Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Tizedszer osztanak romaösztöndíjakat

A tervek szerint tizedik alkalommal oszt ösztöndíjat a tehetséges és tovább tanuló fiataloknak a Győr Város Cigány Ifjúságáért Alapítvány kuratóriuma.
Az alapítvány évente megközelítően egymillió forint értékben oszt ki tíz- és harmincnégyezer forint közötti összegeket augusztus végén. Az alapító Pádár László, a Cigányok Érdekvédelmi Szervezetének Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a hétfői kuratóriumi ülés apropóján hangsúlyozta: tudomása szerint az ország egyetlen városában sincs hasonló mértékű ösztöndíjazás. Emlékeztetett rá, hogy a civil szervezet által adható támogatás több mint felét Győr teremtette elő. „A közgyűlés évente megszavazott erre a célra félmillió forintot, a másik felét a roma kisebbségi önkormányzat gazdálkodta ki. Nagy előrelépésnek érzem, hogy az idei ösztöndíjalapként megjelölt egymillió forint a város költségvetésében külön sorban szerepel, s ezt a közgyűlés – pártállástól függetlenül – elfogadta. Reményeink szerint ez a jövőben is így lesz" – tájékoztatott Pádár László alapító.

A civil szervezet tagjai ezúttal is figyelembe vették a tanulók szociális és családi körülményeit, tanulmányi eredményét, de még azt is, hogy a pályázó vállalja-e származását.

Az elmúlt évek bizonyították, az ösztöndíjrendszer bevált, és az a továbbtanulásra, valamint képzettség megszerzésére ösztönzi a diákokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy van, aki már a második egyetemi végzettségét szerzi. A karitatív akció ebbéli formája a cigány tanulók felzárkózását, folyamatos képzését is segíti, de csökkenti az előítéleteket is. Az ösztöndíjátadáson tavaly 48 fiatalnak juttattak pénzt, idén a közeljövőben 45-en vehetnek át tíz- és harmincnégyezer forint közötti összeget, összesen mintegy egymillió forintot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejezetlenül nem mentesít

Miért nem fejezik be a Bácsára vezető új utat a tervek szerint? – tette fel a kérdést a… Tovább olvasom