Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Tavasszal kezdik építeni a harmadikat

Elkészült Győrött az Inszol zrt. második, saját beruházású bérháza, tavasszal újabb, hasonló bérház építését kezdik meg.

Tavasszal újabb, hasonló bérház építését kezdik meg. A győri Kálvária utcában egy régi, igen rossz állapotú épület helyén saját beruházásban 22 lakásos bérházat épített (2005-ben készült el) az Inszol zrt. A lakásokat (köztük speciálisan mozgáskorlátozottaknak készülteket) pályázat útján, az aktuális piaci albérleti díjnál kedvezőbb feltételekkel adták bérbe.

Kiderült, hogy sikeres a kezdeményezés, van igény ilyen konstrukciójú bérlakásokra. Ezért aztán a program következő lépéseként közvetlenül e mögött az épület mögött, a Fészek u. 8. számú telken újabb ház építésébe fogott az Inszol, hasznosítva a Kálvária utcai tapasztalatokat. A Fészek utcában 19 lakásos épület készült. A lakások között van kisebb, 36 négyzetméteres és nagyobb is. A nagyobb lakások kétszintesek, ezeknek a tetőtéri részében lehetőség van, ha a bérlő úgy gondolja, klímaberendezés felszerelésére is.

A földszinti lakásokat a mozgáskorlátozottak megyei egyesületével egyeztetve alakították ki. Ezek a lakások már a Kálvária utcaitól eltérően nemcsak egy-egy személy, hanem egész család befogadására alkalmasak. A zárt udvarban lakásonként két gépkocsi elhelyezése biztosított, ezt tartalmazza a bérleti díj. Változás a korábbihoz képest, hogy az 5 évre szóló bérleti szerződésben rögzítik: kiköltözéskor nem a bérlőt terheli a lakás rendbetételének költsége. A bérleti díj négyzetméterenként havi 700 és 1000 forint között van a lakás méretétől függően.

(Nem a legnagyobb lakásoknál a legmagasabb.) A műszaki átadások, a pályázat lezárulta, illetve több jelentkező esetén a licit után a bérlők várhatóan február közepétől költözhetnek. Mint Janicsek Tibortól, az Inszol zrt. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, folytatódik a bérházépítési program. A következő ház már tavasztól a Kálvária u. 31. számú telken épül, 17 vagy 19 lakásos lesz. A jelenleg itt lévő romos épület bontását már megkezdték. Ezzel a beépítéssel gyakorlatilag eltűnik az itteni utolsó rossz épület is, és ha a környéket parkosítja a város, igazán szép és kellemes lakóhely lesz a Kálvária utca.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniós szakértő a városházán

Az egyhetes tapasztalatszerző kiküldetésen lévő Steve Rogers európai uniós szakértő tegnap délben… Tovább olvasom