Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Tét nem torpan meg

Önkormányzata, intézményei működtetéséhez nem kell hitelt felvennie Tétnek, de a fejlesztésekhez igen. Ha pályázatai sikerrel járnak, azok önrészeinek biztosításához több mint 17 millió forint kölcsönre lesz szüksége.
– Amikor az idei költségvetés koncepcióját elkezdte kidolgozni a képviselő-testület, két alapelvet fogadott el. Az egyik szerint mindenáron biztosítja az önkormányzati egységek, intézmények működését, méghozzá úgy, hogy ne legyen visszaesés. A másik szerint a szigorú gazdálkodás mellett a minél nagyobb fejlesztési források biztosítására törekszik – nyilatkozta a Kisalföldnek Szabó Ferenc téti polgármester, aki a közmeghallgatáson a településvezetés szándékát egy hasonlattal érzékeltette. Szavai szerint aki az emelkedőn megáll, lehet, hogy többé nem tud elindulni vagy csak nagyon nehezen: ezért Tét, ha erőlködve is, de nem torpan meg.

A képviselő-testület nemrégiben egy tartózkodás mellett elfogadta a költségvetést. A városnak működési hiánya nincs: a tervezett bevétel és a tervezett kiadás ugyanakkora, 584 millió 645 ezer forint. Ebből beruházásra 111 millió, felújításra 25 millió, rendszeres személyi juttatásra 103 millió, az iskolára 192,5 millió forintot költ a település.

 Mivel az állam nem juttatott elegendő pénzt a keresetekre, idén a bérfejlesztés elmarad az önkormányzati intézmények alkalmazottainál. A megszorítás érezhető lesz a dologi kiadásokban is.

Tét mindennek ellenére a település szépítésére és civil szervezeteinek támogatására is odafigyel. 17 millió 97 ezer forint hitelt akkor vesz fel, ha pályázatai sikerrel járnak és a támogatások igénybevételéhez szükséges önrészt biztosítania kell. A Pályázat-előkészítő Alap segítsége révén a szakemberek hamarosan elkészítik azt a pályamunkát, ami a jelenleg három épületben működő iskola integrálásához igényel uniós forrásokat.

Az oktatási intézmény egy helyre koncentrálása 300 millió forintos beruházást jelent. A másik nagy vágya a kistérségi központnak, hogy új művelődési házzal büszkélkedhessen. A kivitelezéshez eddig hiába kértek támogatást, pedig a régi épület már nem felel meg funkciójának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évről évre kevesebb elsős diák

Barátságos környezet, emelt szintű nyelvoktatás, internet. Néhány jelző azok közül, amelyekkel az… Tovább olvasom