Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Terjengős ügy és szag Véneken

Nem mindennapi perben és sok százak érdekében keresi igazát egy véneki nyugdíjas. Birtokháborítás miatt fordult a bírósághoz egy részvénytársaság ellen, s akciójából uniós ügy lehet, a bűz ugyanis nem ismer határokat.
Tegnap délután Győr és Gönyű között, a főút mellett hívta sajtótájékoztatójára a tömegkommunikáció képviselőit a véneki Kisbakonyi János, továbbá a Zöld Demokrata Szövetség, a Polgári Érdekvédelmi Egyesület és a Győri Civil Kontroll Egyesület. Miután a tájékoztató helye nem volt pontosan megjelölve, a sajtó munkatársai az ATEV rt. főúthoz közeli gyáránál kopogtattak.

Machó István gyárigazgató okkal mondta, hogy semmi köze cégének a szóban lévő ügylethez, s amikor munkatársai jelentették az igazgatónak, hogy népes csoport lépett be a gyárkapun, közölte, hogy a szervezők birtokháborítást követnek el. Hasonlót, ami miatt ott vannak. Az újságírók végül a meghívókkal a gyár kerítésén kívül találkoztak.

Hiábavaló hadakozás után

Innentől kezdve nem szokványos helyszínen, de a megszokott módon zajlott a tájékoztató. Kisbakonyi János megunva, hogy éveken át hiába hadakozott az állatitakarmány-feldolgozó részvénytársaság tulajdonában lévő ATEV Szolg. Rt.-vel, hogy tegyen valamit, mert elviselhetetlen a társaság telepétől talán ha négyszáz méterre, a Mosoni-Duna bal partján lévő vénekiek számára a cég által terjesztett bűz, birtokháborítás címen pert indított a társaság ellen. Eddig három tárgyalás volt az ügyben, a harmadik – bizonyítandó a kezdeményező igazát, hogy elviselhetetlen bűzt terjeszt a cég – a helyszínen volt, de a helyszínelés napján az éppen uralkodó szélirány miatt nem volt ez meggyőző a bíróság számára, ezért a felperest kérte a bizonyításra.

A bűz „nemzetközi"

A nyugdíjas véneki férfi mindenesetre összegyűjtötte községe százhetven polgárának vele egyetértő nyilatkozatát, de kaphatott volna több száz ilyet Gönyűről, s mint kiderült, a Nagy-Duna túloldaláról, a szlovákiai magyarok lakta Kolozsnémáról is. A bűz ugyanis nem ismer határokat, Európa folyója csak a két országot választja el, a mintegy hatszáz lakosú Kolozsnémán és még vagy két-három szomszéd községben is szenvednek az ATEV Szolg. Rt., az állatifehérje-feldolgozó végtermékét a szabadban komposztáló cég tevékenységétől. A tegnapi sajtótájékoztatón ezért is volt ott a szlovákiai kistelepülés polgármester asszonya, Szalay Rozália.

A kárhoztatott üzem negyven éve működik ugyanott, ha szükség van – és csakugyan szükség van rá –, és ha már odatelepítették, nem azt akarja a felperes (ahogy községbelijei se), hogy megszűnjön az üzem, de tevékenységét oly módon végezze, hogy élni lehessen szomszédságában. Így vélekedett a felperes teljes összhangban azokkal a környezetvédőkkel, akik támogatták és támogatni is kívánják.

A komposztáló működik

Az alperes komposztálótársaság helyi vezetője, Tóth Istvánné közölte, hogy nem jogosult nyilatkozatra, csak a vezérigazgatója, akit viszont nem sikerült elérnünk. A folyó perhez kívülállókként csak annyit, hogy a fehérjefeldolgozó napok óta nyersanyag hiányában nem dolgozik, ám a komposztáló több száz méteres körzetében tegnap is igencsak nehezen elviselhető volt a nyilvánvalóan onnan származó bűz. A per mindenesetre tovább folytatódik, az ügy terjengős, akárcsak a szag.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Remekül bevált a játék Győr turizmusáért

Túl van a félidején a „Győr turizmusáért – játék a városért” című két hónapos… Tovább olvasom