Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Terv szerint épül az új Bácsai út

A tervezett ütemnek megfelelően halad az új Bácsai út építése, bár a kívülálló számára a változás nem látványos.

 A munkagépek már átlépték a Csemete utca vonalát, az alpolgármester szerint augusztus 30-ig láthatóan elkészül az egyik legnagyobb győri beruházás.

Az erre járók azért nem érzékelhetnek sokat az ősz óta tartó munka jelen állásából, mert az aszfalt ugyanúgy véget ér néhány száz méter után, mint régen, s így az autóval is ugyanúgy el kell kanyarodnunk, mint régen. A múlt héten azonban a földet kiegyengető gépek folyamatosan dolgoztak, s eljutottak a Csemete utcáig, vagyis túl azon a vonalon, aminek képzeletbeli folytatása a kisbácsai templom előtt, a Boglárka utcán át vezet. Ezt még további talajstabilizációs munkálatok követik, s a beruházás látványos szakasza – az aszfaltozás, kerékpárút-építés már rövidebb időt vesz igénybe. A tervek szerint az új út mellé zajvédő fal kerül, s körülbelül 28 ezer négyzetméteres, burkolt felületen autózhatunk majd a régi Bácsai úttal párhuzamosan. A közvilágítási hálózatot 1300 méteren kiépítik.

Csökkenhet a forgalom: A régi Bácsai út hosszú ideig megoldatlan problémája volt a városnak. Vele párhuzamosan négy hónapja dolgoznak a munkagépek. Fotó: Bertleff András
Csökkenhet a forgalom: A régi Bácsai út hosszú ideig megoldatlan problémája volt a városnak. Vele párhuzamosan négy hónapja dolgoznak a munkagépek. Fotó: Bertleff András

Ottófi Rudolf alpolgármester, Bácsa képviselője elmondta: nem aggódik a munka üteme miatt, az augusztus 30-i határidőt láthatóan tartani tudja a kivitelező, még a kezdeti, pályáztatási nehézségek és az elmúlt tartós fagy ellenére is.

Az 1,1 milliárd forintos beruházás illeszkedik a városfejlesztésnek abba a sorába, amit a Széchenyi tér, a Jedlik híd vagy a Széchenyi-egyetem által végzett építkezés jelent. Az új Bácsai út évek óta húzódó problémája volt a városnak, nem kétséges ugyanis, hogy jelentősen csökkenti a forgalmat a rendkívül túlterhelt és rossz állapotban lévő – egyébként állami fenntartású – régi Bácsai úton, amelynek jelenleg nincs alternatívája baleset vagy dugó esetén.

Ottófi Rudolftól megtudtuk azt is: a részönkormányzat felajánlotta az útépítés során kivágott fákat azoknak, akik rendszeresen fordulnak segélyért a bácsai hivatalhoz. Ez körülbelül 80 rászorulónak jelentett hathatós segítséget a kemény télben.


Nem aggódom a munka üteme miatt, az augusztus 30-i határidőt tartani tudja a kivitelező, még a kezdeti, pályáztatási nehézségek és az elmúlt tartós fagy ellenére is - mondta Ottófi Rudolf alpolgármester, Bácsa képviselője.

 

Olvasóink írták

  • 3. tber 2010. március 24. 17:49
    „Ismét összefutottunk. Nem tudtam mi hiányzott míg tréningen voltam. Apropó szerintem valakinek még kellene járni mert putri fóbiája van. Elfelejtettem mondani ezen téning Újváros és Sziget frekventált helyén lesz vagy a Jereváni út lörül mert az maga a fényüzés. egyébként a többi feltevésed teljesen igaz és helyénvaló kedves Hedon de ez a fóbia ....”
  • 2. Hedon 2010. március 22. 19:43
    „#1

    Igen mert az már nem fért bele a Molnár Csabi féle, 9 hónapig tartó
    hídfelújításba. Fontosabb volt félkészen, a dilatációs szerkezetek
    felújítása nélkül átadni. Egyébként a 14-es út állami kezelésű
    és fenntartású út ahogy a Bácsai út (1301-es út) is. Arra azonban
    az mszp-s kormány egy fillért sem költött. Kellett a pénz a putri Kelet-Mo-ra.”
  • 1. Mankapunka 2010. március 22. 17:59
    „Ja,de az új Bácasi út,meg a 14-es főút kereszteződése meg ugyanolyan nyomvályús maradt,mint volt.Kellemes azon a szakszon bármi nemű gépjárművel a híd felé kanyarodni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kantharosz Civil Összefogás a gyermekekért

˝Kantharosz˝ néven jótékonysági gálaestet és árverést tartottak a közelmúltban Győrött. Tovább olvasom