Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Tényői családi tragédia: döbbenet után a nyomokra koncentrálva

Az edzett nyomozókat is megrendítette a Tényőn történt családi tragédia, s amit a helyszínen tapasztaltak. A házat centiről centire átvizsgálták, közben nem engedhették meg maguknak, hogy az érzelem eltérítse figyelmüket a nyomok precíz rögzítésétől.


A nyomozók, technikusok napokig rögzítették a nyomokat, gyűjtötték a bizonyítékokat a Tényőn, március 15-én történt családi dráma helyszínén. Átvizsgálták a ház minden négyzetcentijét, közben lelkileg túl kellett tenniük magukat azon, ami történt.

– Sok helyszínen megfordultam, különbözőfajta gyilkosságok következményeit láttam. Meg kell tanulni, meg kell szokni, hogy az ember a munkáját végzi. Tényőn a helyszínen látottaktól – főként, hogy nekem is van két gyermekem – a szívem elszorult, s előjött a kérdés: szegény vétlenek, miért kellett így végezniük? Ez az első benyomása az embernek, de aztán ezt el kell oszlatni és egyből a munkára kell koncentrálni. S ez az, ami a gondolatokat eltereli – mondta elöljáróban a nyomozást vezető Károlyi Zoltán alezredes, megyei bűnügyi osztályvezető.

– A kezdeti feszült tempó után, amikor már felszabadulnak a gondolatok, gyakran visszajönnek a képek. Ezt úgy szoktuk feloldani, hogy egymás között sokat beszélgetünk egy-egy esetről. De van lehetőség arra, hogy pszichológushoz forduljon, aki úgy érzi, nem tudja túltenni magát az átélteken. A rendőrségnek is van pszichológusa, de magánrendelést is lehet választani – mondta Károlyi Zoltán.

A kezdeti feszült tempó után, amikor már felszabadulnak a gondolatok, gyakran visszajönnek a képek.
Amennyiben valaki rendőr lesz, alapvető követelmény az orvosi vizsgálat, amelyen kiválasztódik, hogy ki mennyire strapabíró. S ha ˝életes˝ szakterületre kerül valaki, még inkább szempont, hogy bírja, s fel tudja magában dolgozni a tragédiákat.

– Az sem mindegy, hogy már biztosított helyszínre érkezik ki valaki, vagy elsőként megy oda a járőr vagy a körzeti megbízott. Nem tudja azt sem, hogy bent lehet-e még a házban az elkövető, s hogy hány holttest lehet ott, azok milyen állapotban vannak. Sokkszerűen érintheti őt, amit tapasztal. Amikor a szemlebizottság, a bűnügyi technika kimegy, már van alapinformáció arról, mire lehet számítani – magyarázta Károlyi Zoltán, s még hozzátette:

– A bűnügyi technikusoknak s a nyomozóknak az első döbbenet után nem lehet azzal foglalkozni, hogy úristen, mi van itt. Leköti őket a munka, az, hogy minél precízebben rögzítsék a nyomokat, bizonyítékokat. Fel kell állítani egy vagy több verziót arról, hogyan történhetett a bűncselekmény. Nekem mint parancsnoknak intézkedni kell a helyszínen, milyen irányba folyjon a nyomozás, ki milyen feladatokat hajtson végre. Közben értékelni kell az információkat. Nem emlékszem olyan esetre, amikor valamelyik kollégámat le kellett cserélni, mert nem bírta a munkát a helyszínen.


A hozzátartozóknak átadták a tényői házat

Az igazságügyi szakértők befejezték a vizsgálatot, elvégezték a mintavételezést a március 15-én Tényőn történt tragédia áldozatain. Azokat összevetve a rendőrség által a helyszínen rögzített nyomokkal, adatokkal újabb, a korábbiaktól eltérő megállapítás nem született. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a hozzátartozóknak hétfőn átadta a tényői házat, a holttesteket, a temetésről ők intézkednek.

Olvasóink írták

276 hozzászólás
  • 276. anatole 2010. augusztus 16. 13:28
    „Azért engemet fog igazolni a sok komment. vagyis, szerintem, nem a férfi követte el a gyilkosságokat, érzem. Már egy pár nypoomot találtak a nyomozók, ám szerintem egyenlöre nem fognak véleményt mondani. Talán évek múlva, vagy egyszerüen el fogják feledni mert nem tudják megoldani. A lényeg, több tény szól az mellett, hogy nem követte el az apa a gyilkosságot mint elkövette. Ismerve a rendőri észt, kicsit csepegtetik az igazságnak nevezett pancsikat had lubickoljon úgy a média mint a polgár agya.
    Anatole Hongrois.”
  • 275. kagylohej 2010. április 15. 15:04
    „) persze hogy az, rokkantnyugdíjas, elektrosokkolták. A kereszténységen belül vannak jó meglátásai, szóval nem teljesen buggyant, de nem is százas. Magyarázata szerint az ügy (egész véletlenül) beleillik az echelon-teóriába. Hát...tényleg mindenki magából indul ki és mindenki a saját elmélete foglya. :(”
  • 274. viperetta335 2010. április 15. 13:58
    „Ez a Hírháttér tv és Molnár F Árpád fejtegetései számomra követhetetlenek.Megpróbáltam párszor vmit kihámozni ebből az Echelon meg nemtommi dumából,de belefáradtam.Aki érti,magyarázza meg nekem,mert nekem ez magas.Legfőbb gondom vele az,hogy képtelen normálisan,egyszerű mondatokban beszélni.Nekem ez egy összevisszaság.Sokszor megnéztem,mert számomra fontos,hogy több szemszögből ismerjem a dolgokat,mert a dolgok nem csak feketék és fehérek.De szerintem ez a pali őrült.”
  • 273. kagylohej 2010. április 15. 00:41
    „nekem ez jutott eszembe róla: http://vimeo.com/10334529”
  • 272. viperetta335 2010. április 13. 19:44
    „Nem bízom semmiben.
    esteleg Istenben,és szárazon tartom a puskaport.
    A tévében láttam a baltát,valamelyik első tájékoztatón,én is kerestem,de azóta nem lelem.
    Jó,nem keverem ide a Daróczit.
    Nem kell anatole-nak tudnia semmit,csak sejtetett valamit,és engem ez érdekelt volna,ha valóban van mögötte vmi.Bár szerintem nincs.,”
  • 271. AHA 2010. április 13. 13:31
    „kagylóhej= Beteg állat!”
  • 270. kagylohej 2010. április 13. 12:16
    „Viperetta, nem válaszoltál: ha az állam és a rendőrség szerinted posvány, akkor te miben bízol?
    Milyen műsorban láttad a baltát? Megnézném a videotárban.
    Mi alapján fogadsz el egy érvet hitelesnek?
    Miért kevered folyton ide a Daróczi-ügyet?
    Szerinted miért van Liptai halálra rémülve attól, hogy Daróczi homokos volt?
    Miért kellene anatole-nak bármit is tudnia? Mit kellene mondania?”
  • 269. viperetta335 2010. április 13. 11:10
    „Azt még hozzátenném,hogy Daróczival kapcsolatban nem feltétlenül gyilkosságra céloztam.De hogy Liptai ebbe az ügybe végérvényesen beleragadt ,úgy,ahogy nem akart,az tuti.A família nem fog belemenni,hogy kimondják, a fiúk homokos volt,és ezt a feleségszerepet ennek a hülye tyúknak mindhalálig játszani kell.Megértem,hogy halálra van rémülve.”
  • 268. viperetta335 2010. április 13. 10:53
    „És mi van azokkal,akik a metró meg a vonat elé vetik magukat?
    Nekem ez az idegenkezűség elmélet ugyanolyan zavaros,mint az,amit elénk tártak.MIért ölnek meg így egy családot,két kisgyereket,ennyi vérrel? Más módon is meg lehetett volna tenni,kevesebb kockázattal,stb.
    Tényleg hamar kimondták az eredményt.Úgy volt,hogy az első híradásban négyes gyilkosság szerepelt,aztán a "családi tragédia".
    Aztán pár napig a csapból is ez folyt,mint most Daróczi.Akinek a halála szintén nem tiszta ügy,de talán kiderülhet valami,amíg az öreg Choli bírja pénzzel és energiával.(Magánnyomozó,stb)Mindenesetre ott is érdekes "öngyilkosság" történt,majd szinte azonnal feltűnt egy a család számára ismeretlen Hubertke,aki most Klaut kísérgeti és beszél helyette...Klau semmit nem fog tenni,gyereke van,őt igen könnyű sakkban tartani.Búcsúsmseket meg bárki tud nyomogatni.
    Az a baj,kedves anatole,hogy aki sejt valamit,pl te is,inkább csak sejtetni szeretne,de nem mondasz ki semmit,csak utalgatsz a jelekre,stb.Emiatt aztán úgy nézhet ki,vagy baromi sokat tudsz,vagy semmit,és csak fontoskodsz,akárcsak mi. Vagy mondod,vagy nem mondod.”
  • 267. anatole 2010. április 13. 08:34
    „Rengeteg cikk jelent meg erről a tragédiáról. Nyomozgatnak, sőt már látnokot is küldtek az ügy felderitésére. Összegezve a rendőrségi híreket. Nagyon hamar kimondták a tényeket. Igy az az érzése az embernek, valamit el akarnak titkolni, vagy semmit sem tudnak. Sok példa van a rendőrségi nem tudásra, a bankráblás ami sok halálos esetet produkált, majd robbantások, tömeg gyilkosságok amiket NEM tudtak kinyomozni. Igaz voltak letartoztatások de pár év múlva rájöttek, tévedtek. Szerintem nem az apa volt a tettes. Az, hogy a látnok mit mond az az ö dolga de bizonyos képességekkel én is rendelkezek s nekem MÁST irt elő a jel. Sok krimit Írtam, sorozatokat, állandóan arra törekedtem legyen tökéletes a bűnügy, hogy meg is tudja oldani a kinevezett főhös, a nyomozó. Itt is hasonló eset áll fenn, remek bűnügyet kreált valaki. nem akarok tippeket adni a rendőröknek, mit és hogyan vizsgáljon, majd külföldet veszik megint célba és azok megoldják. A lényeg, van az embernél a halála elött egy védekezési ösztön, igy LEHETETLEN saját magát brutálisan megölni. természetesen más az ha valami-valakik ebben besegitenek. Tegyünk probát, kocsival probáljunk meg akarattal neki menni egy fának, az útolsó pillanatban elrántja az élet ösztön a kezünket. Ha mégis megtörténik AZT NEM A MI TESTÜNK szabályozza, már más. Igy ha frontálisan ütköznek, ott is CSAK az egyik fél amelyik véletlenszerüen HIBÁZIK.
    Anatole Hongrois.”
  • 266. kagylohej 2010. április 12. 15:04
    „,,Ki az a barom,aki lefejezéssel fenyeget téged?Megáll az eszem.Megszerezte a címedet,vagy hogyan?"
    Nem tudom.

    ,,Államban és rendőrségben bízni,és ettől biztonságban érezni magunkat,ebben az országban ez a naivitás csúcsa. Ez itt egy posvány."
    De hát te miben bízol?

    ,,Ha valakin kitör a téboly,annak vannak jelei előtte,általában,csak az ember sose hiszi el,hogy ezt az ő férje,felesége meg tudja tenni... Ránéznek egy depressziósra és azt mondják:ó,én is lehetnék depressziós,de nem hagyom magamon eluralkodni,stb."
    Nézd, pl. létezik paranoid személyiségzavar, amiben előfordulhat átmeneti pszichotikus epizód. Csakhogy ez egy egész életre szóló, a személyiség egészét átszövő torzulás, amit egy szakember nagyon könnyen kiszúr és felismer. Sem az nem látta paranoidnak, akinél járt; sem pszichiáterek nem vizsgálódtak utólag, pedig az erre utaló jeleket elég könnyen fel tudnák ismerni. Vagy mást, ami ilyen összeomláshoz vezethet. A depresszió nehezen vezethet családirtáshoz, mert ehhez egy nagyon gyors, összeszedett, határozott és energikus cselekvés kell, a depresziósnak pedig nincs energiája, lelassul és szétesik. Pl. mélydepresszióban öngyilkosság sincs, csak a gyógyulási fázisban (ld. Latinovits)
    Szakemberek könnyedén tudnának pontos jellemrajzot készíteni Kolosról még utólag is. A rendőrség viszont nem pszichiáter, az efféle találgatásaik nem szakmaiak. Pszichiáter pedig csak úgy nyilatkozott az ügyben, hogy hangsúlyozta, semmit sem tud róla.

    ,,Pedig a valódi depresszió egy agyi történés,hiányzik a szerotonin...Ördögi kör ,mert alvás közben termelődik,de a hiánya miatt nem tud aludni,és a következmények súlyosak."
    ,,Az emberi szervezetben a sötétben, éjszaka termelődő melatonin nevű hormon irányítja az alvást. Mivel télen hosszabb ideig tart a sötétség, így napközben is magas a melatoninszint, ezért vagyunk álmosak. A nyár közeledtével azonban világosabb lesz, egyre jobban lecsökken a melatonin mennyisége, az emberek éberebbé és aktívabbá válnak. A napfény serkenti a melatonin "ellenfelének", a boldogsághormonként is ismert szerotininnak a termelődését. A tavaszi feldobottság érzése emellett növelhető sportolással is. A férfiak szervezetében a tesztoszteron nevű nemi hormonnak éves ritmusa van: tavasszal és nyáron több tesztoszteron termelődik, mint a fennmaradó időszakban. Ilyenkor a férfiak a hormonszint hatására sokkal jobban érzik magukat." http://medizona.hu/test_es_lelek/20100329_tavasz_hormonok.aspx
    ,,A szerotonin olyan agyi hírvivőanyag, amely szex, orgazmus során is keletkezik, illetve befolyásolja az alvás-ébrenlét ritmusát, a fájdalomérzetet, az agresszivitást és az étvágyat." http://www.hazipatika.com/topics/testsuly_kontroll/articles/A_zabalas_pszichologiaja_video?aid=20081121132034
    Tehát alvás közen melatonin termelődik, az más anyag. A szerotonin szex és sport közben termelődik (például).”
  • 265. viperetta335 2010. április 12. 08:25
    „Ki az a barom,aki lefejezéssel fenyeget téged?Megáll az eszem.Megszerezte a címedet,vagy hogyan?
    Államban és rendőrségben bízni,és ettől biztonságban érezni magunkat,ebben az országban ez a naivitás csúcsa.Ez itt egy posvány.Igen,én nem szoktam megijedni az árnyékomtól, és valóban van bennem hajlam a bűnügyek felderítéséhez,és ma már nagyon sajnálom,hogy anno nem ebbe az irányba indultam.Izgalmas dolog,és én szeretek izgulni,meg szeretem a krimiket is.Na,mindegy.Ha minden így marad,ahogy van,akkor ez az ügy ennyi lesz és nem több.De mindig volt ilyen.Nagyon régi feljegyzésekben is szerepelnek ilyen bűnesetek,és nem nagyon régiek is vannak.Időről időre történtek családirtások,és ettől még egyáltalán nem törvényszerű,hogy az embernek félnie kell a szeretteitől. Ha valakin kitör a téboly,annak vannak jelei előtte,általában,csak az ember sose hiszi el,hogy ezt az ő férje,felesége meg tudja tenni.De nagyon ritkán ez is előfordul. Ha itt ez történt,voltak jelei talán,csak senki nem akarta ilyen történetté összerakni.Általában a lelki eredetű bajokat elbagatellizálják az emberek.Ránéznek egy depressziósra és azt mondják:ó,én is lehetnék depressziós,de nem hagyom magamon eluralkodni,stb.Pedig a valódi depresszió egy agyi történés,hiányzik a szerotonin,de ezt nyilván te is tudod,és a depressziós nem tehet ellene mást,mint hogy valahogy megpróbálja ezt pótolni.És az enélkül gondolkodó agyban sokminden másképp zajlik.Ördögi kör ,mert alvás közben termelődik,de a hiánya miatt nem tud aludni,és a következmények súlyosak.Megtörténhetett ez az eset úgy,ahogy felénk kommunikálták,az az igazság.
    Állam bácsiban pedig ne bízz.Aki a húsosfazék körül van,ők elsődlegesen önmaguknak és a barátaiknak,rokonaiknak kívánják a legjobbakat nyújtani,bebiztosítani a jövőt,stb.Széchenyi egy volt.”
  • 264. kagylohej 2010. április 09. 20:26
    „,,csak utáljuk a testvért,mert biztos benne volt"
    Viperetta, ezt biztosan nem olvashattad tőlem! Ugyan miért írnék ilyet? Pont azt utálnám, akinek a legnagyobb fájdalmon kellett átmennie? :(
    Valakivel keversz. Olvastam ilyenről, sőt, kaptam egy gyanús privát üzenetet, amiben erre próbáltak terelni....hát nem válaszoltam. Nem tudom, és nem is érdekel, értsd meg, és nem akarnék ebbe az ügybe belefolyni, semmi közöm hozzá.
    Egyszerűen csak félek attól, hogy a rendőrök is félnek és azért nem nyomoznak. Értsd meg, attól félek, hogy mi jöhet még, hogy nem vagyunk biztonságban.
    És szeretném, hogy legalább önmagunkról és egymásról ne gondoljuk azt, hogy egyik pillanatról a másikra megőrülünk; hogy öngyilkosok leszünk akkor, amikor épp szerelmesek vagyunk sőt a szerelmünket is kiirtjuk.
    Vagy a sötét gyanúnkat ne tereljük kisebbségekre, ne vádaskodjunk hamisan. Ez ne legyen agresszió ürügye.
    Szóval szeretnék megnyugodni; csak az a baj, ha azt érzem, ez már nem is parasztvakítás ...az kétségbe ejt.

    ,,Megjegyzem,ha én látok valamit és érzem,hogy itt nincs rendjén semmi,akkor fütyülök arra,hogy van-e valaki még a házban,hanem menteni akarok."
    Te egy bátor nő vagy. Én sikítva futottam volna el, és azonnal rendőrt hívok, nem mertem volna bemenni.

    ,,Ezen kívül az autók is otthon voltak.gondolhatott esetleg szénmonoxidmérgezésre is,nem feltétlenül azonnal gyilkosságra."
    Az autók az utcán parkoltak, a ház pedig új építésű, feltételezem, a kazán nincs egy légtérben a szobákkal.

    ,,de józan eszemmel egyáltalán nem hiszem,hogy ez a kis család olyan titkok birtokában volt,amiért két kisgyereknek is meg kellett halnia."
    Szerintem se. :( én sem gondolom, hogy bármi megérhet egy leszámolást. :(

    ,,Szép lenne az apukát is melléjük temetni és bocsánatot kérni tőle,"
    Ezt nem értem. Nekik már mindegy :(

    ,,de ezt az ügyet mi nem fogjuk megoldani"
    Hát ez nyilvánvaló. És egyáltalán nem tetszik, nem örülök neki, hogy ennyire belemásztam a saját dolgaim rovására, csak azért, mert rámtört a pánik :(((
    És a félelmeim oldásaképp itt a fórumon lefejezéssel fenyegetett meg valaki, már többször is, pl. ma :((((
    Nem kérek a veszélyes helyzetekből, nem nézek krimit, se horrort, sose érdekeltek a bűnügyek, erre is csak azért figyeltem fel, mert a legintimebb közösséget veszélyezteti, ha valaki ilyen durván fordul a családja ellen. (ugyan eddig is megjegyeztem néhány családon belüli tragédiát, Simeket meg sztárolta a média, azt nem is lehetett kikerülni).
    Eszem ágában sincs magánnyomozni, van épp elég problémám; csak szeretném, ha bízhatnék a rendőrségben és az államban, hogy nem fenyeget életveszély.

    ,,Elképzelni bármit el tudok,és veled ellentétben az általad "okkult"-nak nevezett dolgok közt számomra elég sok valóságos van.Pedig sem egzaltált,sem hülye nem vagyok.Csak nem szoktam róla beszélni.Szóval,elég sokminden lehetséges."
    Igen, tudom. Csak ahogy tálalják, az aztán igazi parasztvakítás.

    ,,nem vagyunk abban a helyzetben,hogy elegendő információnk lenne egy teljesen igazolt és meggyőző elmélet kialakításához.Ehhez nagyon sokminden kellene,az meg nincs."
    Ezt is tudom. És nekem nem is kell több információ. Nem szeretnék több információt, mert egy bűnügy megoldása a rendőrségre tartozik, nem nemzeti barkochba.
    Nem azért írtam, mert információéhségem van, hanem mert amit mondtak, az számomra atomjaira hullt.
    Pedig eleinte - bevallom - épp azért olvastam el két cikket róla, mert annyira tetszett a rendőrségi magyarázat. Arra gondoltam, ebből filmet is lehetne csinálni, milyen vadromantikus filmtéma: szerelem, vér, őrület...apa nagyon ügyes, apa most is nagyon ügyes...
    Megijedtem, amikor kiderült, hogy vannak egyéb nézőpontok is.
    Ha valóban szerelmi tragédia volna, akkor még kíváncsi is lennék a részletekre, a személyiség leépülésének pszichodrámájára. De így semmi sincs benne, amire kíváncsi lehetnék.
    Van egy elméletem, kész...és semmi egyebet sem tudok tenni, csak imádkozni. Ez a leghasznosabb, bár mindenki ugyanígy cselekedne...”
  • 263. viperetta335 2010. április 09. 18:12
    „Én nem tudok ezekre a költői kérdésekre válaszolni,mert mint említettem,nincs elegendő információ a birtokomban.Bármit írtam,azt nevetségesnek meg nemtudomminek minősítetted,ugyanakkor egyáltalán nem is akarod távolságtartással nézni az ügyet,mert a kezdetek kezdetén téged elöntött egy szimpátia az apa iránt,és ettől nem szabadulsz.Minden gondolatmeneted oda kanyarodik,hogy ő nem lehetett.Valami hatalmas összeesküvést gyanítasz,erre keresel igazolást,de semmiféle konkrét dolog nincs a kezünkben,nem láttunk egy fotót sem a helyszínről,semmiféle szakszerű dolgot nem olvastunk,csak utáljuk a testvért,mert biztos benne volt,a rendőröket,mert pancserek, de még azt sem tudjuk pontosan,mert senki nem kötötte az orrunkra,milyen sérülései voltak az apának,milyen mélyek ,és azt sem tudjuk,a testvér mivel indokolta,hogy pont azt az ablakot törte be.Megjegyzem,ha én látok valamit és érzem,hogy itt nincs rendjén semmi,akkor fütyülök arra,hogy van-e valaki még a házban,hanem menteni akarok.Akárhogy.Ha még lehet.Amúgy meg szerintem addigra már szürkület volt és tök csönd.A láncfűrészben meg esetleg nem volt annyi benzin,hogy túl sokáig menjen.Ezen kívül az autók is otthon voltak.gondolhatott esetleg szénmonoxidmérgezésre is,nem feltétlenül azonnal gyilkosságra.Akkor viszont célszerű is volt a gyerekekhez betörni,hogy oda menjen először a friss levegő.
    Én nem tudom,hogy ha valaki kiirtja a családját,az sorozatgyilkosságnak minősül-e.
    Mondtam már,hogy én is örülnék annak,hogy ha kiderülne,megvan a gyilkos,de józan eszemmel egyáltalán nem hiszem,hogy ez a kis család olyan titkok birtokában volt,amiért két kisgyereknek is meg kellett halnia.Szép lenne az apukát is melléjük temetni és bocsánatot kérni tőle,de ezt az ügyet mi nem fogjuk megoldani.Sajnos,nem tudunk sok részletet az életükről,az ismert dolgok számomra kevesek és főleg külsőségek,és azt se felejtsd el,hogy a pszichológusnál a tett előtt egy hónappal jártak.Hogy azokban a hetekben hogyan alakultak a dolgaik,arról nem szólt senki,mindenesetre szerintem a reggelinek annyiban van jelentősége,hogy az addig magába zárkózó férj bíztató jeleket mutatott,és a nő ennek örült,ezért mesélte el másnak.De lehet,hogy ez nem volt jó ötlet,lehet,hogy pont eközben a telefonbeszélgetés közben hangzott el valami olyasmi,ami a férjben már munkáló sötét gondolatokat erősítette fel.Tudod,lehet,hogy csak annyi kellett volna,hogy a nő ne telefonáljon,hanem menjenek el otthonról,és azt a beszélgetést később bonyolítsa.Az emberek közelsége talán kizökkentette volna az apát a rossz mederből,és délutánra már másképp látta volna a dolgot.Talán.Ez is olyan találgatás,mint a többi.Nem tudok válaszolni semmire.”
  • 262. kagylohej 2010. április 09. 14:36
    „Egyáltalán nem válaszoltál a kérdéseimre, és ezt te is jól tudod.”
  • 261. viperetta335 2010. április 09. 11:11
    „Mindenki találgat,ahogy tud.Ezt látom.Én is,te is,de nem vagyunk abban a helyzetben,hogy elegendő információnk lenne egy teljesen igazolt és meggyőző elmélet kialakításához.Ehhez nagyon sokminden kellene,az meg nincs.
    Fogalmam sincs,hogy a nyomozásnak vannak-e még olyan szálai,amelyek bonyolódnak tovább,vagy lezárták.
    Nem tudom,hogy az "összes ismerősük" pozitívan beszélt-e róluk.Nekem nem beszéltek.
    Mindezeket azért írom,mert elragad bennünket valami elméleti nyomozás,miközben tárgyszerű és tényszerű ismeretünk az,amit a média elénk méltóztat tárni,slussz.Semmi több.Ebből neked az derül ki,hogy "per Kolos" klassz ember volt,aki nem ölhetette meg a családját,nekem meg az,hogy "akár meg is tehette",és nyilván,millió embernek más a véleménye.Számomra is vannak pontok,amelyeket nem értek,de hozzá kell mindig tennem,hogy ISMERETEM sincs hozzá.Mert azért sem a Kisalföld,sem a Blikk,sem a Bors,sem az Aktív,sem a Passzív nem éppen hiteles információ forrás,legalábbis számomra nem.Ezen kívül továbbra is fenntartom,hogy a család és a közvetlen hozzátartozók tudhattak dolgokat,amelyek miatt számukra nem voltak kérdések.És ha én hozzátartozó lennék,én sem tartanám kötelességemnek az emberek tájékoztatását a magánügyeimről,ez az igazság.Úgyhogy igazából tájékozatlanoknak érzem magunkat,hogy lezárjuk az egyik vagy a másik feltételezést.Elképzelni bármit el tudok,és veled ellentétben az általad "okkult"-nak nevezett dolgok közt számomra elég sok valóságos van.Pedig sem egzaltált,sem hülye nem vagyok.Csak nem szoktam róla beszélni.Szóval,elég sokminden lehetséges.
    A matulás cikket viszont komplett baromságnak éreztem,ezért nem merültem bele az elemzésébe.
    Daróczi halála szintén sok kérdést vet fel,nyilván ez az ember is sokkal több és sok szempontból más volt,mint ami látszott belőle.Van egy ilyen bújtatott,néha előkerülő megjegyzés,hogy valójában homoszexuális volt,a tévében Terry Black is kicsit úgy célozgatott rá,ezen kívül a halála körülményei is kicsit furcsák,már ami tudható.Azt tudom,hogy az ember megfojthatja magát akárhogy,nekem az a rész érdekes,hogy állítólag küldött egy sms-t Klaumaminak,aki ezek után felhívta a közelben lakó barátot,valamilyen Hubertet,aki odarohant és berúgta az ajtót.Hát nem tom,hogy ez hogy lehetett.
    Amiket felhoznak érvként most,hogy anyagilag tönkrement,meg hogy albérletben lakott,stb,ezeket hamisnak érzem,mert az csak egy magyar sajátosság,hogy nekünk bármi áron saját tulajdonban kell laknunk.Tőlünk fejlettebb országokban ez úgy szokás,hogy az emberek mindig az adott szükségletüknek megfelelő lakást,házat bérelnek,ott laknak,élnek,és a renoválásra meg jelzálogra el nem költött pénzüket elutazzák meg a gyerekeiket taníttatják és utaztatják.(Ezért nem megy nálunk a lakáslízing,mert a magyar ember nem szereti,ha valami nincs a nevén.)Daróczinak futotta drága öltönyökre,luxuspihenésre,napi elegáns étteremre,óriási eljegyzési gyűrűre,futotta,hogy fizesse az anyja lakásbérletét,egyáltalán nem voltak napi gondjai.Az,hogy lakás nem volt a nevén,számomra semmit nem jelent.
    A két eset közt párhuzamot vagy kapcsolatopt nem látok.
    A tényői dolog továbbgondolása akkor lehetséges,ha olyan információk birtokába jutunk,amikhez valójában nem juthatunk.”
  • 260. kagylohej 2010. április 09. 09:02
    „Ha minden ismerősük kiegyensúlyozott, nyugodt, rendezett, szeretettel teli embereknek írta le Sz.-éket, de a rendőrség szerint súlyos pszichés zavarokkal küzdött, a tv2 riporternője szerint pedig megszállta a sátán, akkor melyik állítás a hitelesebb, megalapozottabb?
    A rendőrség pszichiátriai szakvéleménye? Amit rögtön a nyomozás elején hangoztattak? Már a polgármester ezzel a diagnózissal jött ki a házból, másnap ezzel jelentek meg az újságok, a sajtótájékoztatón is ezt nyomták, és azóta nem került elő SEMMI, amit érdemes, de legalábbis KUTYAKÖTELESSÉG lett volna kivizsgálni....Mert a rendőrök szakpszichiáterebbek a klinikai szakpszichiátereknél? Egy pillanat alatt felállítják a diagnózist, és azt egyetlen szakmai fórum sem kérdőjelezi meg? Senki sem bírálja, senki sem tesz fel kérdéseket?
    Milyen klinikumi szakreferenciákkal rendelkeznek azok a rendőrök, akik már az elején eldöntötték, hogy Sz. Kolos bekattant?
    Más nem kíváncsi ezeknek a rendőröknek a pszichiátriai végzettséget igazoló irataira? És a részletes klinikai szakvéleményre? Mert én kíváncsi vagyok. Daróczi Dávid démonizáltsága esetében IS! Ott is kíváncsi vagyok egy részletes pszichiátriai feltáró vizsgálatra, alapos elemzésre. Mert egyáltalán nem nyugtat és nem győz meg az az orvosi szakvélemény, miszerint a sérülései arra utalnak, hogy SZABADULNI IGYEKEZETT!
    Ezen szakvélemény alapján egyáltalán nem kizárható az idegenkezűség, pláne nem egy felfokozott politikai légkörben, kampányban.
    És pláne nem olyan ügyfelek esetén, akik titkolni szándékoznak a kilétüket! Kiknek dolgozott D. D. és mit? Milyen megbízásai voltak, milyen szakmai munkája, kapcsolatai lehetnek a háttérben?
    És milyen megbízói, milyen megbízásai, milyen szakmai munkái voltak Sz. Kolosnak és K. Virágnak? Kikkel álltak kapcsolatban? Voltak-e politikai kapcsolataik, megrendeléseik?
    Rengeteg dolog felmerülhet, egy ilyen kétes ügyben semmit nem szabad az első helyszíni szemlével eldönteni., lezárni, dogmatikusan, azaz megalapozott érvek nélkül kinyilatkoztatni.

    http://www.youtube.com/watch?v=_bi5sddi1-Y&feature=related
    Ez a nő abban a pillanatban visszautasítja a feltételezést, miszerint kést szorítana a fia torkához, ahogyan azt Mónika kiejti a száján....mert az más, az különbség......de simán, kételkedés nélkül higgyük el a baltás mesét?

    És a médiának nem jut eszébe, hogy szakpszichiáterek komoly szakvéleményét kérje? Frabato mágust csődíti oda, sátánt érzékelni???
    Ő mivel igazolja, hogy amit mond, megalapozott? Milyen bizonyítékai, referenciái vannak?
    És a riporternő mire alapozta a ,,megszállta a sátán" állítását? Milyen logikus, racionális érvei vannak ezen feltételezés kimondására? Hol van az a szakember (név szerint), akinek szakvéleményére alapozza azt az állítását, miszerint Sz. Kolost megszállta a sátán? A szakembernek milyen megalapozott, bizonyítható érve van ezen állítás alátámasztására?

    Mert ha mindez NEM IGAZ, mert NEM TUDJÁK KÉTSÉGET KIZÁRÓAN BIZONYÍTANI A VÁDAT Sz. Kolos ellen, az azt jelenti, hogy a rendőrség egy egész országot néz hülyének, egy egész országot szégyenít meg, egy egész országot vág pofán a hazudozásaival!
    És ami még súlyosabb: egy egész ország van CSERBENHAGYVA, védtelenül kiszolgáltatva a BŰNÖZŐKNEK!
    Miért? Mi célból? Kinek, minek az érdekében?
    Kitől féljünk és miért ne? Hányan lesznek még ,,öngyilkosok"? Mégis, mire számítsunk?

    És mire számítson a cigányság? Mert a semmitmondó rendőri magyarázkodás az ellenük való uszításnak is sajnos kiváló eszköze!!!!!!

    És viperetta, ha ezt megnézed: http://tv2.hu/egyeb/cikk/daroczi-david-egy-tragedia-margojara kíváncsi volnék: ha D.D. apja azt mondja, a fia kormányszóvivőként még igen feszült volt, de ez a szerelem nagyon jót tett neki, megfiatalította, olyan lett, mint gimnazista korában - és közben Batiz András,a szellemlátó arról beszél, hogy D.D.-ot démonok kínozták, akkor melyik állítás a hitelesebb, tényszerűbb, megalapozottabb? A démonos??? Mert ha igen, akkor Batiz Andrásnak milyen referenciái vannak arról, hogy valóban lát démonokat?? És milyen démonokat, mikor és hogyan látta D.D.-ban? És milyen démonűző szertartást alkalmazott ez ügyben?

    Egyszóval: te MI ALAPJÁN tartasz egy állítást megalapozottnak és hitelesnek?”
  • 259. kagylohej 2010. április 09. 03:26
    „Még egy pici egjegyzés a gyerekszoba függönyén tátongó rés-elméletedhez: tegyük fel, igazad van, tényleg látott ott valamit. Csakhogy a nagybácsi a NNI munkatársa!! Még csak nem is közrendőr, hanem nyomozó! Ha valakinek, hát akkor neki ilyenkor szakmaivá kellett hogy váltson az agya, és azon morfondírozni, hogy talán az elkövetők még bent vannak, ki tudja, hol, tehát a legnagyobb óvatossággal kell megközelíteni a helyszínt. Ja, majd pont épp nagy svunggal betöri az abalkot ott, ahol valami véres ezet lát kilógnia takaró alól :) Vicces.
    A nyombiztosításról nem si szólva! Ha pont ott töri be az ablakot, ahol az áldozatok fekszenek, perdöntő nyomokat sérthet, semmisíthat meg; ott semmi szín alatt nem mászhat be! Csakis valami mellékhelyiség, pl. spájz ablakán, esetleg felmászik a tetőtérbe és onnan közelít óvatosan, ilyesmi; vagy még sokkal inkább AZONNAL ERŐSÍTÉST KÉR!! Na ennyit arról, vajon látott-e takaró alól véresen kilógó kezet..”
  • 258. kagylohej 2010. április 09. 02:33
    „Megtekintettem a tv2 "oknyomozó riportját" a mokkában: http://tv2.hu/tag/tenyo
    Hát ez kegyetlen......
    1. "a lábnyomokat okozhatta a családtag vagy a polgármester." Eszénél van ez? A testvér lábnyomait ellenőrizték, a p. mestert nyilván nem engedték be! Vagy mégis? Nyombiztosítás előtt?
    2. jól mondta: a kiskunsági rendőrök egy hétig helyszíneltek; itt is azt kellett volna minimum! Sőt: hónapokig.
    3. a szomszéd néni: kihallgatták a rendőrök? "Igen, mondtam nekik, milyen aranyosak voltak a kislányok." Röhejes. Arról bezzeg nem kérdezték, hogy HALLOTT-E VALAMIT? Észlelt-e szokatlant?
    4. rendőrségi csodafegyver: frabato, az okkult médium! Hiphiphurrah!
    "felmerült, hogy megszállta az apát a sátán" - ekkora blődlit. Ezeknek a félnótás riporternőknek mikor jut eszükbe a sátáni megszállottság? Amíg olvasgatják a horoszkópjukat? Kiszel Tünde partiján a vécén ülve? Vagy Maunika masszázsszalonjában? Na, ennyit a moslékmédiáról....:( Etessék vele magukat, ha akkora zsírdisznók, hogy mindezt elhiszik :)”
  • 257. kagylohej 2010. április 08. 23:41
    „+ Az a kis "apróság", hogy a motorfűrész miért Sz. K. talpához volt téve, a majd´ levágott fejétől 2 m-re? Mint precíz mérnök, először levágta a fejét, majd szépen elrendezte a fűrészt? etcetera, nem írok le mindent újra.
    Bocs ezért a sok mosolygásért, épp jókedvem volt. Fura, hogy a matulás cikket nem cáfoltad. :) Nyilván a nők inkább elhiszik, mint a férfiak. Bár, ha tényleg az antikvitást célozták be példaképül...... :)”
276 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Skizofrén fiú édesapja küzd pszichiátriai betegek foglalkoztatójáért, de támogatást nem kap

"Olyan egyesület létrehozását tervezem, ahol a pszichiátrián kezelt betegek is kirándulhatnak… Tovább olvasom