Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Téli Fesztivál disznótorral, 15 méteres fával Győrben - Ott leszel? - Videó

Számos meglepetést ígérnek a pénteken délután 5 órakor Győrben nyíló Téli Fesztivál szervezői.
Neves fellépők között lesz többek között Pitti Katalin operaénekes és Presser Gábor. A városban 22 helyen állítanak karácsonyfát, a Széchenyi téri kerülő közel 15 méteres lesz.

A Téli Fesztivál teljes programja itt >>
Ünnepélyes fesztiválnyitón ökumenikus hálaadással veszi kezdetét az idei Téli Fesztivál Győrben, a Széchenyi téren pénteken délután 5 órakor, az ünnepi fények is ekkor gyúlnak ki a városban. A december 31-ig tartó programot sajtótájékoztatón mutatta be a szervezők. Bolla Péter kabinetfőnök elmondta, kiemelt figyelmet kapnak a családok, azokon belül is a gyerekek. A Széchenyi téren „Adventi Győrkőc-birodalom" épül szalmalabirintussal, körhintával, kisvasúttal, terepasztallal és óriás mesekönyvvel. Itt állítják fel a város adventi koszorúját, karácsonyfáját, a betlehemet, s a rénszarvasok is a téren „húzzák" a szánt.
A gazdag kulturális programkínálat mellett – amelyen többek között Pitti Katalin operaénekes, Presser Gábor, a 100 tagú cigányzenekar, vagy a Szentpétervári Állami Balett is fellépnek – a hétvégék ünnepi témák köré szerveződnek. Lesz tradicionális disznóvágás, szigetközi halkülönlegességek napja és bejgli sütés. Akinek ez utóbbi sütemény elkészítésével még akadnak problémái, december 17-én Győrben a Belvárosban tanulmányozhatja a hagyományos bejgli dagasztását és a sütés fázisait.



Az adventi időszakban a belvárosi üzletek hosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat, akiknek hétköznap délután 4 órától, valamint szombaton egésznap ingyenes lesz a parkolás.

A sajtótájékoztatón részt vett Pitti Katalin Liszt-díjas is, aki elismerően nyilatkozott a városban tapasztalható készülődésről. Mint mondta, szívesen lép fel Győrben, s a programokat megismerve, azt latolgatja, hogy egyik nap elhozza az unokáját is. A Bazilikában tartandó ünnepi előadásban karácsonyi, főként szakrális darabokkal szerepel a művész, de még a Liszt-évhez kapcsolódóan az általa nagyon kedvelt zeneszerző művei is szerepelnek az előadásban. Pitti Katalin hangsúlyozta, Virágh András Liszt-díjas orgonaművésszel együtt lépnek majd közönség elé, ezzel „Az angyal énekel" című turnésorozatuk egyik állomásává válik Győr.

A városháza kulturális főosztályvezetője, Serfőzőné Tóth Andrea a hagyományokhoz híven, Advent vasárnapjain közös gyertyagyújtásra várják a győrieket a térre és megrendezik a Betlehemes Találkozót is.
A főosztályvezető hozzátette, hogy a győri együttesek, intézmények és társulatok is kiveszik részüket a programokból. A Győri Nemzeti Színház művészei már a megnyitón ünnepi műsorral kedveskednek a győrieknek, a Szilveszteri Gálán pedig a legnépszerűbb produkciókat gyűjtik csokorba. A Győri Filharmonikus Zenekar és a Vaskakas Bábszínház is több előadással is szerepel a programkínálatban. A Győri Balett a Rózsaszínházzal lép színpadra. A Városi Művészeti Múzeumban adventi készülődés részesei lehetnek a legkisebbek, míg az Állatkertben és a Zichy-palotában is Mikulás, illetve Szent Miklós Napot tartanak.

A Győr-Szol Zrt. kommunikációs menedzsere, Ozsvárt Tamás elmondta, az ünnepre a város 22 helyszínén, valamint a 8 temetőben 9 helyen állítanak fel karácsonyfát. A központi, Széchenyi téren álló fa mintegy 14-15 méter magas, s a ménfőcsanaki Tímár Zoltán ajánlotta fel a városnak.
A Téli Fesztivál programjainak sora a Szilveszteri Városi Vigasságokkal zárul, a győriek ismét együtt búcsúztathatják az óévet. Az idei különlegessége lesz az év és fesztiválzárónak, hogy a tűzijátékot a Bisinger sétánynak a Baross hídi végénél leállított kamion platójáról indítják majd a pirotechnikusok.

Varga Feri a „Megasztár" második helyezettje is fellép a Téli Fesztiválon.
Pitti Katalin Liszt-díja operaénekes főként karácsonyi dalokkal lép fel.

A városban 22 helyen állítanak karácsonyfát, s a köztemetőkben is feldíszítenek egy-egy fát. A Széchenyi térre kerülő Győr karácsonyfája közel 15 méteres.
Illusztráció
Illusztráció

Olvasóink írták

  • 19. poorman 2011. november 22. 19:43
    „#17

    Sajnos igazad van. :(”
  • 18. Biababa16 2011. november 22. 19:28
    „már nagyon várom biztos szép lesz idén is :)”
  • 17. bojtár 2011. november 22. 14:21
    „menjetek legelni,de sokat ne költsetek mert a cirkusz mögött ott az ármány és a jövő év amitől garantáltan el fog múlni az ünnepi hangulatod”
  • 16. farvik 2011. november 22. 13:20
    „Mindenki úgy ünnepel, ahogy a lelke tehetségéből meg a pénztárcájából futja. Lesznek bensőséges és szegényes, lesznek pénzszóró, kivagyi, egymásra kicitáló karácsonyok, lesznek vidám és szomorú , családias és magányos ünnepek. Csak az emberségünkről és a Karácsony lényegéről ne feledkezzünk el. Mert akkor az egész tényleg csak kalmárünnep lesz.”
  • 15. Dirac 2011. november 22. 12:33
    „13. Dwatson 2011.11.22. 11:14

    Én azért élvezem a szabad választás lehetőségét (mely egyszerű logikai feltételen alapszik, tetszik = elmegyek, nem tetszik = nem megyek), ha ennyire ragaszkodnánk az ortodox tanításokhoz (lényegtelen melyik vallás), akkor valószínűleg még mindig egymást dobálnánk kővel meg botokkal.”
  • 14. Infamous 2011. november 22. 11:21
    „kenyeret és cirkuszt a népnek - a sok birkának...”
  • 13. Dwatson 2011. november 22. 11:14
    „10.Tschori
    Az advent egyházi ünnep,csendes várakozást jelent,az adventi felkészülés során ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint húsvét előtt.Ez,amit itt csinálnak,minden csak nem ez,ezt a szép ünnepet kalmárünneppé,változtatták.”
  • 12. Balettpinky 2011. november 22. 09:44
    „Ha valakinek nem tetszik nem megy ki!de ez egy hagyomány,és nem mellékesen szép és csodás hangulatba hozza az embert így az ünnepek elött!
    Nem muszáj halomra költekezni magad ahhoz hogy jól érezd magad!
    Mi is tavaly sokszór a lányommal csak úgy végigsétáltunk hétvégente,ittunk egy forró teát,és jól éreztük magunkat!
    és mi is bízunk benne lesz lézershow!!!”
  • 11. Korrekt5 2011. november 21. 23:11
    „........jaj nektek, ez a rengeteg cirkusz elképesztö sokba fog kerülni........kérdezzétek meg Serfőzőné Tóth Andrea , hanyadik milliárdat tapsolták el...........de sokba fog ez nektek kerülni :-)

    Én egy szegény nyugati országból irok, de ilyet itt kint?...soha nem láttam!
    Egyszer megkérdezte egy külfödi turista, hogy mitöl megy ennyire jól ennek az országnak?
    Ö egy, egyszerü turista volt :-(”
  • 10. Tschory 2011. november 21. 22:00
    „9. Dwatson-nak: Minden évben pontosan advent első vasárnapja előtti pénteken kezdik. Ahogy kell.”
  • 9. Dwatson 2011. november 21. 20:36
    „Nem lesz egy kicsit korán?Minden évben előbb kezdik.Még egy teljes hónap van karácsonyig,mire eljön az ünnep,addigra megunják a gyerekek.Otthon talán már nem is állítunk karácsonyfát...”
  • 8. Dirac 2011. november 21. 20:19
    „A hatodik és hetedik hozzászóló is "fogta" a cikk lényegét. :)”
  • 7. Infamous 2011. november 21. 20:00
    „kabinetfőnök? 25 éve még Bolla elvtárs... hogy változnak az idők... ugye? az a bizonyos köpönyeg... :-(”
  • 6. Nooormális? 2011. november 21. 19:03
    „Nem, nem leszek ott.

    A karácsony számomra egy meghitt, családi ünnep.
    Az ingyencirkuszra nem vagyok vevő, az a hiábavaló (öregapám szerint "jábavaló") "modern" embereknek való.
    Akiknek minden azonnal kell, mert nekik jár, akik nem tudnak várni, akik szerint törvényszerű, hogy egy 20 éves pár a saját lakásában lakjon. (Ami persze lehet, hogy sosem lesz az övék...)
    Pontosan emiatt van a mostani válság.
    Szerintem elmebeteg, aki hitelből vesz plazmatévét, vagy hitelből megy nyaralni.
    Továbbmegyek, az sem normális, aki hitelből vásárol karácsonyi ajándékot.
    Száz szónak is egy a vége:ilyen programok helyett inkább keressenek másodállást!”
  • 5. chemotox66 2011. november 21. 19:00
    „4.Cecilynek

    http://programs.gyor.hu/data/files/papp_zsolt/teli_feszt_2011/advent_gyor_200x200.pdf”
  • 4. Cecily 2011. november 21. 18:19
    „Hol lehet letölteni a részletes programot?”
  • 3. chemotox66 2011. november 21. 17:56
    „http://www.youtube.com/watch?v=9kmv2drcA_s&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=N9rBRmoHBdE&feature=related”
  • 2. tricse 2011. november 21. 16:27
    „Tavaly a szilveszteri buli nagyon jó volt,remélem idén se bánjuk meg,hogy az utcán szilveszterezünk!:)))”
  • 1. chemotox66 2011. november 21. 16:18
    „Idén is lesz Lézershow?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mahler 100 - ünnepi koncert Győrben

Egy briliáns este a Győri Filharmonikusokkal november 26-án szombaton. Tovább olvasom