Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Tetten érték a szemetelő fuvarost

A bejelentésre kiérkező győri közterület-felügyelők tetten érték azt a Sopron környéki fuvarost, aki illegálisan akart mintegy 50 köbméter szemetet lerakni Győrben.
A bejelentésre kiérkező győri közterület-felügyelők tetten érték azt a Sopron környéki fuvarost, aki illegálisan akart mintegy 50 köbméter szemetet lerakni Győrben, a kismegyeri Ötház utcai hulladékpont mellé tegnap reggel. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. felügyeletével működő lerakó 8 órakor nyitott volna, a szállító ezt megelőzve akarta teherautójáról lerakni a szemetet.

A Komszol szóvivője, Nagy Csaba elmondta lapunknak, hogy a közterület-felügyelők után a cég munkatársai is a helyszínre értek.
– A felügyelettel működő hulladékpont mellett társaságunk kitakarított, rendbe tett egy területet, az illegális szemetet lerakó erre borította le a hulladékot. Társaságunknak nincs eljárási jogköre, így azt a szállító ellen a közterület-felügyelet teszi meg – mondta Nagy Csaba.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a háztartásban összegyűlő különböző hulladékfajták környezetbarát módon való elhelyezésére a győrieknek több lehetőségük is van. Megtehetik ezt többek között a munkanapokon reggel 6 óra és este fél 10 között, szombaton és vasárnap este 6-ig nyitva tartó Pápai úti hulladéklerakón található őrzött hulladékgyűjtő ponton. Oda műanyagból, üvegből, papírból, gumiból, lomból, építési törmelékből, fém- és zöldhulladékból 3 köbmétert lehet beszállítani térítésmentesen. A személyazonosságot és a győri lakcímet a hulladék átadásakor igazolni kell.

Hétfőtől szombatig reggel 8 óra és délután 4 óra között a felügyelettel együttműködő hulladékgyűjtő pontokon lehet még lerakni a hulladékot. Győrben Bácsán a Kalapács utca és a Szitásdomb utca kereszteződésében, Győrszentivánon a Homoksori úton, Kismegyeren az Ötház utcában, Újvárosban a Nép utcában, valamint a Reptéri úton lehet a már említett feltételek szerint, környezetbarát módon hulladékot elhelyezni.

A Győri Közterület-felügyeleten közvetlenül a 06-20/922- 5708-as telefonszámon tehetnek bejelentést azok, akik azt tapasztalják, hogy valaki illegálisan rak le valahol szemetet.

Tóth Gyula
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét a Dunába merültek a búvárok

A folyóba dobott törött üvegektől, műanyag palackoktól, közúti jelzőtáblától, kerékpárroncsoktól, vasdaraboktól, nejlonzsákoktól tisztították meg a Duna medrét Győrben a búvárok. A víz világnapja alkalmából idén is megtartott szemétszedő akciójukkal csatlakoztak lapunk „Szedjük össze magunk!" felhívásához. Tovább olvasom