Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Tíz százalék milliókat ér

Győr-Moson-Sopron - Pécs után várhatóan a szegedi közgyűlés képviselőinek a tiszteletdíját is csökkentik tíz százalékkal – a gazdasági válságra való hivatkozással. Hasonló lépésre egyelőre nem szánja rá magát a két legnagyobb önkormányzatunk; a megyei közgyűlés pedig előbb kikéri a képviselők véleményét. De mennyi pénzről is van szó?

Pécs kezdte a sort, s úgy tűnik, holnap Szeged is követheti a példáját: a közgyűlés pénteken tárgyal arról, hogy 10 százalékkal csökkentsék-e a képviselők tiszteletdíját. Az önkritikusnak tűnő lépést a gazdasági válsággal magyarázzák, a lényeg, hogy ezzel ott 7,3 millió forintot tudnak megtakarítani (a szegedi közgyűlés politikusainak bérköltsége ezek szerint évente 73 millió forint). Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy Győr-Moson-Sopron megye két legnagyobb városában, illetve a megyei közgyűlésben hasonló szándék megfogalmazódott-e, s ha igen, a „bérköltségeken" mennyit lehetne spórolni. Az eredmény: sok millió forint jönne össze a tiszteletdíjakból, de az érintettek nem eltökéltek.

Sopronban egyelőre nincs napirenden, hogy változtatnának a juttatások mértékén, de ha a 10 százalékos példát esetleg követnék, akkor mintegy 8,1 millió forintot spórolnának meg. Lássuk tételesen: a 25 soproni képviselő éves személyi jellegű juttatása összesen 70 millió forint, amely tartalmazza a járulékokat is. A testület tagjai a városháza tájékoztatása szerint kivétel nélkül tagjai valamelyik bizottságnak, sőt, heten elnökölnek is. A hét bizottsági elnök tiszteletdíja összesen (tehát a képviselői alapjuttatással együtt, havonta 190.900 forint fejenként. Ez éves szinten összesen 20 millió 685 ezer 924 forint. A 15 bizottsági tagként is dolgozó képviselő tiszteletdíja havi 145.700 forint, ami éves szinten 33 millió 831 ezer 540 forintot jelent. A bizottságokban 18 nem képviselő bizottsági tag is dolgozik, az ő tiszteletdíjuk 45.200 forint/fő/hó, ami éves szinten 10 millió forint. Összesen tehát a járulékokkal együtt 81 millió 141 ezer 361 forint az éves juttatás (ebben az egy főállású és a két társadalmi megbízatású alpolgármester juttatása is benne van), ami a polgármesteri hivatal személyi jellegű kiadások előirányzatának 5,7 százaléka.

Győrben sem téma a pécsi példa folytatása, márpedig azért nem, mert – idézzük a válaszukat – „a szocialista vezetésű önkormányzatok lépése nem több egyszerű kirakat politizálásnál. Az új győri városvezetés 2006. októbere után racionalizálta a közgyűlési bizottsági helyek számát, a bizottságok számát, s ezzel jelentős költségmegtakarítást hajtott végre. A gazdasági válság miatt a takarékosságot az elhibázott kormányzati gazdaságpolitika felülvizsgálatával és a sokmilliárdos félrevezető kormányzati propaganda megszüntetésével kellene elkezdeni, s már többet spórolna az ország, mintha minden önkormányzat minden képviselőjének a javadalmazása 10 százalékkal csökkenne."  

Győrben a képviselők egyébként bruttó 100.490 forintot kapnak havonta, ha bizottsági tagok is, akkor 145.711 forintot. A képviselők és a nem képviselő bizottsági tagok éves javadalmazása 2008-ban összesen 69 millió 600 forint lesz, tehát ha mégis csökkentenék valamikor, valamiért 10 százalékkal a „fizetéseket", akkor mintegy 7 millió forintot spórolnának meg.  

A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzati hivatal éves működési kiadásainak több mint 20 százalékát a képviselők javadalmazása teszi ki, ami szám szerint 113 millió 654 ezer forintot jelent. A közgyűlésben az elnökkel és a két alelnökkel együtt 41 politikus vesz részt, a tagok tiszteletdíja havi bruttó 100.490 forint. Ehhez jön még hozzá a bizottsági tagság után járó 45.221 forint, illetve annak, aki bizottsági elnök, 90.441 forint. A közgyűlési tagok éves tiszteletdíja összesen 72 millió 539 ezer forintot tesz ki, a bizottsági tagoké 13 millió 563 ezer forintot; s a munkaadót terhelő járulékokkal (27 millió 552 ezer forint) jön ki a már említett 113 millió 654 ezer forint. Arra a kérdésre, hogy a pécsi példa követése felmerült-e már a megyénél, Firtl Mátyás alelnök az alábbi választ adta: „A képviselői juttatások esetleges csökkentése témában természetesen most is, mint minden közgyűlési döntés esetében, a »demokratikus játékszabályokat« fogjuk követni. A megyei képviselő-testület november 21-i ülését megelőző héten (nov. 12-13-14.) tartják ülésüket a közgyűlés szakbizottságai, ahol a jelzett témában kikérjük a képviselők véleményét."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy tervek épülnek a filmalapra

Győr - A Győri Filmalap szervezését, szakmai gondozását – az önkormányzat támogatásával… Tovább olvasom