Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 20°C | 32°C Még több cikk.

Tét, a születésnapos város

Karnevállal ünnepelte az elmúlt hétvégén várossá avatásának első évfordulóját Tét. A helybelieket a születésnapként emlegetett rendezvény nem- csak szórakozásra, summázásra is ösztönözte.
„ Ezzel kijelölték fejlődésünk útját" – nyilatkozta tavaly nyáron Tét polgármestere, Szabó Ferenc nem sokkal azután, hogy megtudta, magasabb közigazgatási rangot kapott a sokoróaljai település. E mondatára emlékeztetve egy évvel azután, hogy átvette a város kulcsát, az azóta történtek összegzésére kértük. A városvezető pedig szinte kifogyhatatlanul sorolta, mennyi eredményt értek el a helybeliek közösen és mi mindent terveznek még a térségi központban.

Elrepült esztendő

– Szinte egy pillanat alatt elrepült a várossá avatás óta eltelt év. Ezt a képviselő-testületben többen is így érezzük, mert bőségesen akadt tennivalónk – nyilatkozta a polgármester és elsőként az előléptetésből adódó kötelező feladatok gyors teljesítését említette. Zökkenőmentesen sikerült működőképessé tenni a helyi építési hatóságot, gyámügyet és okmányirodát. Ezekhez a hivatalokhoz nemcsak a tétiek, a környező falvakban élők is szívesen fordulnak, mert gyorsan, utazás nélkül intézhetik ügyeiket. Más változások is történtek azonban Téten, és ezt nemcsak az e szempontból elfogultnak számító lakosok, hanem az idegenek, a hazalátogatók is észrevették. A Győr felől érkezőknek először az Európa-park tűnhet szembe, ahol a helybeli önkéntesek virágokból rakták ki az országok zászlóit. Emellett egyre csinosodnak, szépülnek a házak. A saját portájára mindenki igyekszik ügyelni és közösségi munkát is sokan vállalnak. Rendbe tették a lakosok például a millenniumi kereszt környékét.
A fejlődést tükrözi az is, hogy a rendőrség a körzeti megbízott megerősítéseként egy másik szakemberét is Tétre rendelte és folyamatban van a földhivatal téti kirendeltségének kialakítása. Egy biztosító is fiókot nyitott a településen, ahol a munkahelyek száma az elmúlt egy év alatt folyamatosan gyarapodott. Januárban a közvilágítást korszerűsíttette az önkormányzat és az iskola is új külső burkolatot kapott egy felajánlásnak köszönhetően. Nemrég elkészült a műemlék épületek díszkivilágítása, így a harangláb és az összes templom éjszaka is csodás látványt nyújt, akárcsak a városháza falán nemrég felavatott kovácsoltvas címer.

Új sportág, civil szervezetek

Új sportág is meghonosodott Téten, a fiatalok vívni tanulnak és az elmúlt négy évben százmillió forint pályázati pénzt tudott az önkormányzat különböző fejlesztésekre fordítani. Szabó Ferenc mégsem az ezzel járó hatalmas adminisztrációs munkára büszke, hanem arra, hogy gombamód szaporodnak a településen a civil szervezetek. A Polgári Szalon talán a legnevesebb, de a helytörténeti egyesület és az egyedülálló hölgyek jótékony csoportja is aktívan működik.
A tétiek nemcsak mulatnak, terveznek is. Múzeumot, a térség igényeit kielégítő művelődési házat, mutatós városközpontot akarnak létrehozni.

A kovács ajándéka

A városháza falára került kovácsoltvas alkotást Kiss István díszműkovács készítette sógora segítségével. A tősgyökeres helybeli férfinek a településcímer matricás változatát látva jutott eszébe, hogy fémből kivitelezze ezt a jelképet. Ezért hulladék vasat vett és két hét alatt tűz fölött kikalapálta a formát. Az apróbb részletek – a kardot tartó kéz, a korona, a kút, az ekevas – kialakítása nehéz feladatot jelentett számára, de a címer köré kerülő, barokk jellegű díszítés már könnyebben ment. A mű leleplezésekor pedig már csak arra gondolt, milyen jó, hogy ő is hozzátehetett valamit a város fejlődéséhez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszap lepte el a kőtárat

Minden eddiginél nagyobb kárt okozott a legutóbbi árvíz a győri kőtárban, ezért a szakemberek… Tovább olvasom