Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Tényő: az otthon a méltó öregkor záloga

Felújították a hetvenes évek óta működő idősek napközi otthonát Tényőn.

A korszerűsített, megszépült intézmény társasággal szolgál és biztonságot nyújt azoknak a tényőieknek, akik öregkorukra egyedül maradtak.

Közös kistérségi pályázaton tízmillió forintot nyert a tényői önkormányzat. A támogatásból – két és fél millió forint önrésszel kiegészítve – a hetvenes évek óta működő idősek napközi otthonát újították fel.

Ahogy Varga Gábor polgármester fogalmazott: a közel nyolcvanéves épület igencsak rászorult a korszerűsítésre. Többek között szigetelték a falakat, az aljzatokat (padlót, járólapot) minden helyiségben kicserélték, hangulatos társalgót, irodát, komfortos mosdót, s mozgássérültek számára is kényelmesen használható mellékhelyiséget alakítottak ki.

– Azért is végeztük el ezt a felújítást, mert időseink megérdemlik a szép és modern környezetet. Megérdemlik, hogy elégedett mosollyal érkezzenek mindennap és jókedvvel töltsék el idejüket reggeltől délutánig. Beszélgetnek, együtt ebédelnek, számos derűs vagy éppen szomorú történettel idézik fel fiatalságukat – említette a polgármester.

A napokban Kara Ákos országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke is meglátogatta a tényői időseket.

– Fontos az óvoda és az iskola, de jó, ha ilyen intézménnyel szintén törődik a település. Annál is inkább, mert erre szakmailag is szükség van.

Remélem, egyre több önkormányzat gondol és áldoz erre a térségben, a megyében. Sok mindenre jó az ilyen intézmény: társasággal szolgál, s biztonságot is ad az öregkorukra egyedül maradottaknak, alkalmat kínál arra, hogy ügyeik intézéséhez segítséget kapjanak.

Úgy gondolom, a feltételek kiválóak, a közösség jó, így az otthon a méltóságteljes öregkor záloga.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult a faluközpont Győrújbaráton

Megújult faluközpontot adnak át Győrújbaráton szombaton. Az 5 600 lakosú település centrumának megszépítésére összesen több mint 144 millió forintot költöttek. Tovább olvasom