Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Tényői vörös a 9-es kórteremben

Vendégcsalogató programjának részeként nemrégiben Tényői barangoló címmel igényes kiadvány jelent meg, amelyben a sokorói település országosan is jelentős értékeit kínálja.

A tényőiek büszkék arra, hogy boruk fogalomként szerepel Makk Károly filmrendező 1955-ben készült, A 9-es kórterem című alkotásában. Mégpedig egy műtét utáni jelenetben, amikor két orvos – Makláry Zoltán és Darvas Iván alakítja a szerepet – arról beszélget, hogy mindenekfelett legjobb gyógyír a tényői vörös.

Többek között erre a több évszázados szőlős-boros hagyományra, illetve a vidék szemet gyönyörködtető természeti adottságaira épül a település turista- és vendégcsalogató programja. Egy nemrégiben megjelentetett képes-olvasmányos kiadvánnyal, a Tényői barangolóval ezeket az országosan is jelentős értékeket kívánják népszerűsíteni.

A példás összefogásból született kötet – amely Sulyokné Bazsó Szilvia önzetlen szerkesztői munkáját, igényességét dicséri – számba veszi a Sokorói-dombság, a tényői határ sétára, szemlélődésre kínálkozó helyeit, a település múltjának jelentős mérföldköveit, az ősöktől örökölt, testet-lelket építő múltbeli szokásokat. Bemutatja a Tényő régi ízeit idéző, nagyanyák által kipróbált recepteket, a borospincék világát, a környék növény- és állatvilágának „beleltározott" különleges értékeit, az épített örökség ma is élő emlékeit, a régi-új közösséget, amely a tényői lélek záloga, a meséket, amelyek a régvolt boldog, falusi életbe repítenek.

– Öröm volt a munka, mindenki segített a falun belül és kívül egyaránt. Például Makk Károly készségesen engedélyezte, hogy közöljük a filmrészlet fotóját, Alexay Zoltán számos természeti felvételével ajándékozott meg bennünket, forrásokkal segítette munkánkat a pannonhalmi főapátság és a Xántus-múzeum is – említette érdeklődésünkre Nyári Zoltán, aki a forrásanyag felderítésében, a ˝nyomozásban˝ és engedélyeztetésben vállalt oroszlánrészt. – A jövőben tematikus folytatást tervezünk, illetve a Tényői barangoló bővített anyagával egy honlapot, amellyel nagyobb közönséget tudnánk megszólítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tolnay Imre tárlata a Kia szalonban

Február 13-án nyílt meg Győrben a Kia szalon emeletén található művészeti galérián Tolnay Imre… Tovább olvasom