Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Tiszti szálló lesz a kollégiumból

Az elmúlt években folya- matos bizonytalanság lengte körül a Béri Ba- logh Ádám Honvéd- gimnázium jövőjét.
2007-ben elballagnak innen az utolsó diákok is.
A győri intézmény sorsa eldőlt: 2007-ben elballagnak az utolsó diákok, az épületet nőtlen tisztek szállóként használják tovább. Az elmúlt évben Juhász Ferenc közleményt adott ki, amiből kiderült: a miniszter sajnálja az iskola bezárását, de a haderőreform, az önkéntes haderőre való áttérés, valamint a védelmi képesség felülvizsgálata eredményeképpen új alapokra kell helyezni a hadsereg működtetését. Ennek egyik következménye az egyetlen hazai katonai középiskola bezárása.

A győri közgyűlés ennek ismeretében tavaly év végén úgy határozott, hogy az intézmény esetében az ingatlan önkormányzati tulajdonba adását indokoltnak tartja és ezért a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult, amiről lapunk is beszámolt (Kisalföld, január 3.).

A gimnázium dolgozói akkor még reménykedtek benne, hogy más formában ugyan, de folytatódhat az oktatás. Már csak azért is, mert katonai alapismeretek elnevezéssel egy tantárgyat dolgoztak ki, amit a különböző iskolákban ötödik érettségi tantárgyként választhattak volna a diákok.

– Az intézmény jövője eldőlt: a minisztérium úgy határozott, hogy 2007-ben elballagnak az utolsó diákok is az iskolából – mondta érdeklődésünkre Borkai Zsolt őrnagy. A Béri Balogh Ádám Honvédgimnázium igazgatójától megtudtuk: a 10. és 11. évfolyamos növendékek természetesen még a szerződésben foglaltak szerint fejezhetik be tanulmányaikat.

Az iskolában jelenleg 57 dolgozó van állományban, többségük kitart az intézményben, egyrészt elhivatottságból, másrészt azért, mert az elhelyezkedés e területen Győrött sem könnyű – tette hozzá az őrnagy. 2007 után azok a hivatásosok, akik mögött már legalább 25 év szolgálat áll, nyugállományba vonulhatnak, illetve élhetnek a végkielégítés lehetőségével. A közalkalmazottak munkaviszonya végkielégítéssel szűnik meg.

Az igazgató kérdésünkre elmondta: az intézményből a szaktárca elképzelése szerint nőtlenek tiszti szállója lesz. Az épület egy részét már át is alakították, külön bejárattal, hogy a növendékeket a változás ne zavarja. Az első tisztek 2005 januárjában foglalják el helyüket az iskola diákok által nem használt, felújított részében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékonysági koncert Beszlanért

Jótékonysági hangversenyt tartottak a hétvégén Győrben, a városháza dísztermében. Tovább olvasom