Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Tízmilliárd forint a működtetésre

Elismerés és beszámoló – ez szerepelt Balogh József győri polgármester városházi sajtótájékoztatóján.
A városlakók és az átutazók nyár közepe óta használhatják az önkormányzati hozzájárulással, döntően állami pénzből épült 81-es főút átvezetőszakaszának új nyomvonalát, illetve a hozzá kapcsolódó körgeometriájú csomópontot. A munkák befejeződtek, már csak a növénytelepítésen dolgoznak. Annak jeleként, hogy örömmel használják a közlekedők a megújult szakaszt, Balogh József polgármester a közlekedési beruházásban közreműködők számára – a Nemzeti Autópálya Zrt., a Viadom Zrt. és a Magyar Közút Kht. megyei igazgatósága munkatársainak – jubileumi ezüstérmet adott át.

Az elismeréseket követően a polgármester a város elmúlt négyéves szociálpolitikai és egészségügyi tevékenységéről számolt be. A tájékoztatóból kiderült: 2002–2006 között az ágazathoz tartozó intézmények működtetéséhez közel 10 milliárd forintra volt szükség. A felújításokra, karbantartásokra, eszközbeszerzésre 462 millió forintot költhetett a város. Az önkormányzat feladatai közé tartozó háziorvosi, fogorvosi szolgáltatást többek között a közüzemi díjak átvállalásával támogatták, ennek összege 132 millió forint.

A megyei kórház működtetésének támogatására 229 millió forintot fordított a vezetés. Pénzbeli támogatást 16-féle jogcímen kaphattak a rászorulók, összesen több mint 3 milliárd forintot. Ebből az összegből 330 millió forint volt az az összeg, amelyet a Győrben speciálisan jelentkező helyi problémák megoldására, például gyógyszertámogatásra, szociális kölcsönre fordítottak. Ezeken felül az oktatási intézményeken keresztül történt a rászoruló gyerekek ingyenes vagy kedvezményes étkeztetése, amelynek értéke az elmúlt négy évben 452 millió forintot tett ki. Az önkormányzat közel 412 millió forintból, a támogatott több mint 11 ezer gyermek nagy részének ingyenesen juttatta a tankönyveket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A belváros részévé vált a Domb utca

Elkészült a két igazságügyi palota környezete, az önkormányzat nevében Eredics Imre alpolgármester tegnap hivatalosan átvette a területet Balogházi Istvántól, a Vegyépszer Zrt. útépítési igazgatójától. Mint elmondta, a Domb utca, a Révai utca és az Amade utca térségében elkészült, 149 millió forintos beruházás csupán egy eleme a tavaly ősszel igényelt, 1,6 milliárd forintos hitelállománynak. Tovább olvasom