Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Terráriummal bővült az állatkert

Átadások: kétszázmilliós átalakítás a negyvenéves vadasparkban.

A tapíroknak és a dél-amerikai rágcsálóknak, a zebráknak és a zsiráfoknak új otthont, a csimpánzoknak kifutót tudott kialakítani és felújíthatta terráriumát az idén negyvenéves győri Xantus János Állatkert, összesen csaknem kétszázmillió forintból.

Négyszer annyi látogató

Tíz éve még a bezárás fenyegette a győri állatkertet, azóta viszont látogatóinak száma csaknem a négyszeresére emelkedett. Idén eddig már több mint tízezer látogatója volt, év végéig pedig 150 ezerre számít, hiszen évente 30–40 ezer turista a vadaspark miatt érkezik a városba. Mindezt dr. Andréka György igazgató mondta el a kezdeteket felidézve, ugyanis épp egy évtizede került az intézményhez, amelynek nemrég a működési engedélyét a hatóságok meghosszabbították. Ez azért nagy dolog, mert azt jelenti, hogy meg tudott felelni a szigorú jogszabályi előírásoknak, amit még a 2001-es állatvédelmi törvény fogalmazott meg az állatkerti állatok tartási módjára vonatkozóan.

A Dél-Amerika-ház emeletén a lajhárok is helyet kaptak

A törvényi előírások miatti átfogó rehabilitáció végső állomását jelenti az a négy jelentős fejlesztés, amelyből kettőt tegnap avattak fel. Új otthonba költözhetett a tapírlány, Mandula és nemrég érkezett „vőlegénye", Mogyoró is, a vízidisznókkal, a pampanyulakkal együtt, sőt, a Dél-Amerika-ház emeletén a lajhárok is helyet kaptak. Az óvodások már itt csodálhatták meg őket, akárcsak a terráriumot, ami a régi helyén maradt, de teljesen megújult. Ide kerültek a mézmedvék, velük eddig még nem találkozhattak a látogatók. A teknősöket és a zöld leguánokkal jól megférő selyemmajmocskákat pedig ezentúl természetes fényben nézhetik az érdeklődők, amit a tető felülről beenged. A pápaszemes kajmánok még egy csodás vízesést is kaptak, a terráriumhoz kapcsolódva pedig hamarosan elkészül a flamingóház.

Készül a csimpánzkifutó

A zsiráfok, zebrák házát és a csimpánzok kifutóját május 1-jén avatják, amikor negyvenéves lesz az intézmény. Ezekkel együtt az elkészült beruházások költsége megközelítette a 200 millió forintot, amit pályázati pénzből, önkormányzati támogatásból és önerőből tudott biztosítani az állatkert. A beruházás befejezését és az évforduló méltó megünneplését a győri közgyűlés idei 15 millió forintos támogatása tette lehetővé, ami különösen értékes az állatkertnek, mivel egy rendkívül szoros költségvetésű évben különítették el az intézmény számára – mondta az igazgató Borkai Zsolt polgármesternek, aki a terrárium és Dél-Amerika-ház szalagját átvágta és a tapírokat répával meg is etette.

R. Z.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Apró madarászok gyűrűztek

A Dunántúlon egyedülálló környezet- és természetvédelmi program szerint oktatják-nevelik az apróságokat a Gyirmóti Általános Művelődési Központ óvodájában. A kezdetben házi programként, az intézmény udvarán megrendezett tavaszi madárgyűrűzés az évek során népszerű, megyei érdeklődéssel kísért eseménnyé nőtte ki magát. Az idei három nap alatt közel ezer gyerek érkezett Gyirmótra. Tovább olvasom