbe bejáró lakói a reggeli dugók miatt újra elkezdtek a Hédervári úton közlekedni, s bár hivatalos felmérés nincs a témában, a közlekedési szokások változása bizony meglátszott a Szövetség utcai óvoda „forgalmán".

Érdekes, hogy hiába veszik figyelembe az összes várható befolyásoló körülményt, a szakemberek sem mindig találják el, melyek lesznek a legdivatosabb intézmények.

Papp András, az óvodákat is felügyelő győri oktatási iroda vezetője például meg volt győződve róla, hogy a legnagyobb túljelentkezés a belvárosi óvodákban lesz, ennek ellenére idén a Marcalváros II-n lévő Sün Balázs Óvoda, illetve a Pásztor utcai és a Szövetség utcai ovi a legnépszerűbb: előbbiben kettő, a Pásztor utcaiban egy új csoportot kell indítani ősztől. Az azonban már most látszik, hogy jövőre, amikor a statisztikák szerint ötven győri kisgyerekkel több megy óvodába, mint idén, nem lehet több gyereket bezsúfolni a meglévő intézményekbe. Nem beszélve a későbbi időszakról, amikor minden évben 80–90 kisgyerekkel, azaz 3–4 óvodás csoporttal többel kell számolni. Így nem marad más, mint hogy a város új óvodá(ka)t nyisson.

Papp András szerint elképzelhető, hogy a Bácsai úti Szent Györgyi-iskola mellett alakítanak ki új intézményt, de előbb-utóbb – a lakásépítés ütemétől függően – a Városréten is szükség lesz óvodára. Ellentétben Vízivárossal, ahol – bár számítottak az igényre – még sincs akkora érdeklődés, hogy új óvodát kellene építeni. Amióta a szabad óvodaválasztás lehetősége – az iskolákhoz hasonlóan – megszüntette a körzetek jelentőségét, az igények becslésénél a fenntartó önkormányzatoknak a vidékről bejáró gyerekekkel is számolniuk kell, ami nem kis szám, hiszen az ovisok 15 százalékát a környező településekről hozzák be szüleik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyen parkolókártya

Legalább ötven belvárosi vállalkozó augusztus elsejétől ingyenes parkolókártyát ad ajándékba vevőinek, ügyfeleinek. A továbbiakban pedig valószínűleg még többen csatlakoznak a megyei kereskedelmi és iparkamara által kezdeményezett összefogás első akciójához. Tovább olvasom