Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Tejüzemet avattak Mórichidán

Az üzem egyik feladata a Mórich Kft. saját tejtermelésének feldolgozása, de később a környékbeli termelőktől is vásárolnának fel alapanyagot.
Mintegy 150 millió forintból megépült tejüzemet avatott pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidán a Mórich Kft.; az üzem egyik feladata a társaság saját tejtermelésének feldolgozása, de a későbbiekben azzal is számolnak, hogy a környékbeli termelőktől vásárolnak fel alapanyagot.

Kovács Tibor, tulajdonos-ügyvezető az MTI-nek elmondta: 210 tejelő szarvasmarhájuk tavaly 1,45 millió liter tejet adott, ennek zömét az óvári tejfeldolgozónak adták le. A most megépített, 300 négyzetméteres üzemben pasztőrözött tejet, natúr és ízesített joghurtot, tejfölt, túrót, lágysajtokat és vajat állítanak majd elő.

Hozzátette: a 60 millió forinttal uniós forrásból támogatott projekt része volt az üzemépület felhúzása és a gépek beszerzése mellett egy, az energiaszükséglet kétharmadát fedező napelem-rendszer beszerzése.

Tájékoztatása szerint jelenleg öt ember dolgozik az üzemben, de a termelés felfutásával húszfős létszámot terveznek.

A 2000-ben alakult Mórich Kft. forgalma tavaly mintegy 250 millió forint volt, ezt szeretnék egy éven belül megduplázni – mondta el a tulajdonos-ügyvezető.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tüdőszűrés volt a győri börtön fogvatartottjainak - fotók

A mobil tüdőszűrő nem fér be a börtön kapuján, így ezúttal is az utcán várta a fogvatartottakat a… Tovább olvasom