Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Teljes körű, gyorsított ügyintézés

A Belügyminisztérium tervei szerint jövőre az ország összes okmányirodájában bevezetik az időpontkérés lehetőségét. A kisalföldi megyeszékhelyen decembertől teljes lett a paletta: valamennyi szolgáltatás igénybevételéhez be lehet előre jelentkezni.
Az országban elsőként vezették be Győrött a speciális ügyfélhívó rendszert, ami alapján a személyiigazolvány- és útlevélkérelmek igénylése időpont-egyeztetés alapján zajlik. A rendszer olyan jól vizsgázott, hogy az okmányirodában bővítették a szolgáltatások listáját: ettől a hónaptól már a vezetői engedélyek esetén és a gépjármű-ügyintézés előtt is lehet időpontot kérni.

Nagyné dr. László Edit, a győri önkormányzat közigazgatási irodájának vezetője érdeklődésünkre elmondta: a lakosoknak azt ajánlja, hogy a tervezett dátum előtt legalább két héttel keressék meg a munkatársait telefonon vagy személyesen. Vezetői engedélyeknél az Árpád út 36. szám alatti hivatal az illetékes (telefon: 500-301), gépjármű-ügyintézésnél szintén ez az épület, csak más telefonszámot kell hívni (500-311). A személyi igazolványok igénylése a Czuczor Gergely u. 40. szám alatt történik (500-368), az útleveleké a Szent István út 27. szám alatt (528-991), itt lehet a megérkezett okmányok után is érdeklődni.

Az eddigi tapasztalatok nagyon jók, az ügyfelek pár perces várakozás és ügyintézés után már el is hagyhatják a hivatalt, ha a megadott időpontban jelennek meg. Nagyné dr. László Edit úgy véli: a teljes körűvé vált bejelentkezési rendszer mindenkinek jó, bár az ügyfélfogadó munkatársaiknak fokozott megterhelést jelent, hiszen a telefonok is hozzájuk futnak be, így e téren erősítésre lesz szükség.
A speciális ügyfélhívó rendszerrel a Belügyminisztérium tervei szerint jövőre már az ország összes okmányirodájában élhetnek a polgárok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Középiskolai írásbeli: jelentkezni kell

Győrött több középiskolában – nem csak a hat és a nyolc évfolyamos képzésen – közös… Tovább olvasom